Magyar Ügyvéd Blog

Gyanúsítotti kihallgatás ügyvéd nélkül? Strasbourg szerint ez még belefér

A terrorveszélyre hivatkozással lebonthatják az eljárási garanciákat

2017. január 31. - Magyar Ügyvéd

magyargabor2.jpg

Érdekesen alakul az emberi jogi bíróság joggyakorlata. Strasbourgban úgy látják, ha nem vehet részt a védő a gyanúsított első kihallgatásán, attól még nem feltétlenül kifogásolható az eljárás. Itt a szép új világ?

A londoni székhelyű Fair Trials International jogvédő szervezetnek a védő igénybevételének korlátozását vizsgáló munkacsoportja január 27-én Lisszabonban, a portugál ügyvédi kamara patinás könyvtártermében tartotta ülését. Mi is ott voltunk. A találkozó aktualitását az adta, hogy a megnövekedett terrorveszélyre vagy más súlyos okra hivatkozással egyre gyakrabban fordul elő Európa-szerte a védelemhez való jog korlátozása, és úgy tűnik, a strasbourgi bíróság ítélkezési gyakorlatában is visszalépés történt.

lisszabon.jpg

Az emberi jogok európai egyezménye 6. cikkének (1) bekezdése kimondja a tisztességes eljáráshoz való jogot. Ennek része a védelemhez való jog is – mondta ki a Salduz kontra Törökország ügyben 2008-ban meghozott ítéletében az emberi jogi bíróság. A tényállás szerint a terheltet a betiltott és terrorszervezetté minősített kurd munkáspárt (PKK) melletti jogellenes tüntetésen való részvétel gyanújával vett őrizetbe a török rendőrség. Ügyvédet nem vehetett igénybe, azonban írásban tájékoztatták a gyanúsításról és a vallomás megtagadásának jogáról.

A védelemhez való jog

A török jogszabályok alapján a terhelt ügyvéd igénybevételéhez való jogát azért korlátozták, mert a nemzetbiztonsági bíróság hatáskörébe tartozó bűncselekmény elkövetésével gyanúsították. Ezért sem a rendőrség, sem az ügyész, sem a nyomozóbíró előtti kihallgatása során nem volt ügyvédje. A gyanúsított a rendőrségen beismerő vallomást tett, ám azt az ügyész előtt megváltoztatta, a nyomozóbíró előtt pedig egyenesen visszavonta. Az érintett egyébként csak az előzetes letartóztatását követően konzultálhatott az ügyvédjével.

A nemzetbiztonsági bíróság nagyrészt a beismerő vallomás alapján állapította meg a tényállást – noha rendelkezésre állt a terhelt későbbi védekezését alátámasztó szakértői vélemény – és hozott elmarasztaló ítéletet. A strasbourgi bíróság viszont kimondta: annak érdekében, hogy a tisztességes eljáráshoz való jog kellően „gyakorlati és hatékony“ legyen, a 6. cikk (1) bekezdése – a tisztességes eljáráshoz való jog – megköveteli, hogy főszabályként az ügyvéd igénybevételét a gyanúsított első rendőrségi kihallgatásától kezdve biztosítsák, kivéve, ha megállapítható, hogy az adott eset sajátos körülményeinek fényében e jog korlátozásának kényszerítő okai állnak fenn.

Még ha kényszerítő körülmények kivételesen indokolhatják is az ügyvéd igénybevételének megtagadását, az ilyen korlátozás – bármi is indokolja – nem sértheti szükségtelenül a terheltet a 6. cikk alapján megillető jogokat. A védelem jogai elvileg helyrehozhatatlanul sérülnek, ha a bűnösséget a rendőrségi kihallgatás során ügyvéd igénybevétele nélkül tett terhelő nyilatkozatok alapján állapítják meg.

Vagyis az emberi jogi bíróság értelmezése szerint az ügyvéd igényvétele nélkül tett terhelti vallomást főszabályként ki kell rekeszteni a bizonyítékok közül, arra elmarasztaló ítéletet nem lehet alapítani. Nyilvánvaló, hogy a bizonyíték kirekesztése a leghatékonyabb szankciója a védelemhez, ezen belül az ügyvéd igénybevételéhez való jog indokolatlan korlátozásának, hiszen éppen annak a célnak, nevezetesen a büntetőjogi felelősségrevonásnak az esélyét csökkenti, amelynek elérése érdekében a jogkorlátozásra sor került. Vagyis az alapjogsértő módon beszerzett bizonyíték automatikus kirekesztése alkalmas az alapjogsértések megelőzésére.

Mikor kell ügyvéd?

A Salduz-teszt során két lépésben történik annak vizsgálata, hogy az ügyvéd igénybevételének korlátozása összeegyeztethető-e a tisztességes eljáráshoz való joggal. Az első lépésben a bíróság az vizsgálja, volt-e kényszerítő oka a korlátozásnak. A második szakaszban pedig azt értékeli, hogy az adott korlátozás mennyiben sértette a védelemhez való jogokat.

Ez a világos állásfoglalás a múlt évtized végén pánikszerű módosításokhoz vezetett több tagállam büntetőeljárási jogában. A Salduz-ítéletre adott tagállami válaszok részleges összehangolását az EU-jog végezte el. Az unió jogrendszere természetesen nem azonos az emberi jogok európai egyezményével, azonban az egyezmény és az ahhoz kapcsolódó strasbourgi esetjog az EU Alapjogi Chartájának közvetítésével kihat az uniós jogra is.

Az EU Alapjogi Chartájának 47. és 48. cikke ugyanis lényegében megismétli az emberi jogi egyezmény 6. cikkének rendelkezéseit. A charta 52. cikk (3) bekezdése pedig kimondja, hogy amennyiben e charta olyan jogokat tartalmaz, amelyek megfelelnek az emberi jogi egyezményben biztosított jogoknak, akkor e jogok tartalmát és terjedelmét azonosnak kell tekinteni azokéval, amelyek az említett egyezményben szerepelnek. Ez a rendelkezés azonban nem akadályozza meg azt, hogy az unió joga kiterjedtebb védelmet nyújtson.

A büntetőügyekben hozott határozatok kölcsönös elismerése elvének érvényesítése előfeltételként szükségessé teszi, hogy a tagállamok megbízzanak egymás büntető igazságszolgáltatási rendszerében. (Erről már írtunk az európai elfogatóparanccsal kapcsolatban) A kölcsönös elismerés pedig számos tényezőtől, így a gyanúsítottak és a vádlottak jogait garantáló mechanizmusoktól is függ.

A 2009-ben elfogadott, a polgárok alapvető jogait és szabadságait tiszteletben tartó biztonságos Európa megteremtése érdekében született stockholmi program része a büntetőeljárásokban a gyanúsítottak vagy vádlottak eljárási jogainak megerősítését célzó ütemterv is. Ennek végrehajtására az EU irányelveket fogad el, amelyek célja a tagállami büntetőeljárások bizonyos elemeinek harmonizációja.

A büntetőeljárás során és az európai elfogatóparancshoz kapcsolódó eljárásokban ügyvédi segítség igénybevételéhez való jogról szóló, 2013-as európai parlamenti és tanácsi irányelvet a EU tagállamainak 2016. november 27-ig kellett nemzeti jogrendszereibe átültetniük. Az irányelv kimondja, hogy a gyanúsított vagy vádlott számára indokolatlan késedelem nélkül biztosítani kell az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jogot. E jog alapján a védő négyszemközt beszélhet a terhelttel már a kihallgatás megkezdését előtt, továbbá jelen lehet és hatékonyan részt vehet a kihallgatás, felismerésre bemutatás, szembesítés és a bűncselekmény rekonstruálása során.

Csak kivételesen korlátozható a védelemhez való jog…

Az irányelv a vádemelést megelőzően akkor engedi meg az ügyvéd igénybevételének ideiglenes korlátozását, ha a konkrét ügyben sürgősen meg kell akadályozni a valamely személy életét, szabadságát vagy testi épségét fenyegető, súlyosan hátrányos következmények bekövetkeztét, illetve a nyomozó hatóság azonnali intézkedése elengedhetetlen ahhoz, hogy megakadályozzák a büntetőeljárás sikerének érdemi veszélyeztetését (pl. az összebeszélést vagy a bizonyítékok eltüntetését).

Fontos kiemelni, hogy az irányelv nem tartalmazza az ügyvéd igénybevételéhez való jog megsértésének eljárásjogi szankcióit, vagyis a tagállamoknak kell ezt a kérdést szabályozniuk. Erre alapvetően három megoldás létezhet.

A legszigorúbb megközelítés szerint a mérgezett fa gyümölcse is mérgező, vagyis nemcsak a védelemhez való jog megsértésével szerzett bizonyítékot, hanem minden, annak semmibevételével megszerzett további bizonyítékot is ki kell rekeszteni a bíróság elé kerülő bizonyítékok köréből. Ennek klasszikus példája, hogy hiába hangzik el őrizetbe vételkor az amerikai filmekből jól ismert úgynevezett Miranda-figyelmeztetés („Joga van hallgatni. Ha nem él ezzel a jogával, bármi, amit mond, bizonyítékként felhasználható a bíróság előtt…“), ha előállítás közben a rendőrautóban beszélgetve a terhelt beismerő vallomást tesz és elvezeti a rendőröket a tetthelyhez, ahol megtalálják az elkövetési eszközt. A bíróság előtt sem a beismerést – amit adott esetben a fültanú rendőrök bizonyíthatnának –, sem az ennek nyomán fellelt tárgyi bizonyítékokat nem lehet figyelembe venni.

A második megközelítés: az egyszerű kirekesztés is kellően visszatarthatja a nyomozó hatóságokat a védekezéshez való jog megsértésétől. Ennek alapján – miként a Salduz-ítéltben is szerepelt – a rendőrségi kihallgatás során ügyvéd igénybevétele nélkül tett vallomásnak nem lehet bizonyító ereje.

A legmegengedőbb értelmezés az eljáró bíróságra bízza annak mérlegelését, hogy az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jog megsértésével tett vallomásnak milyen bizonyító erőt tulajdonít. Az irányelv lényegében megáll ezen a szinten. Ezért van kiemelkedő jelentősége a Salduz-doktrínának, amely magasabb szintű jogvédelmet biztosít.

Úgy tűnik azonban, hogy a strasbourgi bíróság cserben hagyta a jogvédőket és visszakozott az abszolút kirekesztési szabálytól. Az Ibrahim és társai kontra Egyesült Királyság ügyben 2016. szeptember 13-án hozott ítéletet a Nagykamara. 2005. július 7-én a londoni metrón és egy buszon négy öngyilkos bombamerényletben 22 ember életét vesztette és több százan megsebesültek. Két héttel később három szomáliai állampolgár és társuk újabb négy bombát robbantott tömegközlekedési eszközökön.

A bombák pusztító hatása szerencsére csekély volt a házi készítésű robbanóanyag, a „sátán anyjának” is nevezett aceton-peroxid nem megfelelő koncentrációja miatt. Két nappal később egy ötödik – fel nem robbant – bombát találtak egy londoni parkban. A feltételezett elkövetőkről a biztonsági kamerák felvételeket készítettek, az egész ország őket kereste. A rendőrség néhány napon belül elfogta a három szomáliait.

A gyanúsítottakat az őrizetbe vételüket követő órákban több alkalommal „biztonsági kihallgatásnak” vetették alá. Ennek során – a hallgatás jogára történt figyelmeztetést követően – a rendőrök azt tudakolták, hogy az eljárás alá vont személyeknek volt-e tudomásuk másokra veszélyt jelentő bármilyen körülményről, például további fel nem robbant bombákról, készülő merényletről.

A rendőrök célja ezzel nem a bűncselekmény felderítése, hanem a lakosságra esetlegesen leselkedő veszélyhelyzet elhárítása volt. A kihallgatottak – mint később kiderült – valótlanul azt állították, hogy nincs tudomásuk bombákról és robbanóanyagokról, ugyanakkor tettek olyan ténybeli nyilatkozatokat ismerőseikről és helyszínekről, amelyek alapján később elmarasztalták őket. A nap folyamán ügyvédeik próbálták felvenni velük a kapcsolatot, ám erre csak a „biztonsági kihallgatásokat“ követően került sor.

…vagy mégsem

A bíróságon a „biztonsági kihallgatások“ jegyzőkönyveit – a védelem tiltakozása ellenére, de a kihallgatások körülményeinek alapos vizsgálatát követően – bizonyítékként használták fel. A hazai jogorvoslati lehetőségek kimerítése után az ügy az emberi jogi bíróság elé került.

A Salduz-teszt alkalmazása során a strasbourgi fórum elfogadta, hogy egy adott ügyben a mások életét, testi épségét vagy mozgásszabadságát fenyegető veszély sürgős elhárítása olyan kényszerítő ok lehet, amely indokolhatja az ügyvéd igénybevételének ideiglenes korlátozását. A bíróság arra is rámutatott, hogy az ügyvéd igénybevétele nélkül tett nyomozati vallomás bizonyítékként történő értékelése nem teszi az eljárást automatikusan tisztességtelenné.

Ehelyett azt kell vizsgálni, hogy az eljárás összességében tisztességtelenné vált-e. Vagyis az ügyvéd igénybevételéhez való jog kényszerítő ok nélkül történő korlátozása önmagában véve még nem ad feltétlenül ad alapot az egész eljárás megtámadására. Ebből viszont az következik, hogy a védelemhez való jogot tetszés szerint lehet korlátozni, és a nemzeti bíróságok – végső soron persze a strasbourgi bíróság ellenőrzése mellett – szabadon mérlegelhetik, hogy önmagában ettől az egész büntetőeljárás tisztességtelenné vált-e.

Az Ibrahim-ítéletet a jogvédők nagy csalódással fogadták. Jelenleg azon megy a találgatás, hogy a strasbourgi bíróság egyszeri botlásáról van-e szó, vagy pedig végleg búcsút kell mondanunk a Salduz-doktrínának, ez utóbbi esetben pedig az EU jogának további harmonizációja kellő gyógyírt jelenthet-e – legalábbis az uniós tagállamok esetében.

A szélesebb közvéleményt foglalkoztató kérdés pedig az marad, hogy a fokozódó terrorveszélyre történő hivatkozás indokolhatja-e az alapvető szabadságjogok, ezen belül a tisztességes eljáráshoz való jog korlátozását. Lehetséges, hogy a terroristák végső soron elérik céljukat, és a megfélemlített európai társadalmak maguk bontják le kivívott szabadságjogaikat és közelítenek akaratlanul is a szélsőségesek által megvalósítani kívánt berendezkedéshez? Úgy tűnik, a bíróság elé állított terrorista alaposabb rombolást végez, mint az, aki felrobbantja magát a metrón.

A bejegyzés trackback címe:

https://magyarugyved.blog.hu/api/trackback/id/tr3912172192

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása