Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Magyar Ügyvéd Blog

Tanár-diák szex: ez tiltott terület

Középiskolában már rendben van?

2017. február 13. - Magyar Ügyvéd

kormend1.jpg
Máig nem tudni, hogy igazából mi történt Körmenden, de az biztos, hogy tizennegyedik életévét még nem betöltött gyermekkel ágyba bújni mindenképpen bűncselekmény. Aki pedig tanárként fekszik le ennél fiatalabb tanítványával, már a szexuális visszaélés minősített esetét követi el. Az sincs rendben, ha a pedagógus 18 évnél fiatalabb diákjával szexel. Akkor sem, ha a diák beleegyezett az aktusba.

  • Nem tudjuk, hogy történt-e bármi a körmendi alpolgármester és a diákja között
  • A jogászoknak furcsa elképzelésük van a szexről
  • Az európai jog védi a gyerekeket
  • Felnőtt 14 évnél fiatalabb gyerekkel nem létesíthet szexuális kapcsolatot
  • Felnőtt 14 és 18 év közötti gyerekkel hatalmi vagy befolyási viszonyával visszaélve nem szexelhet
  • Ha politikus keveredik gyanúba, mindenki elveszíti a józan ítélőképességét

Szűkszavú közleményben a magánéletében történt változásokkal, illetve más jellegű feladatainak megszaporodásával indokolta lemondását Szabó Ferenc, aki 1998 óta volt Körmend alpolgármestere. Közleménye szerint megvált a KDNP körmendi szervezetének elnökségében betöltött tisztségéről is.

A nyugat.hu viszont úgy tudja, hogy Szabó nem önszántából mondott le, hanem felszólították erre. Állítólag 2016 karácsonya előtt derült ki, hogy az 56 éves politikus hosszú ideje viszonyt folytatott egy 16 éves lánnyal.

Többen is megerősítették a lapnak, hogy a lány Szabó Ferenc korábbi tanítványa volt az egyik körmendi általános iskolában, és hogy a viszony akkor kezdődött, amikor a lány még gyermekkorú volt. A nyugat.hu információ szerint a lány szülei – akik egy véletlen üzenetből értesültek a viszonyról – feljelentették a most lemondó alpolgármestert.

Az ügyben mindenesetre a rendőrség nyomozást rendelt el, amelyet kiskorú veszélyeztetésének alapos gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen folytatnak. Szabót tehát még hivatalosan nem gyanúsítják semmivel. 

Ahogy a jogászok a szexet elképzelik

Természetesen nem tudjuk, hogy a fenti állítások valósak-e, és hogy a kereszténydemokrata politikus elkövetett-e bármilyen bűncselekményt. Ebben a kérdésben a bíróságnak kell majd állást foglalnia – ha egyáltalán eljut addig az ügy. Az alábbiakban mindössze azt szeretnénk bemutatni, hogy a hasonló ügyeket miként kezeli a jog.

A Btk. szerint szexuális cselekménynek számít a közösülés és minden súlyosan szeméremsértő cselekmény, amely a nemi vágy felkeltésére, fenntartására vagy kielégítésére alkalmas vagy arra irányul. A bírói gyakorlat szerint különben a közösülés jogi fogalma eltér a szó élettani jelentésétől; rosszmájú joghallgatók szerint ennek az az oka, hogy az idős kúriai bírók már nem emlékeznek rá, hogyan is megy a dolog. Így a közösülés megvalósulásához elegendő a férfi és a női nemiszerv érintkezése, behatolásra nincs szükség.

A szexuális cselekmények másik formáját régebben fajtalanságnak nevezték, s bár az új Btk.-ban ezt a fogalmat nem használják, a szabályozás némileg pontosabb a korábbinál, s lefedi mindazt a cselekményt, amit korábban is büntetni lehetett. A 18-as karika híján a részletektől inkább eltekintünk, de mindenki el tudja képzelni, miről lehet szó. Annyit azért segítünk, hogy a mell vagy a fenék megfogása nem súlyosan szeméremsértő, bár becsületsértést adott ebben megvalósíthat.

Szex 14 év alatt

A hazai szabályozás alapját a gyermekek szexuális bántalmazása, szexuális kizsákmányolása és a gyermekpornográfia elleni küzdelemről szóló EU-irányelv és az Európa Tanácsnak a gyermekek szexuális kizsákmányolás és szexuális zaklatás elleni védelméről szóló egyezménye (Lanzarote Egyezmény) képezi. (Az euroszkeptikusok ezen a ponton kissé elbizonytalanodhatnak, de a józan ész talán legyőzi a politikai beidegződéseket.)

Az a 18. életévét betöltött személy, aki 14. életévét be nem töltött személlyel szexuális szexuális cselekményt végez – vagy ilyen személyt arra bír rá, hogy mással ilyen cselekményt végezzen –, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Ezt régen liliomtiprásnak vagy megrontásnak mondták, mai terminológiával ez szexuális visszaélés.

A szexuális visszaélés elkövetője kizárólag 18. életévét betöltött személy lehet. Ha egy felnőtt úgy bújik egy 14 évesnél fiatalabb gyermekkel ágyba, hogy az szabad akaratából beleegyezik az aktusba – és itt nyilván közömbös, hogy lányról vagy fiúról van szó –, az biztosan elköveti ennek a bűncselekménynek az egyik alapesetét.

Ugyanakkor már azt a nagykorút is akár három éves szabadságvesztéssel fenyegeti a törvény, aki a sértettet minderre csak rábírni törekszik. Ez egyfajta előkészületi cselekmény, amit a törvény külön nevesít és büntetni rendel.

Ha a gyermek az elkövető hozzátartozója vagy nevelése, felügyelete, gondozása, gyógykezelése alatt áll, illetve az elkövető a szexuális visszaélést a sértettel kapcsolatban fennálló egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyával visszaélve követi el, a büntetés már két évtől nyolc évig terjedhet. Ennek előkészülete esetén egytől öt évig szólhat a verdikt.

Tehát aki tanárként fekszik le a tizennégy év alatti tanítványával, már a szexuális visszaélés minősített esetét követi el. Ekkor a büntetési tétel éppen annyi, mint a szexuális erőszak alapeseténél, tehát igen súlyos bűncselekményről van szó. Viszont 12 év alatti gyermek esetén szó sem lehet beleegyezésről, mivel a sértettet a jog akaratnyilvánításra képtelennek tekinti. Ilyenkor mindenképpen a szexuális erőszak minősített esete valósul meg, amiért tíz év is kinézhet.

Szex 18 év alatt

A felnőtt által a 18 éven aluli személlyel folytatott erőszak nélküli szexuális tevékenység, ha a gyermekkel kapcsolatban fennálló hatalmi vagy befolyási viszonnyal éltek vissza, a korábbi Btk. szerint csak egyenesági rokonok esetében, tehát vérfertőzés esetén volt büntethető. A hivatkozott EU-irányelvnek, továbbá a Lanzarote Egyezménynek való megfeleléshez azonban szükséges volt a módosítás.

Így született meg a szexuális visszaélés másik – enyhébb megítélésű – alapesete: ha a 18. életévét betöltött személy 14 évesnél idősebb, de még fiatalkorú, tehát 18. életévét be nem töltött személlyel a vele kapcsolatban fennálló hatalmi vagy befolyási viszonyával visszaélve fekszik össze. Amennyiben egy középiskolai tanár keveredik intim kapcsolatba a diákjával annak beleegyezésével, az aktus akkor három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.

Érdekesség, hogy a „nevelése, felügyelete, gondozása vagy gyógykezelése alatt álló személy sérelmére, illetve a sértettel kapcsolatban fennálló egyéb hatalmi vagy befolyási viszonnyal visszaélve” történő elkövetés számos bűncselekmény – így például az emberkereskedelem, a szexuális kényszerítés, a szexuális erőszak, a tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális visszaélés, a gyermekpornográfia, a zaklatás – esetében súlyosabb büntetéshez vezethet.

A hatalmi vagy befolyási viszony olyan kapcsolatot jelent az elkövető és a sértett között, amely a meghatározás többi elemén nevelés, felügyelet, gondozás vagy gyógykezelés – kívül esik, azonban azokhoz hasonlóan személyes vagy függelmi viszonyt keletkeztethet. Ilyen lehet akár egy unokatestvér, egy családi barát, a szomszéd stb.

Úgy tűnhet viszont, hogy a tizennegyedik életévét betöltött kiskorúval szemben szexuális visszaélést már csak a hatalmi vagy befolyási viszonnyal visszaélve lehet elkövetni. A Btk.-ból kimaradt tehát a felsorolás többi eleme – az elkövető a sértett hozzátartozója vagy a gyermek a nevelése, felügyelete, gondozása, gyógykezelése alatt áll –, amiből azt a következtetést lehetne levonni, hogy a tanár nyugodtan összefekhet a középiskolás tanítványával.

Bár a Btk. megfogalmazása nem a legszerencsésebb, az egyetlen elfogadható értelmezés az, hogy a második alapesetben szereplő „hatalmi vagy befolyási viszony” szükségszerűen magában foglalja a nevelési, felügyeleti, gondozási vagy gyógykezelési viszonyt is. Amikor egy középiskolai tanár lefekszik a kiskorú tanítványával, akkor kétségkívül felmerül az, hogy visszaél a helyzetével, vagyis bűncslekményt követ el. Akkor is, ha a diák kezdeményezi a viszonyt.

Hozzátartozik a történethez, hogy amennyiben a kiskorú nevelésére, felügyeletére vagy gondozására köteles személy e feladatából eredő kötelességét súlyosan megszegi – például szexuális kapcsolatba lép a rá bízott gyermekkel –, és ezzel az ő testi, értelmi, erkölcsi vagy érzelmi fejlődését hátráltatja, kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt egytől öt évig terjedő szabadságvesztésre számíthat. A 14 és 18 év közötti diákjával járó tanár esetében, ha a nemi kapcsolat a diák fejlődését nem veszélyeztette (vagy ez nem bizonyítható), akkor a szexuális visszaélés második alapesetét kell megállapítani, ha azonban a veszélyeztetés bizonyítható, akkor a kiskorú veszélyeztetése valósul meg. Ez utóbbi a súlyosabb bűncselekmény.

Pártállami reflex vagy bűnös közömbösség?

Függetlenül attól, hogy Szabó Ferenc mit tett vagy mit nem tett, az ügy hatósági kezelése is számos kérdést vet fel. Ha igaz, hogy a szülők 2017. január elején végső elkeseredésükben felkeresték Bebes Istvánt, Körmend polgármesterét és szóbeli bejelentést is tettek a KLIK-nél, akkor joggal vethető fel a kérdés, hogy ezek a hivatalos személyek miért nem léptek.

A büntetőeljárási törvény szerint a hatóság tagja és a hivatalos személy köteles a hatáskörében tudomására jutott bűncselekményt – ha az elkövető ismert, annak megjelölésével – feljelenteni. De talán működtek a kádárista reflexek: a pártfunkcionárius által elkövetett bűncselekmény gyanúja politikai kérdés, amelyben a párt instrukciói szerint kell eljárni.

A bejegyzés trackback címe:

https://magyarugyved.blog.hu/api/trackback/id/tr7412252422

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása