Ha egy kormánypárti propagandista azt hangoztatja, hogy „taknyukon és a vérükön” kell a kormánnyal egyet nem értőket kirángatni valahonnan – például egy országgyűlési bizottsági ülésről – és „szanaszét kell verni a pofájukat”, az a ma hatályos szabályok szerint nemigen lehet bűncselekmény. Ez egyszerűen csak primitív és gyáva bunkóság, és ha párttársai nem határolódnak el tőle, osztoznak vele a politikai felelősségben.

Ha „még egyszer ezek vagy ilyennek megjelennek a parlament épületében, és ott megzavarják a munkát, akkor úgy kell őket kivágni, mint a macskát szarni. Ha a taknyukon és a vérükön kell őket kirángatni, akkor a taknyukon és a vérükön” – fröcsögött a lovagkeresztes Bayer Zsolt fideszes propagandista saját műsorában, a kormánypárti Magyar Idők tulajdonában álló Karc FM-en még a múlt héten, mert nem rúgták ki az igazságügyi bizottság lex CEU-ról szóló ülésén tiltakozó civileket. Még hozzátette: „Ha kell, akkor szanaszét kell verni a pofájukat. Ez ugyanis Magyarország parlamentje, nem pedig a nyilvános vécé, ahová ezek valók”.

„Bocsi, mindenkitől elnézést, aki rettenetesen megijedt az én borzasztó provokációimtól. (...) Mer' én hülye vagyok, ez a szomorú hírem van, engem tényleg lehet provokálni” – kért a maga sajátos módján bocsánatot Bayer kedden. Ugyanazon a napon viszont egy publicisztikát tett közzé a Magyar Időkben, amelyben mindjárt megmagyarázza mivel is provokálják.

A publicista szerint az ellenzéki tüntetések természetes velejárója az erőszak, megtámadnak közintézményeket, a „Pesti Srácok újságírónőjét lekurvázzák”, lámpavasra akarják húzni Ómolnár Miklóst. Azután „behatolnak a Parlamentbe, engedély nélkül, és ott békésnek álcázott erőszakkal megakadályozzák a munkát”, s ha ezt az Egyesült Államokban tennék, „bizony jönne a takony és a vér” – mosakodott Bayer.

Szánakozás helyett Szél Bernadett, az LMP társelnöke feljelentést tett. Sok értelme nem volt. Mielőtt azonban továbbmennénk, érdemes visszaidézni egy korábbi hasonló esetet.

A kormánypárti propagandista a tüntetőket is üldözné

Bayer a civileknek a lex CEU elleni tüntetése kapcsán ugyancsak elragadtatta magát, és saját blogján üzente meg április 11-én: „záros határidőn belül utcára fogunk mi is vonulni, mindannak védelmében, ami nekünk fontos és szent. És dühösek leszünk. Úgyhogy egy darabig még őrjönghettek az utcákon, megpróbálhatjátok feldúlni a Parlamentet, a minisztériumokat, a Fidesz székházat, a köztársasági elnöki hivatalt, neki mehettek a rendőröknek, megtámadhatjátok az újságírókat – még egy darabig. Aztán majd nem. Aztán majd megtapasztaljátok, milyen érzés üldözöttnek és fenyegetettnek lenni. Mondom: már mi is nagyon dühösek vagyunk. Világos?”.

Szél Bernadett ezzel kapcsolatban is feljelentést tett közösség elleni uszítás miatt. A kormányszócsővé silányított Origo – nyilván nem véletlenül – most közölte: a portálhoz eljuttatott rendőrségi határozat szerint a feljelentést elutasították. Mindjárt idéznek is a határozatból: Bayer írása „nem alkalmas a különböző csoportok békés egymás mellett élésének megzavarására vagy a társadalmi rend alapjainak megrengetésére”.

Legfeljebb arról van szó – írja a rendőrségre hivatkozva a portál –, hogy Bayer az ellenérzését fejezte ki a kormány ellen tüntetőkkel szemben, illetve az általuk tanúsított magatartás kapcsán. Ez pedig nem a gyűlölködés, hanem a szabad véleménynyilvánítás kategóriájába tartozik, vagyis a hatályos jogszabályok értelmében nem történt bűncselekmény. Ebben a rendőrségnek igaza van.

A propagandista nem bujtott fel 

De térjünk vissza a „taknyozós” Bayerre. Szél Bernadett most másként próbál közelíteni. Úgy gondolja, ha valakiket egy parlamenti bizottság üléséről taknyukon és vérükön rángatnak ki, az felvetheti a bántalmazás hivatalos eljárásban gyanúját. Amennyiben ezt az Országgyűlési Őrség tenné, akkor ez tényleg szóba jöhet.

„Az a hivatalos személy, aki eljárása során mást tettleg bántalmaz, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő” – olvasható a Btk.-ban. Ezt a tényállást pedig biztosan kimeríti, ha valakit egy rendőr „taknyán és vérén” rángat ki bárhonnan is. De ez szerencsére nem történt meg.

Ezt a politikus is tudja, így másra hivatkozik. Arra, hogy aki „bántalmazás hivatalos eljárásban bűncselekményre irányuló előkészületet követ el, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”. Csakhogy az előkészületi cselekmény sem történt meg, de legalábbis nem tudunk róla, hogy bárki arra jogosult parancsnok legalább utasítást adott volna az aktivisták bántalmazására.

Bayer ezért különben is legfeljebb felbujtóként jöhetne szóba. „Felbujtó az, aki mást bűncselekmény elkövetésére szándékosan rábír” – derül ki a Btk.-ból. Ahhoz azonban, hogy őt ezért felelősségre vonják, meg kellett volna valósulnia legalább a bűncselekményre irányuló előkészületnek. Ráadásul Bayer az eseményt követően fröcsögött, általánosságban beszélt erőszakról, felbujtásról ezért sem lehet szó.

A hazai joggyakorlat a véleménynyilvánítási szabadság pártján áll

Marad a gyűlöletbeszédre vonatkozó hazai szabályozás, mert Bayer mocskolódásai kapcsán más tényállás nemigen merülhet fel. Aki nagy nyilvánosság előtt a magyar nemzet, valamely nemzeti, etnikai, faji, vallási csoport, illetve annak tagja, a lakosság egyes csoportjai, illetve azok tagjai ellen – különösen fogyatékosságra, nemi identitásra, szexuális irányultságra tekintettel – erőszakra vagy gyűlöletre uszít, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

A csoportképző ismérvek körét a magyar jog csak példálózó jelleggel sorolja fel, így tilos gyűlöletre és erőszakra uszítani azonos politikai nézeteket valló emberek jól körülhatárolható köre ellen is. Ezt a Btk. kommentárja megerősíti: a „lakosság egyes csoportjain az eltérő nézetrendszer vagy egyéb, bármely ismérv szerint elkülönülő személyek csoportja értendő”. Kivéve azokat, akik az alkotmányos berendezkedéssel szemben állnak.

Ezzel viszont az a baj, hogy az Alkotmánybíróság több korábbi döntésében leszögezte: a véleménynyilvánítás szabadságának büntetőjogi eszközökkel történő korlátozása csak ultima ratio lehet, és kizárólag akkor kerülhet rá sor, ha az uszítás hatására nyilvánvalóan fennáll a védett csoport tagjaival szembeni erőszak konkrét és közvetlen veszélye.

A Kúria egyik joggyakorlat-elemző csoportja tavaly összefoglalót készített az egyes alapjogokkal összefüggő ítéletekről, és ebben a dokumentumban – az alkotmánybírósági határozatokkal összhangban – leszögezték, hogy a gyűlöletre uszítás megállapításához három feltételre van szükség:

1. a szenvedélyek felszítása az elkövető részéről,
2. a gyűlölet kialakítása (egy nagyobb embercsoportnak legalább egy részében),
3. a sérelem ebből eredő közvetlen és reális lehetősége.

Nem mellesleg arra is felhívták a figyelmet, hogy az elkövetőnek fel kell ismernie: „a másokban gyűlöletig felszított szenvedély bármikor a tényállással védett csoporttal, vagy annak tagjával, tagjaival szemben szélsőséges intoleráns kirekesztő, jogfosztó magatartásba vagy akár erőszakos cselekvésbe csaphat át”.

Ezt rendkívül nehéz bizonyítani. Ezt mutatja az is, hogy a joggyakorlat-elemző csoport hosszú évekre visszamenően mindössze négy olyan ügyet talált – mindegyik esetben a védett roma közösségekről volt szó –, amelyben jogerős ítélet született. Jelezték ugyanakkor, a közösség elleni uszítás miatt indult nyomozások töredéke jut csak el a vádemelésig, aminek egyik oka az lehet, hogy az ügyészség a fentebb leírt hármas követelmény ítéleti bizonyosságú megállapításával kapcsolatos kockázatot sokszor inkább nem vállalja.

Az EU-jog szerint a gyűlöletre uszítás önmagában büntetendő

A rasszizmus és az idegengyűlölet egyes formái és megnyilvánulásai elleni, büntetőjogi eszközökkel történő küzdelemről szóló tanácsi kerethatározat előírja a tagállamok számára, hogy meghozzák azokat az intézkedéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a határozat rendelkezéseinek megfeleljenek.

A magyar jogszabályok uniós joggal való összeegyeztethetőségének vizsgálatakor az Európai Bizottság úgy látta, hogy a szabályozás nem megfelelő, tekintettel arra, hogy a joggyakorlat által kialakított értelmezés alapján valójában csak az erőszakra uszítást büntetik, míg a kerethatározat a „nyilvánosság előtt erőszakra vagy gyűlöletre uszítás” cselekményét rendeli büntetni.

A Bizottság álláspontja szerint a kerethatározatnak való megfelelés érdekében a gyűlöletre uszítás fogalmának az erőszak konkrét veszélyével való összekapcsolásán alapuló értelmezését meg kell haladni. Azaz biztosítani kell, hogy az erőszakra való uszítás mellett a jövőben – az európai uniós és nemzetközi értelmezésnek megfelelően – a gyűlöletre uszítás is büntetendő legyen.

Többek között ezért pontosította magyar jogalkotó 2016-ban a közösség elleni uszítás törvényi tényállását. A módosítás az elkövetési magatartást bővíti olyan módon, hogy egyértelművé válik: a gyűlöletre uszítás és az erőszakra uszítás nem azonos fogalmak.

A gyűlölet kettős természetű, egyrészt fellobbanó heves indulati állapotot, másrészt tartós érzelmi beidegződést is jelenthet; mindkét esetben határozott és tudatos érzelemről van szó. A törvény szerinti gyűlöletre uszítás – amely a fent bemutatott alkotmánybírósági és jogalkalmazói értelmezéséhez képest előrehozott büntetőjogi védelemnek tekinthető – tehát nem jelenti egyértelműen az erőszak közvetlen veszélyét, illetve az erőszakos jellegű konkrét sérelem reális lehetőségét, ez utóbbit a törvény az „erőszakra uszít” fordulattal fedi le.

A módosítás tehát megteremtette annak a lehetőségét, hogy a gyűlölet-bűncselekmények esetén változzék a joggyakorlat. Aminek be is kell következnie, mert a kerethatározat szerint mindenképpen büntetendő a „nyilvánosság előtt erőszakra vagy gyűlöletre uszítás faji, bőrszín szerinti, vallási, származás szerinti vagy nemzeti, illetve etnikai hovatartozásuk alapján meghatározott személyek csoportjával vagy e csoport valamely tagjával szemben”.

Bayer legutóbbi megnyilvánulására ez ugyan nem vonatkozik, de aki a romákkal, a vallási kisebbségekkel, bevándorlókkal szemben kelt nyilvánosan gyűlöletet, azt el kell ítélni. Akkor is, ha nem áll fenn az erőszak reális és közvetlen veszélye. Az uniós jog tehát az eddigi hazai gyakorlat felülvizsgálatára kötelez. 

Fröcsögni bármit lehet, de civilizált emberek körében vannak határok

A helyzet ma viszont kétségkívül az, hogy – amennyiben nem az uniós kerethatározatban meghatározott személyi körről van szó – a szenvedélyek felszítása kevés. Mocskolódhat bárki, köpködhet a civil szervezetekre, az „ezekre és ilyenekre” – vagy bárki másra – , attól még nem történik semmi. Ha sikerül ellenük gyűlöletet kelteni, az eddigi hazai joggyakorlat szerint még az sem releváns.

Nem elegendő tehát a Kúria szerint a „veszély feltételezettsége, az absztrakt veszély, hanem az szükséges, hogy az uszítás, mint a másokat aktív, tevékeny gyűlöletre ingerlő magatartás folytán olyan helyzet alakuljon ki, amelyben reálisan számolni kell azzal a lehetőséggel is, hogy a cselekmény folytán konkrét sérelem bekövetkezik, tehát az erőszakos cselekmény bekövetkezte közvetlenül fenyeget”.

„Ha a taknyukon és a vérükön kell őket kirángatni, akkor a taknyukon és a vérükön” – fogalmazott Bayer. Ez szítja a szenvedélyeket, gyűlöletet kelt, de az eddigi joggyakorlat alapján alaposan feltehető: erre irányuló feljelentés alapján sem állapítanák meg, hogy fennáll az erőszak közvetlen és reális lehetősége. Persze lehet, hogy a tavalyi Btk-módosítás nyomán a hazai jogalkalmazók hajlandóak lesznek megvizsgálni, hogy megvalósult-e gyűlöletre uszítás.

Mi azt gondoljuk, hogy egy demokratikus jogállamban lényegében bárki azt mondhat, amit akar: a véleményt annak érték- és igazságtartalmára tekintet nélkül alkotmányos védelem illeti meg. Ezért durva, meghökkentő nézeteket is lehet hangoztatni.

Ettől viszont Bayer Zsolt még egy szánalmas alak marad. A Fidesz 5. számú párttagkönyvének birtokosaként – a hatalom támogatását és a párt bizalmát élvezve – tudhatja, bármit megtehet. A rendőr háta mögül öklöt rázni és becsmérelni a kormány ellen kiállókat: újságírásnak nem nevezhető agitprop.

Az pedig nagyfokú jellemtelenség, ha egy közszereplő minősíthetetlen kijelentéséért sem képes őszintén bocsánatot kérni, hanem igyekszik a saját mocskát mindenkire szétteríteni. Nem büntetőjogi kategória, de kézenfekvő a következtetés: a lovagkeresztes pártpropagandista egyszerűen egy gyáva provokátor.