Különös pályát futott be Trócsányi László igazságügy-miniszter: az átkosban tudományos kutatóként kezdte, majd sikeres ügyvéd lett, s jó ideig nemigen volt köze a politikához. Ma viszont az illiberális demokrácia híve, Orbán hű embere. Az elmúlt években számtalan oka lett volna arra, hogy lemondjon. Ezekből szemezgetünk az alábbiakban. Ő azonban inkább félrenézett, rosszabb esetben próbálta védeni a védhetetlent. A választások után már aligha lesz miniszter.
Vajon mihez kezd egy tehetséges jogász, aki exponálta magát a jogállamiságot visszabontó, az emberi jogokat szándékosan megsértő, az uniós szabályokat rosszhiszeműen kijátszó rezsim jogalkotási főfelelőseként? Megpróbál megcsípni egy nemzetközi bírói posztot? Ezzel kapcsolatos esélyeit nagymértékben rontja, hogy a jogalkotási hatalommal visszaélést hatalomtehnikai eszközként használó, Európa-ellenes politikai rendszer igazságügy-minisztereként erkölcsileg alkalmatlanná vált arra, hogy bírói talárt hordjon. Szerencsére az ügyvédi irodája prosperál, lesz hová visszavonulnia.
Egy volt brüsszeli nagykövet Európa ellen?
Nyomásgyakorlásként is értékelhető a Magyarország ellen kvótaügyben megindított kötelezettségszegési eljárás – értékelte pár napja tartott sajtótájékoztatóján Trócsányi László igazságügy-miniszter az Európai Bizottság lépését. A nyomásgyakorlás annyiban igaz is lehet, hogy az elmúlt hónapokban ismételten felszólították a döntés végrehajtására azokat a tagországokat, amelyek eddig egyetlen menedékkérőt sem vettek át, illetve azokat, amelyek több mint egy éve nem vettek át senkit Olaszországból és Görögországból.
Érdekes, hogy egy jobb sorsra érdemes jogásznak erről mindössze ennyi jut eszébe, s nem az, hogy az uniós tagságból – az abból eredő előnyök mellett – kötelezettségek is fakadnak. Pedig Trócsányi volt tudományos kutató – ezen a pályán Sólyom László egykori államfő indította el –, egyetemi oktató, alkotmánybíró, nagykövet és jól menő ügyvéd is. Szóval sokat látott ember, aki otthon van a nemzetközi jogban. Ennek ellenére az illiberális demokrácia szolgálatába szegődött.
Nyilván ezért nem gondolja, hogy baj van azzal, ha Magyarország, Lengyelország és Csehország sem hozta meg a szükséges intézkedéseket egy európai tanácsi határozat végrehajtására. Dimitrisz Avramopulosz uniós migrációügyi biztos reméli, a kötelezettségszegési eljárás hatására végül „a józan ész mellett az európai szellem is felülkerekedik”. Jelezte ugyanakkor, hogy a menekültügyben Görögországot és Olaszországot nem lehet magára hagyni.
A 2015-ös döntés különben csak annyit tartalmaz, hogy a többi tagállamnak 160 ezer menedékkérő esetében kellene átvennie a menekültügyi eljárás lefolytatását, s ebből a kontingensből nekünk nem egészen 1300 ember ügye jutna. De ez nem kötelező kvóta – úgy tűnik, ezt az igazságügy-miniszter máig nem érti – hanem a menekültügyi eljárás keretében mindössze azt kellene a magyar hatóságoknak eldönteniük, hogy a kérelmezők jogosultak-e a menekültstátusra.
Ha igen, akkor kétségkívül nemzetközi védelemben kellene részesíteni az érintetteket. De számoljunk kicsit: migránsellenes gyűlöletkampányra és az elbukott kvótanépszavazásra szerény becslések szerint is elment vagy húszmilliárd forint. Ebből ezer menekültről – ha egyáltalán nálunk maradnak és mindvégig állami ellátásra szorulnak – húsz évig kényelmesen gondoskodhattunk volna. Akkor mi értelme ennek az ostoba huzavonának?
Az 1991 óta működő Nagy és Trócsányi Ügyvédi Irodának a miniszter a társalapítója volt, s máig nem egészen 13 – más források szerint 16 – százalékos mértékben társtulajdonosa, bár ügyvédi tevékenységet jó ideje nem folytat, és saját bevallása szerint osztalékot sem vesz ki a cégből. Igaz, ez önmagában nem jelent semmit, mert képezhetnek eredménytartalékot is, amelynek terhére később Trócsányi részesülhet a profitból.
Az iroda különben szépen hoz a konyhára. Saját tavalyi közlésük szerint például a Magyar Nemzeti Bank, illetve alapítványai ingatlanvásárlásai kapcsán csaknem nyolcvanmilliót számláztak – az MNB közérdekű adatigénylés alapján ennél valamivel nagyobb összegről adott számot –, a korábban hatalmi szóval megszüntetett játéktermek üzemeltetői által indított perekben pedig nagyjából ötvenmillióért képviselték a magyar államot. Több mint 43 millió forint esett le a Seuso-leletegyüttes megvásárlásával kapcsolatos tárgyalások lebonyolítása fejében is.
Ugyanakkor a kormány megbízásából közreműködtek a paksi bővítés kapcsán indított adatigénylési perekben, de hogy ezért mennyit kaptak, arról nincs információ. Amúgy nem válogatósak: az iroda a a francia-német-osztrák és magyar cégek alkotta Bamaco konzorciumot képviseli a magyar állammal, pontosabban a BKV-val szemben, mert a 4-es metró építésével összefüggésben kártérítésre tartanak igényt.
Annak idején – csaknem másfél évtizede – Kiss Elemér egykori szocialista kancelláriaminiszter belebukott, amikor kiderült, hogy az ügyvédi irodája állami megbízásokat kapott.
Érdekes véleményt fogalmazott meg ugyancsak a napokban Trócsányi a civiltörvény kapcsán is: „ne dugjuk a homokba a fejünket, mert olyan kérdésről van szó, amelyik európai kérdés” – mondta. Szerinte a transzparencia mindazon személyek és szervezetek esetében fontos, akik/amelyek a közélet befolyásolásában szerepet játszanak. Tehát nincs azzal baj – gondolja –, ha egy civil jogvédő egyesületnek külföldről támogatott szervezetként kell regisztráltatnia magát, amennyiben évi 7,2 millió forintnál több támogatás érkezik külföldről.
Mi ugyan nem tudjuk, hogy Oroszország és Izrael mellett hol vetődött még fel efféle megbélyegzés gondolata, de a miniszter bizonyára tájékozottabb. Ő mindazonáltal nem aggódik, mert szerinte a „külföldről támogatott szervezet” semleges tartalmú kifejezés. Bizonyára igaza van, miként a „Soros-egyetem” és a „Soros-bérenc civilek” fordulatnak sincs semmilyen negatív üzenete.
S nyilván azzal sincs baj, ha a kormány – közvetlenül vagy állami tulajdonú cégeken keresztül – a saját „civiljeit” százmilliókkal tömi ki, miközben nekik nem kell „a Nemzeti Együttműködés Rendszeréhez tartozó szervezetként” nyilvántartásba vétetniük magukat, pedig ha valahol felmerül a közvélemény megtévesztése, akkor arra kétségtelenül jó példa a kormányzat által kitartott nem kormányzati szervezetek – illetve médiumok – burjánzása.
Értetlenségét fejezte ki az Igazságügyi Minisztérium hétfőn, mert az Európa Tanács Velencei Bizottsága politikai feltételezéseken alapuló kritikákkal egészítette ki végső véleményét, annak ellenére, hogy a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló törvénnyel kapcsolatos javaslatai többségét az Országgyűlés elfogadta. De a lényeg mit sem változott: a civileknek változatlanul be kell jelentkezniük külföldről támogatott szervezetként, ha külföldről kapnak pénzt, s amennyiben ezt nem teszik meg, a büntetés mellett a megszüntetésüket is elrendelheti a bíróság.
Egy jogtudós, aki nem ismeri a polgári engedetlenség fogalmát
Trócsányinak különben nem volt jó hete, mert éppen a civilek kapcsán – miután a Társaság a Szabadságjogért és a Magyar Helsinki Bizottság is bejelentette, azt hogy nem tesznek eleget a bejelentési kötelezettségnek – találta azt mondani, hogy „számomra nem ismeretes a polgári engedetlenség”. Ha nem ismeri, lelke rajta.
Fontosabb, hogy a főnöke valaha ismerte ezt a fogalmat, amikor a felszólítására Fidesz-frakció testületig fogott hozzá 2006 őszén az amúgy vitatható módon műveleti területté nyilvánított Kossuth téren a kordonbontáshoz. Más kérdés, hogy a bíróság akkor úgy döntött, a cselekmény csupán „oly csekély fokban veszélyes a társadalomra, hogy emiatt büntetés vagy intézkedés alkalmazása nem szükséges”. Hátha most a civilek ügyében is hasonló következtetésre jutnának…
A miniszter tehát nem most futotta a csúcsformáját. De voltak már korábban is érdekes megnyilvánulásai. Például a kvótanépszavazás kapcsán fel sem merült benne, hogy az egy marhaság, hiszen a parlamentnek fogalma sem lehetett róla, hogy egy eredményes referendum esetén milyen törvényalkotási kötelezettség terheli. Ez akkor is tény, ha a kérdés átment az Alkotmánybíróságon.
Kész szerencse, hogy a népszavazás eredménytelen volt, különben a Ház máig törhetné a fejét, milyen jogszabályt alkot, ami az uniót bármire is kötelezi. Trócsányi ezzel szemben csak annyit mondott, bízik abban, hogy a referendum eredménye egyértelmű iránymutatást ad a kormánynak arról, mi a teendője. Csakhogy népszavazást kizárólag a parlament hatáskörébe tartozó kérdésről lehet tartani, amiről a miniszter mintha megfeledkezett volna.
Ha hallgatott volna, bölcs maradt volna. Átkozottul kínos viszont, hogy idén márciusban Vejkey Imre KDNP-s képviselő sajátos kijelentéséről, amely szerint: „Strasbourg belegyalogolt a magyar szuverenitásba, ezért itt az idő, hogy elgondolkodjunk magának az emberi jogi egyezménynek a felbontásáról vagy arról, hogy az egyezmény bizonyos pontjait felfüggesszük”, már nem volt véleménye. Trócsányi ezt nem kívánta kommentálni, hanem hátat fordított az újságírónak.
Inkább az államtitkárát tolta előre, aki nem sokkal később bejelentette, hogy Magyarország fellebbezett a döntés ellen – a bíróság azért marasztalta el az államot, mert két menedékkérő bangladesi állampolgárt fogva tartottak, majd kiutasítottak Szerbiába –, a kormány álláspontja ugyanis az, hogy az emberi jogok európai egyezményének ilyen értelmezése „bizniszmigrációt” indíthat el. Érdekes különben, hogy ebben a nyilatkozatban volt kis „sorosozás” is: összeférhetetlenségi kérdéseket vethet fel az államtitkár szerint, hogy a bíróság egyik bírája a CEU egyik alapítója, aki Magyarországon a Helsinki Bizottsággal szoros kapcsolatokat ápol.
De visszatérve a miniszterre: különösebben nem kell meglepődni semmin, hiszen amikor az Európai Bizottság a hazai menekültügyi szabályozás miatt 2015 decemberében jelezte, hogy kötelezettségszegési eljárást indít, csak annyit mondott, hogy legfeljebb technikai jellegű részletkérdésekkel kapcsolatban lehetnek kifogások. A „technika kérdések” között szerepelt, hogy a magyar törvények – az uniós és a nemzetközi jogot is sértve – gyakorlatilag elérhetetlenné teszik a menekültstátus megszerzését. A helyzet mára különben csak tovább romlott.
A jogszabály-előkészítő tevékenysége során a kormány az igazságügyért felelős miniszter útján gondoskodik arról, hogy a készülő tervezetek megfeleljenek az alaptörvényből eredő tartalmi és formai követelményeknek, illeszkedjen a jogrendszerbe, megfeleljen a nemzetközi jogból és az európai uniós jogból eredő kötelezettségeknek és a jogalkotás szakmai követelményeinek – ezt írja elő a jogalkotásról szóló törvény. Az egyéni képviselői indítványok esetében a szaktárcának nincs ilyen feladata, de ha kormánypárti az előterjesztő, a miniszternek azért érdemes lenne legalább figyelmeztetnie arra, ha a javaslattal valamilyen baj van.
Trócsányi minisztersége idején pedig születtek olyan törvények, amelyeket utóbb még a fideszes többségű Alkotmánybíróság (AB) is alaptörvény-ellenesnek nyilvánított. Például a közigazgatási perrendtartásról szóló törvényt maga az igazságügy-miniszter jegyezte, és az AB az államfő indítványa alapján megállapította: annak a közigazgatási felsőbíróság létrehozásáról szóló rendelkezését csak kétharmados többséggel fogadhatta volna el a parlament. A tárcavezető ezt tényleg nem tudta?
Az AB az állami földvagyont érintő módosító csomagot is elkaszálta. Ennek kapcsán is Áder János vétózott, mert úgy vélte, a tervezet elfogadása miatt a természetvédelem korábbi szintje csökkent, ráadásul a javaslatnak volt csak minősített többséggel elfogadható pontja is. Az alkotmánybírák pedig nagyjából egyetértettek a köztársasági elnökkel.
Nem a miniszter közvetlen felelőssége, de azért szólhatott volna a fideszes képviselőknek, hogy nem kellene a jegybanktörvényen barkácsolni. Hiába volt ugyanis az egyéni módosító indítvány, az alkotmánybírák megállapították: az MNB alapítványaiba pumpált pénzek ettől a mutatványtól még nem veszítik el közpénzjellegüket.
Strasbourgot sem szereti
Strasbourg kapcsán is kifogások sorát fogalmazta meg Trócsányi, önmérsékletre intve a bírákat. Nemrégiben közzétett írásában jelezte, hogy az emberi jogi bíróság már nem csupán alapelvárásokat igyekszik meghatározni. Van ugyanis olyan nézet is – s ezt a miniszter osztja –, amely szerint az intézmény nem ezek definiálására törekszik, hanem hatáskörén túlterjeszkedve az emberi jogok olyan mértékű uniformizálására vállalkozik, amely nem veszi figyelembe a szubszidiaritást, az országok különböző történelmét és kulturális gyökereit.
Magyarország is tapasztalhatta a bíróság döntéseivel kapcsolatos anomáliákat – fogalmazott. Például a vörös csillag viselésére vonatkozó határozatban szerinte nem értékelték megfelelően azt, hogy a rendszerváltozás előtt mit jelentett hazánkban a vörös csillag, mint jelkép. Ugyanakkor kifogásolta, hogy egy magyarországi rokkantnyugdíjas ügyében – aki különben egy jogszabályváltozás miatt veszítette el a járandóságát – a tulajdonjogi várományt értékelték rendkívül kiterjesztő módon.
Trócsányi azt is a testület szemére vetette, hogy Strasbourg nem veszi figyelembe megfelelően a migrációs nyomást. Mintha azt mondaná, hogy gazdasági válság idején más szempontokat kellene érvényesíteni az adófizetési kötelezettség terén, hiszen az emberek nehéz helyzetben vannak. Világosabban: ha sok a menekült, akkor szerinte mások lehetnek az emberi jogi normák, de ha ez igaz, a feltételek jelentős változása esetén az egész hazai jogrendszert is a feje tetejére lehetne állítani.
A jogállamiság relativizálására a miniszter egyébként is mutat némi hajlandóságot. Az alkotmányos történelmi hagyományok, Európa keresztény gyökerei, a házasság és a család mást jelentenek a mi térségünkben, mint Nyugat-Európában, de ide sorolható a nemzetpolitika is – véli.
A demokráciát szintén különbözőképpen lehet értelmezni – állítja –, hiszen egyes országok a többségi, mások a konszenzuális demokrácia hagyományait tartják mérvadónak (erről bővebben itt olvashatnak). Azt viszont legalább nem vitatja, hogy egy jogállamnak biztosítania kell a demokratikus kormányzás feltételeit, valamint az ellenzéki jogosítványok sokszínűségét. Ezzel kapcsolatban csak halkan jegyezzük meg: tessék már összevetni a többségi demokrácia hagyományait követő államok – például az Egyesült Királyság vagy az USA – működését az orbáni féldiktatúra hétéves ámokfutásával.
(Fotó: nepszava.hu)
