Rendőri intézkedés közben meghalt egy ember, de a hatóság tényleg nem kíváncsi rá, mi történt?

2017. augusztus 08. - Magyar Ügyvéd

rendorsegi-bilics.jpg
A napokban igazoltatás közben meghalt egy 57 éves férfi, de az ügyészség szerint nincsenek bűncselekményre utaló jelek. Egy tanú viszont állítja, hogy az áldozat többször jelezte, rosszul érzi magát, az egyenruhások viszont csak gúnyolódtak rajta, mondván, biztosan szimulál. Ha ez igaz, a rendőröket az intézkedés jogszerűségétől függetlenül felelősségre kell vonni.

Rendőri intézkedés közben halt meg egy férfi múlt pénteken Újpesten, s az eddig napvilágot látott információk alapján nem zárható ki, hogy a hatóság durván hibázott. Azt nem tudjuk, hogy mi volt az igazoltatás oka – ezzel kapcsolatban semmilyen hivatalos tájékoztatás nem jelent meg –, de az 57 éves áldozat barátja, aki tanúja volt az eseményeknek, illetve fia az RTL Klubnak nyilatkozva egyaránt értetlenségét fejezte ki a joviális emberként ismert mérnökkel szembeni fellépés miatt.

A barát elmondta, a rendőrök a férfit felszólították, hogy tegye a kezét a motorháztetőre, de ennek a negyven fokos melegben nem tett eleget, csupán rákönyökölt az autóra. Ekkor kirúgták a lábát, földre vitték, miközben a mérnök beütötte a fejét és eszméletét veszítette. A tanú szerint ezt követően bilincselték meg, miközben az áldozat korábban már négyszer szólt, hogy rosszul van, s engedjék el.

A szemtanú úgy emlékszik, a rendőrök ekkor még gúnyolódtak is azon, hogy az áldozat biztos csak szimulál, majd az időközben értesített rendőri erősítés is megérkezett, de senki nem tudta, mihez kezdjen. Egyikük javasolta, hogy vegyék le róla a bilincset, és a testet fordítsák a hátára.

A rendőrség ezzel szemben azt állítja, hogy a férfit előbb bilincselték meg, és csak azt követően lett rosszul, erőszakról pedig szót sem ejtettek. Azonnal megkezdték az újraélesztését, és hívták a mentőket is, de az ember a „gyors beavatkozás ellenére” a helyszínen meghalt.

A mérnök fia – aki később érkezett a helyszínre – viszont azt nyilatkozta, hogy a rendőrök „meg voltak döbbenve, le voltak fagyva, hogy most mi legyen. Itt fekszik egy ember, aki haldoklik”. Szerinte egyébként egy szakszerű igazoltatás nem végződhet így, ráadásul az apja nem egy fegyveres bűnöző volt.

Szakszerű igazoltatás természetesen fegyveres bűnöző esetében sem végződhetne így. Az ügyészség közleménye szerint egyébként nem történt semmi: a „Központi Nyomozó Ügyészség ügyeletes ügyészei megjelentek a helyszínen, de mivel bűncselekmény gyanúja nem merült fel, az ügyészség nem rendelt el nyomozást. Jelenleg az ügyben nincs folyamatban büntetőeljárás”.

Vajon sérült az arányosság elve?

Az intézkedés jogszerűségét illetően a rendelkezésre álló adatok alapján nem tudunk állást foglalni, ám érdemes kizárólag a hatályos jogból kiindulva néhány dolgot világossá tenni. A rendőrségi törvény szerint alapvetés az arányosság követelménye: a „rendőri intézkedés nem okozhat olyan hátrányt, amely nyilvánvalóan nem áll arányban az intézkedés törvényes céljával”.

Kérdéses, hogy a negyven fokhoz közeli kánikulában tényleg indokolt-e bárkit a forró motorháztetőre tenyereltetni. S felvetődhet, arányos kényszerítő eszköz-e bárki alól kirúgni a lábát azért, mert ennek a felszólításnak csak annyiban tesz eleget, hogy az autóra könyököl? 

Jó lenne persze tudni, hogy a szerencsétlenül járt ember igazoltatására egyáltalán miért volt szükség. Egy közlekedési szabálysértés esetén sem szabadulnak el ennyire az indulatok, ráadásul a konkrét ügyben eddig nem merült fel semmilyen szabályszegés a későbbi áldozat részéről. A tanú nem utal arra, hogy a barátja a rendőröknek ellenszegült volna, ezért az arányosság követelményéből az következnék, hogy akkor sem viszik erőszakkal a földre az intézkedés alá vont személyt, ha amúgy súlyos bűncselekménnyel gyanúsítható.

Más kérdés, hogy az erőszakszervezetekben van némi hajlam az indokolatlanul durva fellépésre, amint arról egy korábbi blogbejegyzésünkben írtunk. Jeleztük, a rendőr az intézkedése során „az ellenszegülés megtörésére testi erővel cselekvésre vagy a cselekvés abbahagyására kényszerítést (testi kényszert) alkalmazhat”. Csakhogy ebben az esetben nem derül ki, hogy a hatvan felé közelítő mérnökember mit tett, ami indokolta volna, hogy őt egyáltalán meg kell bilincselni.

Amúgy általában is felvethető: miért kell bilincsbe verni bárkit, aki fizikailag nem áll ellen a rendőri intézkedésnek? Ez a kérdés különösen akkor tűnik megalapozottnak, ha a közelharcra kiképzett, nyilván jó fizikumú fiatal egyenruhások állnak szemben egy korosodó „gyanúsítottal”. Még talán egy maffiózó esetében sem indokolt, hogy a földre vigyék, a hátára térdepeljenek, a kezét kicsavarják, fojtogassák, ha nem tanúsít ellenállást. Az pedig végképp érthetetlen, hogy mi szükség van bilincs alkalmazására az eszméletlen állampolgárral szemben.

Ebben az esetben pedig ellenállásról szó sem volt. Erre a szűkszavú rendőrségi közlemény sem utal. Pedig ha a férfi támadóan lép fel, nyilván hivatkoznak erre, mint az erőszakot megalapozó körülményre. Amennyiben ugyanis a szerencsétlenül járt ember „bűne” nem csak annyi, hogy nem tenyerelt a forró motorháztetőre, az az eset megítélését alapvetően befolyásolná. A rendőrök elleni támadásról viszont nincs hír.

Akár a segítségnyújtás elmulasztása is felvetődhet

Az ügyészség nem látott okot a nyomozás elrendelésére, de akkor mi a helyzet? Annyi biztos, hogy ezzel az ügy nincs végérvényesen lezárva. A család panaszt tett, s ha az ügyészség azt elutasítja – ami megvan minden esély –, akkor sincs még vége a dolognak.

Amennyiben a hozzátartozók úgy gondolják, hogy bűncselekmény történt, maguk is feljelentést tehetnek, amire a büntetőeljárási törvény (Be.) szerint bárki jogosult. Az ügyészség persze ezt is elutasíthatja, amire minden esély megvan, hiszen eleve nem láttak okot büntetőeljárás elrendelésére.

Ebben az esetben jöhet a következő lépés. A sértett pótmagánvádlóként léphet fel ugyanis, amennyiben az ügyész vagy a nyomozó hatóság a feljelentést elutasította, illetve a nyomozást megszüntette. Ebben az esetben ez már nem jöhet szóba, hiszen a mérnök elhunyt.

A Be. azonban tartalmaz más rendelkezést is: a „sértett az a személy, akinek a jogát vagy jogos érdekét a bűncselekmény sértette vagy veszélyeztette. Ha a sértett akár a büntetőeljárás megindítása előtt, akár azt követően meghalt, helyébe egyenes ági rokona, házastársa, élettársa vagy törvényes képviselője léphet, és gyakorolhatja a sértett által gyakorolható jogokat”.

Ebből pedig egyértelműen az következik, hogy ha az ügyben nem indul büntetőeljárás, a halott férfi helyett az ő hozzátartozói is felléphetnek. 

S hogy milyen bűncselekmények jöhetnek szóba? A tényállás ismerete nélkül csak találgatni tudunk. Talán megvalósulhatott a Btk. szerint bántalmazás hivatalos eljárásban: az a „hivatalos személy, aki eljárása során mást tettleg bántalmaz, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”. Ha valaki alól kirúgják a lábát, s emiatt beveri a fejét és eszméletét veszti, az beleférhet ebbe.

Amennyiben pedig az áldozat fiának igaza van, hogy a rendőrök az eszméletét vesztett férfi láttán „meg voltak döbbenve, le voltak fagyva, hogy most mi legyen”, felvetődhet akár a segítségnyújtás elmulasztása is. Ráadásul az érintett maga mondta, hogy rosszul van. „Aki nem nyújt tőle elvárható segítséget sérült vagy olyan személynek, akinek az élete vagy testi épsége közvetlen veszélyben van, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő” – írja a Btk. Ez mindjárt három év is lehet, de ha a sértett meghal, a büntetési tétel maximuma öt esztendő, ha a veszélyhelyzetet maga az elkövető idézte elő.

Elvileg az sem zárható ki, hogy a bántalmazás hivatalos eljárásban bűncselekménnyel halmazatban a testi sértést is megállapítsák. Erre a bírói gyakorlatban akadt nem egy példa. Amikor bizonyítható, hogy egyértelműen a jogszerűtlen fellépés vezet sérüléshez vagy halálhoz, ezért a két cselekményért bűnhalmazatban kell az elkövetőnek felelnie.

A strasbourgi gyakorlat szerint a vizsgálat elkerülhetetlen

Mindez persze csak találgatás, de hogy az intézkedés körül valami nincs rendben, az eléggé valószínűnek tűnik. Az Emberi Jogok Európai Egyezménye szerint „törvény védi mindenkinek az élethez való jogát”. A 2. cikk szerint az élettől való megfosztás azonban például akkor nem egyezménysértő, ha az a „törvényes letartóztatás foganatosítása vagy a törvényesen fogva tartott személy szökésének megakadályozása érdekében” és a „feltétlenül szükségesnél nem nagyobb erőszak alkalmazásából ered”.

Az eset felszínes ismerete alapján is vélelmezhető, hogy a mérnöknek nem kellett volna meghalnia. Ebben az esetben ugyanis feltehető, hogy az erőszakra egyáltalán nem volt szükség. Ráadásul az áldozat többször jelezte, hogy rosszul érzi magát, de a rendőröktől nem segítséget kapott, hanem rúgásokat és gúnyos megjegyzéseket.

Ebben a helyzetben a legkevesebb, amit a hatóság tehet, hogy az ügyben alapos vizsgálatot folytat. Akkor is, ha az ügyészség a helyszínen nem talált bűncselekményre utaló jeleket – „csupán” egy halottat, aki nem vitatottan rendőri intézkedés közben hunyt el –, viszont az áldozat barátjának elmondása alapján elegendő ok lenne a nyomozás elrendelésére.

Ha Magyarországon büntetőeljárás keretében nem sikerül megnyugtatóan tisztázni az ügyet, akkor Strasbourg lehet a végállomás. Az emberi jogi bíróság gyakorlata szerint ugyanis egy vélelmezett hatósági túlkapás esetén az állam kötelessége az ügy alapos kivizsgálása és az esetleges felelősség megállapítása. Ha ezt elmulasztják, az éppen úgy egyezménysértő, mint a halálhoz vezető törvénytelen intézkedés.

(Fotó: MTI)

A bejegyzés trackback címe:

http://magyarugyved.blog.hu/api/trackback/id/tr1212726542

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.