Magyar Ügyvéd Blog

Ha nincs jobb dolga, még Simicska is firkálhat a plakáthelyekre

A jogállamiság lebomlása alkalmat teremt az alapjogok fejlesztésére

2017. október 04. - Magyar Ügyvéd

simicskaplakat.jpgÜres veszprémi plakáthelyeken üzente meg Simicska Lajos a kormányfőnek, hogy mi róla a véleménye. Saját kezűleg pingálta fel hirdetőoszlopokra, hogy „Orbán egy geci”, de a rendőrség igazoltatta a vállalkozót, s ezzel véget vetett az akciónak. Pedig – bár ez biztosan sokaknak nem tetszik – Simicska csak a véleménynyilvánítási szabadságával élt.

Simicska Lajos kedd hajnalban gondolt egyet, és Veszprémben saját kezűleg nagy betűkkel több hirdetőoszlopokra is feliratot pingált, amely szerint „Orbán egy geci”. Az elhíresült fordulatot a vállalkozó 2015 februárjában használta először, amikor a reklámadó bevezetésének terve és megbízhatónak tartott emberei átállása miatt kifakadt, és a nyilvánosság előtt ment neki korábbi kollégiumi szobatársának, Orbán Viktornak.

Ezúttal kevésbé látványos magánakcióba kezdett Simicska: a cége tulajdonában levő azon hirdetési felületeket vette célba, amelyeken korábban olyan plakátok voltak, amelyeken a miniszterelnököt és másokat, többek között Habony Árpádot egyszerűen gengsztereknek minősítik. Ezeket a plakátokat a kormányhivatalok országszerte eltávolították – vélelmezhetően jogellenesen (erről korábban blogunkban is részletesen írtunk).

Már az ötödik hirdetőoszlopnál készült el a felirattal, amikor a rendőrök utolérték és igazoltatták az üzletembert. Simicska szerint különben igen udvariasak voltak. Az viszont nem derült ki, hogy az intézkedésnek mi volt a pontos oka.

geci.jpg

Így csak találgatni tudunk: tán azt hitték, hogy a festékszóró palackkal „felfegyverkezett” vállalkozó jogellenes cselekményt követ el. Ez nem is lehetett teljesen megalapozatlan feltevés, hiszen aki idegen vagyontárgyat szándékosan megrongál, de nem okoz ötvenezer forintnál nagyobb kért, szabálysértést követ el, és ezért akár 150 ezer forint pénzbírságot is kiróhatnának.

A helyzet azonban még ennél is rosszabb, mert ha a szabálysértési értékhatárt meg nem haladó kárt okozó rongálást falfirka elhelyezésével követik el, az már vétség, tehát büntetőjogi kategória, s egy év börtön járhat érte. A Btk. segít is az eligazodásban, mert falfirka a „festékszóróval, filctollal vagy bármilyen más felületképző anyaggal létrehozott képi, grafikus vagy szöveges felületbevonat, amely nem a vagyontárgy rendeltetésszerű használatához szükséges”. Szóval nem is kell hozzá igazi fal.

Arról pedig nehéz vitatkozni, hogy az „Orbán egy geci” felirat nem feltétlenül szükséges a vagyontárgy – a hirdetőoszlop – rendeltetésszerű használatához. A vállalkozót pedig az sem menti, hogy az érdekeltségébe tartozó cég tulajdonát „rongálta meg”, hiszen a cég vagyona és az ő személyes vagyona elkülönül, tehát az ember jogi értelemben igenis okozhat kárt az akár kizárólagos tulajdonában álló gazdasági társaságnak is.

Más kérdés, hogy a cselekményével Simicska nem okozott semmilyen kárt, mert ha a plakáthelyre valaki igényt tart, azon a hirdetést minden külön költség nélkül el lehet helyezni, vagyis a plakát kiragasztásával az inkriminált felirat láthatatlanná válik.

A tényállás szétszálazása persze marhaság, mert ha elvileg tényállásszerű is lenne a falfirkával megvalósított rongálás vétsége, a cselekmény társadalomra veszélyessége hiányzik, anélkül pedig nincs bűncselekmény. Mert mi is történt: Simicska üres plakáthelyeken nyilvánosan kifejtette, hogy mi a véleménye a miniszterelnökről.

Véleménye kifejtéséhez olyan felületeket használt, amelyeken aktuálisan nem volt semmilyen érdemi tartalom, így a megrendelőket biztosan nem érte kár.

Simicska graffitije és a kormányhivatalok által törvénysértőnek minősített plakátok kihelyezése különben egyaránt a véleménynyilvánítás szabadságának alkotmányos keretei között marad. A hirdetési felületek ugyanis – a kereskedelmi célú reklámok kiragasztása mellett – arra is valók, hogy azokon az egymással ütköző politikai nézetek megjelenhessenek.

Ízlés dolga persze, hogy kinek mi fér bele. A gengszterezés vagy a tolvajozás még mehet, a geciés már nem? Sőt, a gengszterezés sem? Tartalmi szempontok alapján azonban kockázatos lenne mérlegelni; amíg egy vélemény nem ütközik a Btk.-ba, s annak kifejezésre juttatása nem sérti mások jogait, bele kell törődni, hogy a demokrácia már csak ilyen. Akinek persze egy-egy jelző nem tetszik, személyiségi jogai megsértése miatt bírósághoz fordulhat, de senki más nem ítélheti meg, hogy mit szabad és mit nem. Sem a rendőrség, sem a kormányhivatal.

Mellesleg születtek már ítéletek plakátügyben, s érdemes ezekre ügyelni. Kiderült ugyanis, hogy egy politikai hirdetés átfestése, felülírása formálisan rongálás ugyan, ám részét képezi ez is a véleménynyilvánítás szabadságának.

Kizárólag ebből lehet kiindulni akkor is, ha valaki egy üres hirdetőoszlopot firkál össze politikai üzenettel. És teljesen mindegy, hogy a kormányfő egykori jó barátja az „elkövető”, esetleg egy fiatal civil aktivista.

Ezt különösen azért lenne érdemes mindenkinek megfontolnia, mert hamarosan jön a hivatalos választási kampány. Azt pedig mindenképpen az emberekre kell bízni, hogy eldöntsék, mi az értékes és mi az értéktelen. Reméljük, hogy szemétre dobják, ami odavaló, s azt is, nem a hatóságok akarnak erről dönteni helyettünk.

Simicska akciója előre eltervezettnek tűnik, hiszen fotóst is vitt magával. Ez egyfajta provokáció lehetett, amelynek a célja az elnyomó hatalom politikai tartalmú plakátokkal kapcsolatos fellépésének kifigurázása. De egyúttal alkalmas a véleménynyilvánítási szabadság megerősítésére is. A jogalkotói hatalommal visszaélés, a hatósági önkény, a bírói ítéletek semmibe vétele és az Alkotmánybíróság megszállása, egyszóval a jogállam lebontása idején az alapvető jogok szerepe felértékelődik, s a Simicskáéhoz hasonló jogi fricskák kifejezetten segíthetik a jogfejlődést.

A dráma az, hogy ilyen kísérletekre már csak a feldühített oligarchák és néhány tökös jogvédő szervezet mer vállalkozni. A túlnyomó többség fülét-farkát behúzva próbálja kibekkelni a Nemzeti Együttműködés Rendszerét.

(Fotó: 444.hu)

A bejegyzés trackback címe:

https://magyarugyved.blog.hu/api/trackback/id/tr1512927261

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása