Magyar Ügyvéd Blog

Magyar György: Elég öreg vagyok hozzá, hogy személyes érdek nélkül tudjak politizálni

2018. február 03. - Magyar Ügyvéd

magyargyo_rgy11.jpgÚgy tűnik, hogy eldőlt: Magyar György az MSZP támogatásával is, de függetlenként indulhat a tavaszi parlamenti választáson a siófoki egyéni választókerületben. Kész Zoltán, Mellár Tamás és a szigetvári Vass Péter mellett ő lehet a negyedik, akinek a javára a szocialisták lemondanak arról, hogy egy körzetben saját jelöltet állítsanak.

Nagy megtiszteltetésnek tartja Magyar György, hogy helyi lokálpatrióták azt kezdeményezték: független jelöltként induljon a tavaszi parlamenti választáson a Somogy megyei 4-es választókerületben, tehát Siófokon és több környező településen – ezt az ügyvéd az ATV Egyenes beszéd című adásában mondta. A felkérésre azért mondott igent, mert elfogadta az érvet, ha már eddig annyit beszélt politikai kérdésekről, ideje csinálnia is valamit. Hogy ebben mi a jó neki, egyelőre nem tudja, de a támogatói azzal érvelnek, nekik viszont jó lenne, ha bejut a parlamentbe.

Az MSZP és a DK már korábban megállapodott arról, hogy az egyéni választókerületekben nem indulnak egymással szemben, így a 106 egyéni választókerületből hatvanban a szocialista párt, 46 helyen pedig a DK nevezheti meg a saját jelöltjét. Viszont mindkét szervezet önálló listát állít.

A szocialisták már döntöttek róla, hogy Pécsett a függetlenként induló Mellár Tamás közgazdászprofesszor mögé állnak be, míg Szigetváron Vass Péter, a város jelenlegi polgármestere javára lépnek vissza. Az MSZP korábbi elnöke, Mesterházy Attila pedig nem indul Veszprémben, hanem a független Kész Zoltánnak engedik át a körzetet.

A sorban a negyedik Magyar György lehet, mert ugyancsak az Egyenes beszédben jelentette be Mesterházy Attila, hogy az MSZP elnöksége támogatja az ő jelöltségét, és bíznak benne, hogy minél több párt dönt majd hasonlóképpen.

Ahhoz, hogy a Fidesz-kormányt leváltsák, az egyéni választókerületekben az ellenzéknek egyetlen esélyes jelöltet kell állítaniuk, és ezt meg kell tanulniuk az embereknek, s tudomásul kellene venniük a pártoknak is – fogalmazott Magyar György a Hír TV Egyenesen című műsorában. Szerinte olyan hiteles, lehetőség szerint független személyiségeket kell indítani, akiket minél több ember tud fenntartások nélkül támogatni.

Ennek egyik feltétele az ügyvéd szerint, hogy aki jelöltté válik, az ne a politikusi létből akarjon megélni. Úgy gondolja, ő már elég öreg ahhoz, hogy anyagi érdek nélkül is foglalkozhat közéleti kérdésekkel. Egyébként maga szerencsésnek tartotta volna, ha előválasztást tartanak – amiből nem lett semmi –, amelynek során kiválaszthatták volna a legnépszerűbb vagy legalább a legkevésbé megosztó jelölteket.

A hatályos szabályozás viszont nem ezt a logikát támogatja – emelte ki Magyar. A pártoknak érdeke ugyanis, hogy minél több egyéni jelöltet indítsanak, mert ettől függ a kampánytámogatás mértéke. Az ügyvéd szerint így a politikai szervezetek nem állhatnak tetszőleges számú független jelölt mögé, mert elveszíthetik a támogatás egy részét.

Ugyanakkor ha valaki nem egy párt színeiben indul, utána töredékszavazatokat sem írnak jóvá az országos listán, pedig ezek az adott esetben elveszett voksok újabb mandátumokat eredményezhetnének. A rendszer tehát kétszeresen bünteti, ha valamely párt független jelöltet támogat. 

A pártok kampánytámogatásának feltétele, hogy országos listát állítsanak, s ehhez legalább 27 egyéni jelöltre van szükség, ami mindjárt 150 milliót hoz a konyhára. Legalább 54 jelölt esetén háromszázmillió, nyolcvan esetében 450 millió jár, s ha egy szervezet mind a 106 egyéni választókerületben indul, a támogatás csaknem hatszázmillió forint. Konkrétan a szocialisták esetében ez azt jelenti, hogy a saját jelöltjeik száma nem csökkenhet 54 alá, mert akkor 150 milliót buknak, de az MSZP által támogatott négy független mellett is van még 56 saját induló, a háromszázmillióra így még számíthatnak.

Másfelől a helyben ismert és elfogadott emberek talán nagyobb eséllyel indulhatnak a fideszes jelölttel szemben, mint azok, akiket a pártközpontok jelölnek ki. A kormányt leváltani pedig csak akkor lehet, ha az egyéni körzetek jelentős részében valamelyik ellenzéki induló nyer, tehát meg kell találni az egymásnak ellentmondó szempontok között az ésszerű kompromisszumot.

Nem könnyű feladat azonban úgy kampányolni, hogy miközben az egyes pártok arra szólítják fel a választókat, hogy a saját listájukra voksoljanak, másik szavazatukat viszont az általuk támogatott független jelöltre adják. Magyar György úgy gondolja, ez az állampolgárok részéről is tudatosabb döntést igényel, de a választás előtt az utolsó pillanatban még bizonyosan „átveszik az anyagot”.

Az ügyvéd egyébként úgy gondolja, a következő parlament feladata elsőként a jogállam helyreállítása lenne, beleértve a tényleges választói akarat leképezésére alkalmas választási törvények megalkotását. Ebben szerinte a Jobbiknak is szerepet kellene vállalnia. Maga nem tartja kizártnak, hogy ezt követően – már az új, a tisztességes verseny feltételeit biztosító szabályok szerint – ismét választást írjanak ki, és akkor győzzön a jobb, persze nem feltétlenül a Jobbik...

A 2014-es parlamenti választáson a siófoki körzetben 18 jelölt indult, és 46,76 százalékkal a fideszes Witzmann Mihály nyert. A baloldali összefogás Harangozó Tamást indította, aki 24,96 százalékot ért el, míg a jobbikos Berkes Gábor 19,71 százalékkal a harmadik helyen végzett, az LMP-s Gál Ferenc pedig a voksok 3,91 százalékát kapta. Az össze többi „kamupártnak” a voksok valamivel több mint négy százaléka jutott.

A bejegyzés trackback címe:

https://magyarugyved.blog.hu/api/trackback/id/tr3913630222

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása