Hiába van az alaptörvényben, a gyermek nem mindig köteles gondoskodni a rászoruló szülőről

2017. november 07. - Magyar Ügyvéd

A nagykorú gyermekek kötelesek a rászoruló szüleikről gondoskodni – mondja ki az alaptörvény. De vajon meddig terjed ez a kötelezettség, s lehet-e olyan élethelyzet, amikor a szülő az alkotmányban foglaltak ellenére sem várhat el semmiféle segítséget az utódjától? Ennek próbáltunk utánajárni.

Tovább

Most véletlenül Tarlós pártján állunk

Miért ne dönthetnének a fővárosiak a római-parti mobilgátról?

Nem lehet népszavazást tartani a római-parti gátról a Fővárosi Választási Bizottság szerint, mert törvény tartalmazza, hol épülhet a védvonal. De hogy hol legyen a gát, azt csak a budapesti közgyűlés döntheti el. A főpolgármester maga is népszavazást akar erről, és ennek nem lehet jogi akadálya. A…

Tovább

Lehet, hogy Soros megvette a Jobbikot, az LMP-t és az MSZP-t is?

Ez már talán a vég: Németh Szilárd rezsibiztos szerint a Jobbik, az LMP és az MSZP is a Soros-hálózat hazugságkampányának részeként akarta összehívatna az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ülését. De a Fidesz nem hagyja – fogalmazott –, hogy az ellenzék Soros megrendelése alapján rángassa…

Tovább

Méltatlanná vált Áder az államfői posztra? – Mindegy, mert úgyis a nyakunkon marad

Az „alaptörvényt vagy tisztsége gyakorlásával összefüggésben valamely törvényt szándékosan megsértő (…) köztársasági elnökkel szemben az országgyűlési képviselők egyötöde indítványozhatja a tisztségtől való megfosztást” – azt tartalmazza az alaptörvény. Ha Áder János aláír egy, a hatályos szabályok…

Tovább

Három ok, amiért nem lesz népszavazás Paksról

Miért biztos bukás az LMP atomerőműves kérdése?

  A Momentum sikerét látva az ökopárt is igyekszik felszállni a népszavazási vonatra. Szerelvényük azonban vakvágányon halad. Az eddigi gyakorlat alapján nyilvánvaló, hogy a Nemzeti Választási Bizottság, illetve a Kúria nem ad szabad utat olyan népszavazási kezdeményezésnek, amely Paks 2-ről szól.…

Tovább

Emberkedik az emberminiszter a sajtóval

Mi a baj a Simicska-média elleni kormányzati bojkottal?

Kicsinálhatja a Simicska-féle sajtót az Orbán-kormány? Azzal jogszerűen biztosan nem, hogy a volt fideszes oligarcha médiaérdekeltségeit tiltólistára teszi. Ez jó eséllyel sérti a sajtószabadságot, meg a diszkrimináció tilalmát, ezért az alaptörvénybe és az emberi jogok európai egyezményébe ütközik.…

Tovább