Hírek helyett pornó: ebből szopás lesz a bíróságon

2016. december 08. - MagyarG

simicska_fin.jpg

Valószínűleg az uniós jogot és az emberi jogok európai egyezményét is sérti a magyar állam, ha szó nélkül hagyja, hogy egy kábelszolgáltató a Simicska Lajoshoz köthető Hír TV helyett lakossági pornót és Vajna András György kaszinócézár-kormánybiztos-filmmogul közpénzből kistafírozott bulvárcsatornáit tegye az alapcsomagba.

Jövő januártól nem teszi elérhetővé a Hír TV adását a PR-Telecom nevű, nagyjából hetvenezer előfizetővel rendelkező kábelszolgáltató – közölte a Magyar Nemzet. Helyette viszont az ügyfelek kapnak – egyebek mellett – két pornócsatornát. Az új bulvárcsatornák egy része Vajna érdekeltségébe tartozik. Tehát Simicska Lajos hírcsatornájának nem jut hely, a TV2 tulajdonosának viszont hat adását is közzéteszik. A Mészáros Lőrinchez köthető Az ismeretlen tulajdonosi hátterű Pr-Telecom a következőkkel magyarázta magyarázta a lépést:

„A módosítások indokául szolgálnak a körülményekben bekövetkezett, a szerződés megkötésekor előre nem látható lényeges változások, a műsorterjesztési szolgáltatás keretében kínált csatornák összetételében a médiaszolgáltató döntése alapján, valamint a médiaszolgáltatóval kötött szerződéses jogviszonyok, továbbá a műsorok díjcsomagban történő szerepeltetésére vállalt időpontjának lejárta, jogszabályváltozás, időközi felmerült pontosítási igények, amelyek nem eredményezik a szerződési feltételek lényeges változását.”

Vagyis nagyjából azt üzenték: azt csinálnak, amit akarnak. Kár, hogy nem írták le, azért zárták ki a Hír TV-t, mert megtehetik, hogy ezzel törjenek borsot a kegyvesztett Simicska Lajos orra alá.

A média pluralizmusa egyaránt jelenti a tulajdonosi szerkezet, a médiaszolgáltatók és a médiatartalmak sokszínűségét is. Mindez az uniós normák és az emberi jogok szempontjából is érdekes kérdés. Az EU alapjogi kartájának 11. cikke és az európai emberi jogi egyezmény 10. cikke egyaránt garantálja a véleménynyilvánítás szabadságát, amelynek intézményi oldalon alapfeltétele a média sokszínűsége. Az Európa Tanács számos ajánlást is adott ki ebben a témában.

A strasbourgi bíróság is több ítéletében foglalkozott a média pluralizmusának kérdésével. Egy demokratikus társadalomban az audiovizuális ágazat sokszínűségének biztosításához nem elégséges több csatorna megléte vagy a lehetséges szolgáltatók piacra lépésének elvi lehetősége. Ezen túlmenően lehetővé kell tenni ugyanis a piachoz való tényleges hozzáférést a különféle médiatartalom-szolgáltatók számára, hogy megjelenhessenek a társadalomban meglévő eltérő vélemények.

Az audiovizuális médiához hasonlóan érzékeny ágazatban a be nem avatkozást jelentő negatív kötelezettségen kívül az államot pozitív kötelezettség is terheli arra vonatkozóan, hogy megfelelő jogalkotási és igazgatási keretrendszer felállításával biztosítsa a tényleges pluralizmust. Erről szól az emberi jogi bíróságnak a Centro Europa 7 S.r.l. és a Di Stefano kontra Olaszország ügyben 2012. június 7-én hozott ítélete.

Ez a konkrét hazai ügyre alkalmazva körülbelül annyit jelent, hogy amennyiben az állam valamelyik szervén keresztül nem rúgja szét a PR-Telecom Zrt. fenekét az igencsak sajátos húzás miatt, akkor megsérti az emberi jogi egyezmény 10. cikkét – és ezzel összefüggésben esetleg a diszkriminációt tiltó 14. cikket is.

Uniós jogi összefüggése is van a kérdésnek. A közös piac egyik alappillére a szolgáltatásnyújtás szabadsága, s éppen a kábeltelevíziós piaccal kapcsolatban a luxembourgi bíróság a UPC Nederland BV ügyben 2013. november 7-én hozott ítéletében emlékeztetett arra, hogy az uniós joghoz tartozó területeken, így a hírközlési szolgáltatások esetében is köti a tagállami hatóságokat a lojális együttműködés elve. Ezen elv szerint a közösségi szerződésekből és az uniós intézmények intézkedéseiből eredő kötelezettségek teljesítésének biztosítása érdekében a tagok megteszik a megfelelő általános vagy különös intézkedéseket, és tartózkodnak minden olyan lépéstől, amely veszélyeztetheti az unió célkitűzéseinek megvalósítását. Így „biztosítják egyebek mellett, hogy a felhasználók (…) a választék, az ár és a minőség tekintetében maximális előnyhöz jussanak".

A konkrét esetben ez azt jelenti, hogy amennyiben a magyar állam szó nélkül hagyja a PR-Telecom Zrt. ámokfutását, akkor megszegi az uniós jogból fakadó kötelezettségeit, amely miatt egyrészt az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indíthat, másrészt a sérelmet szenvedett Hír TV kártérítési pert kezdeményezhet hazai bíróság előtt.

Az előfizetők a maguk részéről annyit tehetnek – miként arra a kábelszolgáltató fent idézett közleménye is utal –, hogy a kontraktus szolgáltató általi egyoldalú módosítása okán felmondják a határozatlan időtartamú előfizetői szerződést.

A bejegyzés trackback címe:

https://magyarugyved.blog.hu/api/trackback/id/tr5412033601

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.