A választásra készülő ellenzék még mindig nem érti, hogy a számok makacs dolgok

Itt a demokratikus oldal súlyos játékelméleti dilemmája

2017. január 30. - Magyar Ügyvéd

magyarekeredeti.jpg

Előválasztással vagy anélkül, de a demokratikus ellenzék széleskörű összefogása nélkül nagy bukás jöhet a 2018-as parlamenti választáson. Akármilyen módon is, de el kellene érni, hogy mindenütt közös egyéni jelölteket indítsanak és közös listát állítsanak, bár önmagában ez sem garancia semmire; hiteles arcok és hiteles program nélkül nincs kormányváltás.

„Tudomásul kell vennünk, hogy ha az összes választót összeadjuk, akkor is még legalább egymillió hiányzik a Fidesz legyőzéséhez” – alighanem ez az egyik legfontosabb üzenete Botka Lászlónak. A szocialisták miniszterelnök-jelöltje a Népszavának nyilatkozva kijelentette: új egység kell, amelynek feltétele a „közös lista, a 106 közös egyéni jelölt és az új baloldali politika üzenete”.

Botka úgy látja, ha „a következő hónapokban a magyar politikai élettől idegen előválasztási csatározásokat tartunk, annak csak egy nyertese lesz: Orbán Viktor”. Maga egyébként nem tud elképzelni amerikai típusú előválasztást, de azokban az egyéni körzetekben, ahol több jelölt lenne, az ő támogatottságukat azért megmérné.

Mindez azért is érdekes, mert az MSZP elnökségi ülése tavaly decemberben határozottan kiállt az előválasztás mellett. Amelyre a Republikon Intézet már 2015-ben javaslatot tett, nem túl régen pedig – amint arról a blogunkban is beszámoltunk – egy civil kezdeményezést mutattak be, amelyet Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke is támogat. Ugyancsak kidolgozott egy koncepciót az Integrity Lab, s azt a napokban nyilvánosságra hozták.

Csakhogy amennyiben az MSZP tényleg kihátrál az előválasztás gondolata mögül, az egésznek semmi értelme. A DK és az Együtt amúgy is csak fél szívvel támogatta ezt az ötletet, az LMP meg gyorsan nyilvánvalóvá tette, hogy nem kér az egészből.

Számolni tudni kell

Pedig csak számolni kellene. Van 106 országgyűlési egyéni választókerület, s további 93 mandátumot az országos listáról lehet elnyerni. Egyéniben az nyer, aki – a részvételi aránytól függetlenül – megszerzi a relatív többséget, tehát ha sokan indulnak, a szavazatok megoszlanak a jelöltek között, és nagy eséllyel nyer a viszonylag stabil támogatói körrel rendelkező Fidesz.

A 2014-es parlamenti választáson több helyütt éppen azért vesztett az akkor közös jelöltet állító MSZP, Együtt, DK, Párbeszéd és Magyar Liberális Párt embere, mert kamupártok sora indult. Ezek – köztük olyan, sokakat talán megtévesztő elnevezésű alakulatok, mint az Együtt 2014, a Szociáldemokratát, az SZDP, az MSZDP vagy a Zöldek – legalább három körzetben elvitték azt a pár tíz vagy néhány száz szavazatot, ami a baloldali induló győzelméhez kellett volna. Ha ezek közül valahol más eredmény születik, nem lett volna kétharmada a Fidesznek.

Az akkori eredmények másra is figyelmeztetnek: a széles körű összefogás ellenére 2014-ben csak tíz egyéni választókerületben sikerült mandátumot szereznie a többé-kevésbé egyesített baloldalnak, ebből nyolcat Budapesten, míg további egyet-egyet Miskolcon és Szegeden. Ráadásul több körzetben csak a harmadik hely jött össze, mert a Jobbik is beelőzött. A parlamenti többséghez viszont kellett volna legalább hetven egyéni képviselői hely, s a hiányzó harminc akkor biztosan összejön a listáról.

Egyedül nem megy 

A közvélemény-kutatási adatok szerint a pártpreferenciák alapvetően azóta sem változtak: a biztos pártválasztók körében a Fidesz támogatottsága 43-45, de egyes mérések szerint akár 50 százalékos is lehet. A Jobbikra a megkérdezettek 20-25, a baloldali pártokra pedig együttesen sem sokkal több mint húsz 20 százaléka voksolna, bár van olyan felmérés, amely szerint a támogatottságuk megközelítheti a 30 százalékot.

És itt jön Botka igazsága: „ha az összes választót összeadjuk, akkor is még legalább egymillió hiányzik a Fidesz legyőzéséhez”. Ráadásul a balliberális pártok támogatói nem is adhatók össze automatikusan. Ezeket az embereket közös platformra hozni csak akkor lehet – ami még mindig kevés lenne a kormányváltáshoz –, ha számukra valóban hiteles programot tudnak bemutatni, amelyet hiteles, mindenki számára elfogadható politikusok képviselnek.

Ehhez – és ebben megint Botkának lehet igaza – mindenkinek végig kell gondolnia, hogy „ne a saját partikuláris érdekei vagy túlélési stratégiája alapján politizáljon”. Egységet kellene tehát mutatni. Olyan, sokak által támogatható egységet, amely alkalmas arra, hogy a most bizonytalan választókat – a számuk meghaladja a hárommilliót – is sikerrel szólíthassák meg.

Ettől még akár tarthatnának is előválasztást, ami Keszthelyi András szerint – ő korábban dolgozott az SZDSZ mellett, de adott Gyurcsány Ferencnek is tanácsokat – jó ötlet lehet akkor, ha nincs az ellenzéki oldalon domináns párt, másrészt az őket támogató közösségeknek is beleszólást akarnak engedni a jelöltek kiválasztásába. Szerinte látszólag mindkét körülmény fennáll.

Az ellenzéki pártoknak azonban csak „akkor érdekük erős, tartós szövetséget létrehozni, ha a szövetséget alkotó felek mindegyike azt gondolja, van esély a Fidesz legyőzésére és az Orbán-rezsim megszüntetésére” – hangsúlyozta még tavaly publikált dolgozatában. Úgy véli azonban, ez a közös hit hiányzik, miként az együttműködéshez szükséges kölcsönös bizalom is. Emiatt valószínűnek tartja, hogy ebben a ciklusban nem lesz előválasztás.

Tényleg a Fidesz kétharmadát akarják?

Valaminek viszont történnie kell, mert ha a kormányváltást célnak tekintő ellenzék külön-külön állít jelölteket, szerencsés esetben is legfeljebb néhány egyéni mandátumra számíthatnak. Az önálló országos lista ugyancsak zsákutca, mert ha esetleg akár négy-öt párt is megugorja az öt százalékos küszöböt, azzal még annyi képviselői helyet sem szereznek, mint 2014-ben közösen.

Megint csak Botkát idézve: most kiderülhet, „ki akar tényleg kormányváltást és ki csak frakciót, meg néhány tízmilliós állami támogatást évente, két-három biztos képviselői hellyel”. Ehhez viszont az MSZP-nek is bizonyítania kellene, hogy képes a megújulásra, beleértve azt is, hogy új, hiteles baloldali programmal, s új, hiteles arcokkal tud előállni.

De a DK-nak is át kellene gondolnia, mit nyer, illetve mit veszít a sokak számára elfogadhatatlan, megosztó Gyurcsánnyal. Azután ott van még az LMP, amely talán maga sem tudja, mit akar. Az ellenzék ellenzékeként örülhetnek majd az öt százaléknak – ha örülhetnek –, meg a saját ötfős frakciónak és az állami támogatásnak.

Ha minden marad a régiben, és a pártok továbbra is csak fújják a magukét, azzal alighanem a Fidesz újabb kétharmados többségének ágyaznak meg. De ha a kormányoldal támogatottsága a biztos pártválasztók körében valóban meghaladja az ötven százalékot, abból matematikailag – miután a választási rendszer a korábbihoz képest még nagyobb mértékben a győztest támogatja – elvileg kijöhet a háromnegyedes többség is. Ehhez asszisztál az ellenzék?

Az Orbán elzavarását hirdető, ám egymással összefogni képtelen ellenzéki pártok pitiáner, önző csatározásai megerősíthetik viszont az olyan semmiből kinövő politikai mozgalmakat, mint például a Momentum. Az alulról szerveződő, az ideológiai megosztottságot zárójelbe tévő pragmatikus fiatalok komoly kihívást jelenthetnek a lebénult ellenzék számára.

A bejegyzés trackback címe:

https://magyarugyved.blog.hu/api/trackback/id/tr2112169086

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.