Ilyenek a macsó kormányok az unió keleti végein

Budapest után Varsó is vénykötelessé tenné az „esemény utáni” tablettát

2017. február 26. - Magyar Ügyvéd

pocakosorban.jpg
Újabb ügyben követné a lengyel kormány a magyar elvtársait: ismét vénykötelessé tennék a sürgősségi fogamzásgátló tabletta forgalmazását. Az unión belül egyedül mi nem fogadtuk el az Európai Bizottság 2015-ös döntését, amely szerint az „esemény utáni” tablettát szabadon árusíthatják a patikákban. Jó tudni, hogy a macsó orbáni politikának minden téren vannak követői.

Lengyelország ismét vénykötelessé tenné az „esemény utáni” tablettát – találtunk rá a hírre egy lengyel internetes portálon. Az Európai Unión belül jelenleg csak egyetlen tagállamban kell recept ehhez a fogamzásgátló eszközhöz: Magyarországon. Hasonló a helyzet Albániában vagy Oroszországban is, miközben még a mélyen katolikus Írországban – ahol az alkotmány egyébként lényegében tiltja az abortuszt – sem találnak semmi kivetnivalót a készítmény szabad forgalmazásában. Az „esemény utáni” tabletta lehetővé teszi a nő számára, hogy meggátolja a nem kívánt terhességet akkor is, ha az „esemény előtt” nem vagy nem megfelelően védekeztek partnerével. Vagyis minden nő szabadon dönthet, teherbe kíván-e esni.

Az ellaOne sürgősségi fogamzásgátlót – amely a petesejt kilökődésének késleltetésével előzi meg a nem kívánt terhesség kialakulását – az Európai Bizottság először 2009-ben engedélyezte, de kizárólag orvosi rendelvényre kiadható gyógyszerként. A forgalomba hozatali engedély jogosultja azonban 2013-ban kérelmet nyújtott be annak érdekében, hogy a készítményt vény nélkül árusíthassák a patikákban.

Az Európai Gyógyszerügynökség emberi felhasználásra szánt gyógyszerekkel foglalkozó bizottsága ezzel kapcsolatban kedvező véleményt adott, mert a rendelkezésre álló adatok szerint a készítmény használatának nincs ellenjavallata. Nem okoz szövődményeket – legfeljebb kellemetlen mellékhatásokkal, például fejfájással, hányingerrel, kisebb vérzéssel lehet számolni –, a már kialakult terhesség esetén pedig a tabletta a magzatra nézve sem jelent semmilyen kockázatot.

Az Európai Bizottság mindezek alapján 2015 januárjában úgy határozott, hogy az ellaOne a továbbiakban orvosi rendelvény, tehát vény nélkül értékesíthető. Mellesleg a tagállamok többségében – Horvátország, Lengyelország, Magyarország, Németország és Olaszország kivételével – a gyógyszer megvásárlásához már akkor sem volt szükség receptre.

Az uniós lépés hatására mindenütt átgondolták a nemzeti szabályokat – kivéve Magyarországot. A döntés kihirdetése után alig pár nappal később jelent meg az a miniszteri rendelet, amely szerint minket nem érdekel Brüsszel, mert az „esemény utáni” tabletta itt bizony vényköteles maradt. 

A rendszerváltás után az egykori szovjek blokkban szervezett nyári egyetemeken résztvevő nyugati társadalomtudósok rácsodálkoztak a helyi férfidivatra. Megfigyelésük szerint a kelet-európai macsó zokni-szandál kombót hord. Ugyanis könnyebb az asszonynak kimosnia a zoknit, mint a ház urának megmosnia a saját lábát.

Lehet persze vitatkozni azon, milyen hatása lehet a fiatalok szexuális életére az „esemény utáni” tablettának, s érvelhet bárki akár azzal is, hogy emiatt szabadosabbá válnak, s felelőtlenül fekszenek össze egy alkalmi kapcsolatban bárkivel. Erre azonban egyrészt nincsenek egzakt adatok, másrészt az állam nem töltheti be az erkölcscsősz szerepét. Ráadásul egyetlen pirula több mint 6.600 forintba kerül, tehát kevés fiatal nassolná.

Az viszont nehezen vitatható, hogy jóval nagyobb az abortusz – és a műtét elvégzésekor alkalmazott narkózis – kockázata, mint a sürgősségi fogamzásgátló tabletta szedéséből származó mellékhatások veszélye. Ez utóbbi kapcsán éppen az Európai Gyógyszerügynökség anyaga hívta fel a figyelmet arra, hogy nem kell számolni súlyosabb egészségügyi következményekkel. Amúgy a tabletta bevétele után terhesség az esetek kevesebb mind három százalékában következik be, tehát a dolog működik.

Így érthető, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszeréből kilógó civil szervezetek is tiltakoztak 2015 februárjában a kormány lépése ellen. A Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség, a NANE Egyesület, a Patent Egyesület és a Társaság a Szabadságjogokért nyílt levélben kért magyarázatot az egészségügyi szakállamtitkárságtól. Emlékeztettek arra is, hogy az ENSZ nők elleni diszkriminációval foglalkozó bizottsága 2013-ban az alábbi ajánlást fogalmazta meg a magyar kormány számára: biztosítson „megfelelő hozzáférést családtervezési szolgáltatásokhoz és megfizethető fogamzásgátló eszközökhöz, beleértve a sürgősségi fogamzásgátló készítményeket is, minden nő számára (...), és szüntesse meg a sürgősségi fogamzásgátlás vénykötelességét”.

Nálunk a hatalom viszont kötötte az ebet a karóhoz, miközben még a hagyományosan katolikus lengyelek is engedtek. Igaz, a nacionalista-populista varsói kormány – amely az abortusz teljes betiltása elleni próbálkozást tavaly látványosan elbukta – most visszakozna. Ezt egyébként meg is tehetik, hiszen az emberi felhasználásra szánt gyógyszerek közösségi kódexéről szóló, 2001-es irányelvben leszögezték: annak elfogadása „nem befolyásolja a gyógyszerek fogamzásgátló, illetve magzatelhajtó szerként történő értékesítését, szállítását és felhasználását tiltó vagy korlátozó nemzeti jogszabályok alkalmazását”. Miután érzékeny témáról van szó, az efféle készítményekkel kapcsolatos szabályozást tagállami hatáskörben hagyták.

„Ha mindenki a két-három vagy négy gyermekét megszüli, és eleget ad a hazának, és mindenki boldog lesz, ezt követően mindenki megvalósíthatja saját magát” – fogalmazott még 2012 szeptemberében Varga István fideszes képviselő a családon belüli erőszakról szóló parlamenti vitában. A politikus egy másik felszólásában azt mondta: „Azzal kellene foglalkozni, hogy ebben a társadalomban ne egy vagy két gyermek szülessen, hanem három, négy vagy öt gyermek. És akkor lenne értelme annak, hogy jobban megbecsülnénk egymást, és fel sem merülhetne a családon belüli erőszak.” Szóval szülni vég nélkül, az a megoldás. Ebbe a világképbe a sürgősségi fogamzásgátló tabletta forgalmazásának liberalizálása tényleg nem fér bele.

Magyarországon különben először 2011-ben vetődött fel, hogy ne legyen vényköteles ez a gyógyszer, de győztek az ellenérvek. Az eredeti elképzelések szerint a gyógyszerészek feladata lett volna, hogy egy kérdőívvel ellenőrizzék a beteget, és kiszűrjék a 16 éven aluliakat. A patikusoknak viszont erre nincs felhatalmazásuk, s azt sem tudná kontrollálni senki, hogy ki mennyi tablettát vesz be havonta – hangoztatták. Így maradt a recept – és sokszor a művi terhességmegszakítás.

Igaz, az abortuszok száma szerencsére csökkent az utóbbi néhány évben – írta idén januárban a Magyar Nemzet. Nálunk 2015-ben 31 ezernél valamivel több terhességmegszakítás történt, ami 2010-hez képest képest 23 százalékos csökkenést jelent. A lapnak nyilatkozó orvos szerint ebben valószínűleg szerepet játszhat a felvilágosítás és a sürgősségi fogamzásgátló tabletták megjelenése is. A szakembernek meg hinni kellene, és érdemes lenne elgondolkodni rajta: hátha az uniós tagállamok zöme jár jó úton azzal, hogy megkönnyítették az „esemény utáni” tablettához való hozzáférést.

Az autokrata politikusokat arról is fel lehet ismerni, hogy szeretnék másokra erőltetni saját erkölcsi értékrendjüket, gyámkodnak az általuk ostobának tartott állampolgárok felett, határozott elképzeléseik vannak a nők társadalmi szerepét illetően, a humán reprodukciót nemzeti ügynek tekintik, ugyanakkor tagadják a nők rendelkezési jogát saját testük felett. Végső soron pedig fallokraták. Ennek szép példája, hogy az abortuszt erősen korlátozó Lengyelországban a Sildenafil nevű Viagra-hatóanyagot tartalmazó potencianövelő tabletta forgalmazása nem vényköteles, noha lehetséges mellékhatásai – stroke, szívroham – sokkal súlyosabbak, mint az „esemény utáni” tablettáé.

A teljes képhez tartozik, hogy egy rendőrségi razzia során tavaly szeptemberben éppen az észak-lengyelországi Bydgoszcz városánál találták meg azt az üzemcsarnokot, amely a feltételezések szerint a világ legnagyobb illegális Viagra- és gyógyszer-előállító központja – közölték a helyi hatóságok. A rajtaütés során többek között százezer hamis potencianövelő tablettát és négyszázharmincezer ampulla szteroidot foglaltak le, amelyek összértéke mintegy négymillió euró. A hatóságok információi szerint a hamis gyógyszereket az interneten értékesítették ismert, levédett márkanevek alatt.

A bejegyzés trackback címe:

https://magyarugyved.blog.hu/api/trackback/id/tr4212294421

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.