Elmaradt a nőnapi ajándék

A magyar parlament tovább halogatja a nők elleni erőszakot tiltó nemzetközi egyezmény kihirdetését

2017. március 08. - Magyar Ügyvéd

nonap1.jpgNem került volna semmibe, ha a parlament a nőnapra időzítve elfogadja a 2011-ben született isztambuli egyezményt, ami a nők elleni erőszak megelőzéséről szól. Az ajándék elmaradt. A kormánytöbbség és a Jobbik egyszer már leszavazta az egyezmény kihirdetését. Úgy tűnik, most a kormányzat is vállalhatatlannak tartja a halogatást. A kérdés az, hogy a konzervatív többségen átmegy-e majd a progresszív nemzetközi szerződés.

Gyakorolhatott volna egy gesztust a nőnap alkalmából a parlament, ha végre ratifikálja az Európa Tanácsnak (amelynek semmi köze az Európai Unióhoz) a nőkkel szembeni erőszak és a kapcsolati erőszak elleni küzdelemről és azok megelőzéséről szóló, Isztambulban 2011. májusi 11-én született egyezményét. Ez tiltja például a nőkkel szembeni megkülönböztetés minden formáját, a zaklatást vagy a kapcsolati erőszakot. De ez most sem jött össze, pedig az ügy már 2015 márciusban is a parlament elé került.

Az egyezmény célja, hogy felszámolja a nők ellen irányuló erőszak minden formáját, ami 2014-ben lépett életbe, miután azt 36 ország – köztük Magyarország – aláírta. A parlament ezzel szemben 42 igen, 129 nem, s 22 tartózkodás mellett elutasította Szelényi Zsuzsannának, az Együtt független képviselőjének a szocialisták és az LMP támogatásával az egyezmény ratifikálásra benyújtott indítványát.

Szelényi előterjesztése szerint ha az egyezmény életbe lépne,

  • kampány folyna a nők és férfiak felvilágosítására,
  • törvénybe iktatnák, hogy a nők ellen elkövetett erőszak alapvető emberei jogokat sért, és az állam felel azért, hogy mindez ne történhessék meg,
  • a nők és gyerekek számára a mainál ötször több menedékház állna rendelkezése,
  • a nők tudnának arról, hogy hova forduljanak, ha bajba kerülnek,
  • képzés folyna a rendőrség tagjai számára, hogy felismerjék és kezelni tudják a családon belüli erőszak körülményeit, s
  • az ügyészség azonnal eljárást kezdeményezne, ha nők elleni szexuális erőszak gyanúja merülne fel.

A Jobbik azért szavazott nemmel, mert az egyezmény indokolatlanul tesz különbséget erőszak és erőszak között, és nem foglalkozik a családon belüli erőszak legelterjedtebb és legbrutálisabb formájával, az abortusszal. Az egyezmény nem szól arról a hatmillió magyar gyermekről, aki nem tudott megszületni az elmúlt fél évszázadban, mert magzati korukban kioltották az életüket. Az egyezmény elfogadásának megsürgetéséről szóló vitában kormánypárti képviselő viszont nem is szólalt fel.

Ezzel kapcsolatban 2014 júniusában írásbeli kérdést tett fel Szél Bernadett, az LMP társelnöke arra vonatkozóan, hogy Magyarország mikor vállal hivatalosan is kötelezettséget az egyezmény betartására. Azután még többször próbálkozott egyedül, illetve Szelényi Zsuzsanna független, illetve Bangóné Borbély Ildikó MSZP-s képviselővel együtt is.

Szél Bernadett egyebek mellett azt vetette fel, hogy az egyezmény az első jogilag kötelező európai dokumentum, amely teljes körűen szabályozza a családon belüli erőszak minden formájával szembeni hatékony fellépést. Úgy látta, a dokumentum konkrét és részletes iránymutatást ad a nők elleni és a párkapcsolati erőszak kezelésére.

Sokadik próbálkozás után végre érdemi válasz született. Idén februárban az igazságügy-miniszter tudatta az LMP-s politikussal: a kormány fontos feladatának tartja az egyezmény ügyét. „Ahhoz azonban, hogy valamely megállapodást magunkra nézve kötelezőnek ismerjünk el, fel kell mérni a belső jogi környezetet annak érdekében, hogy ne legyen jogrendszerünkben olyan szabályozási elem, mely a nemzetközi egyezménnyel ellentétes” – írta a tárcavezető.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy az egyezmény szabályozási köre túlmutat egy vagy két minisztérium hatáskörén. Ezzel a kérdéssel külön testület, a nőkkel szembeni erőszakkal foglalkozó munkacsoport foglalkozott, amely befejezte a munkáját – tudatta a miniszter –, és az egyezmény kihirdetéséről szóló előterjesztés elkészült. (A kormany.hu oldalon ez tényleg olvasható.)

Más kérdés persze, hogy miért kell évekig vajúdni ezen az ügyön. A dokumentum szerint a cél a „nők védelme az erőszak minden formájával szemben, valamint a nőkkel szembeni erőszak és a kapcsolati erőszak megelőzése, üldözése és megszüntetése”, valamint „hozzájárulás a nőkkel szembeni megkülönböztetés minden formájának megszüntetéséhez, továbbá a nők és a férfiak közötti tényleges egyenlőség elősegítése, a nők helyzetének megerősítése révén”.

Ezen vajon miért kell évekig tipródni? Ennél nehéz lenne bárki által támogathatóbb víziót találni. Az igazságügyi tárca mégis hosszú ideje ül az ügyön. Mentő körülmény persze – amire hivatkoznak is –, hogy az Európa Tanács 46 tagállama közül eddig csak 22 ratifikálta az egyezményt, míg további 21 ezt nem tette meg. Az igazságügy másik érve: ez utóbbi országok jelentős része hat éve nem tudott dűlőre jutni ebben a kérdésben, „míg Magyarország kevesebb mint három éve dolgozik a ratifikáció előkészítésén”. Na, ez igazán ütős érv.

De min is meditálunk évek óta? A fogósabb kérdéseket már rögtön az aláíráskor kilőttük, hiszen az egyezményhez fenntartásokkal csatlakoztunk. Például nem akarjuk megállapítani a joghatóságunkat - vagyis nem akarunk eljárni -, ha az egyezménnyel összhangban megállapított bűncselekményt „valamely részes fél területén szokásos tartózkodási hellyel rendelkező személy követte el”

Az egyezmény szerint „a részes felek megteszik a szükséges jogalkotási vagy más intézkedéseket annak biztosítása érdekében, hogy a más személlyel szembeni fizikai erőszak szándékos elkövetése büntetendő legyen”. Ám Magyarország fenntartja a jogot arra, hogy ezt a rendelkezést kisebb súlyú bűncselekmények esetén ne alkalmazza.

És van még más kivétel is: a dokumentum alapján elvárás, hogy egyes bűncselekmények – szexuális erőszak, ideértve az erőszakos közösülést is, kényszerházasság, női nemi szervek megcsonkítása, kényszerített terhességmegszakítás és kényszerített sterilizálás – esetén „az eljárás lefolytatása hatékonyan kezdeményezhető legyen azt követően, hogy az áldozat elérte a nagykorúságot”.

Ez az elévülési idővel kapcsolatos passzus, ami az általánostól eltérő szabályozást jelentene. Mi az aláíráskor nem kértünk belőle. Igaz, a hatályos Btk. szerint ha -– többek között – a nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni bűncselekmény sértettje a bűncselekmény elkövetésekor a tizennyolcadik életévét még nem töltötte be, az elévülés határidejébe nem számít be az a tartam, amíg a tizennyolcadik életévét be nem tölti vagy be nem töltötte volna.

Azt sem akarjuk, hogy azok az áldozatok, „akiknek a tartózkodási jogállása a házastárs vagy a belső jog által elismert partner tartózkodási jogállásától függ, a házasság vagy a kapcsolat felbontása esetén különösen nehéz helyzetben vannak, kérelmükre, a házasság vagy a kapcsolat időtartamára tekintet nélkül önálló tartózkodási engedélyt kapjanak”. Nagyvonalúsággal nem lehet vádolni bennünket, az biztos.

Még érdekesebb, hogy az egyezmény előírná: bizonyos „bűncselekmények esetében a nyomozás vagy a vádemelés ne függjön teljes mértékben az áldozat bejelentésétől vagy panaszától”. Nálunk a szexuális kényszerítés, a szexuális erőszak és a szeméremsértés alapesetben csak magánindítvány alapján üldözendő. Ugyanez a helyzet egyébként a könnyű testi sértés esetén is. Szóval amikor az áldozat nem kiált segítségéért, nálunk továbbra sem történik semmi.

Szép dolog, hogy a kormányzati előterjesztés tervezete elkészült. Most már csak az a kérdés, hogy az Országgyűlés mikor szavazza meg végre a ratifikációt.

A bejegyzés trackback címe:

https://magyarugyved.blog.hu/api/trackback/id/tr6212322901

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.