Elege van a várólistákból? Ostromolja bátran a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőt, mert ha az orvosilag indokolt időn belül nem jut hozzá Magyarországon a megfelelő ellátáshoz, bármely uniós tagállamban kezeltetheti magát. Elvileg.

Amennyiben egy uniós polgár a saját tagállamában nem jut hozzá megfelelő időn belül egy olyan tervezhető kezeléshez, amely a hazai jogszabályok szerint járna neki, kérheti, hogy az ellátást más EU-tagállamban vehesse igénybe – ezt mondja ki a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló uniós rendelet. Ami közvetlenül alkalmazandó az összes tagállamban – nálunk is.

De vajon mi az orvosilag indokolt idő?

Az ördög a részletekben rejlik. Például abban a kormányrendeletben, amely szerint – egyébként összhangban az uniós joggal – ha a beteget „Magyarországon közfinanszírozott egészségügyi szolgáltató el tudja látni a kérelemben megjelölt orvosilag indokolt időn belül”, a külföldi kezelésre vonatkozó kérelmet a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) el fogja utasítani.

A számok azt mutatják, hogy ilyen engedélyt alig adnak ki – évente néhány esetről lehet szó –, amiből két dolog következik: ezzel a lehetőséggel senki nem akar élni, vagy a hivatalnak mindig sikerül bizonyítani, hogy „orvosilag indokolt időn belül” nálunk mindenki megkapja a megfelelő ellátást.

Ami bizonyosan így is van, bár a számok néha mást mutatnak. A március 1-jei adatok szerint több mint 27 ezren várnak műtéti ellátásra, tehát vagy hétezerrel kevesebben, mint egy éve. De ez aligha vigasztalja azokat, akiknek például egy térd- vagy csípőprotézis beültetésére, esetleg egy bonyolultabb gerincműtétre a lista szerint akár egy évig kell várakozniuk.

Lehet, hogy ennyi idő a beteg „fennálló egészségi állapotára és betegségének várható lefolyására tekintettel orvosszakmai szempontból elfogadható”, de aki nem vagy alig tud járni, annak ez maga az örökkévalóság. Ha valaki ezt sokallja, próbálkozhat a NEAK-nál, mert semmit sem veszíthet vele. Még az is lehet, hogy aki hangoskodik, az uniós rendelet miatt előbbre kerülhet a hazai listán, mert a külföldi gyógykezelés megelőzése érdekében találnak neki hazai kórházat, ahol rövidebb a várakozási idő.

A szőrösszívűség különben azért sem érthető, mert a társadalombiztosítás sokat nem bukhat a külföldi kezelésen: a hazai költségeket harminc százalékkal nagyobb mértékben meghaladó ellátást a kormányrendelet szerint nem szívesen finanszíroznának. Más kérdés, hogy ilyen olcsó megoldás a határokon túl valószínűleg nincs, mert például egy térdprotézis beültetése hazai magánklinikán is bő másfélmillióiból jön csak ki, miközben a NEAK az állami intézményeknek egy ilyen műtét után ennek a felét sem utalja.

Nemigen lehet olyan nyugat-európai közkórház sem – a külföldi kezelés a rendelet szerint alapvetően csak közfinanszírozott szolgáltatónál engedélyezhető –, amely ennyiért ellátná a beteget. Így azután vélhetően nem is kockáztatnak, hanem megállapítják, hogy a páciens „ésszerű időn belül” itthon is megkapja a kezelést. 

Van még másik lehetőség is

Egy másik ága is van a dolognak: született egy uniós irányelv is a határon átnyúló egészségügyi ellátásra vonatkozó betegjogok érvényesítéséről, amelyet a tagállamoknak át kellett ültetniük nemzeti jogrendszerükbe. Ez viszonylag nagyobb mozgásteret ad a betegeknek, mert nemcsak állami kórházat választhatnak külföldön, hanem bármilyen más, az unióban letelepedett egészségügyi szolgáltatót is.

Ebben az esetben költségkorlát sincs, de a hazai biztosító csak annyit térít meg, amennyivel a beavatkozást Magyarországon is támogatná. Viszont változatlanul igaz, hogy amennyiben van olyan hazai közfinanszírozott intézmény, amely „orvosilag indokolt időn belül” biztosítja a kezelést, az engedélyt nem adják meg. Túl sokan nem is kapnak, mert egy-egy évben talán tucatnyian gyógyíttatják magukat – vélhetően jelentős „önrészt” vállalva – valamelyik EU-tagállamban.

Az elutasító döntés ellen mindkét eljárás esetén lehet persze fellebbezni, és akkor a végső szót az Egészségügyi Tudományos Tanács szakhatósági állásfoglalása alapján az Állami Egészségügyi Ellátó Központ mondja ki. Illetve mégsem ez a végső szó, mert ha valaki elég kitartó, a közigazgatási hatósági eljárási törvény általános szabályai szerint felülvizsgálati kérelmet nyújthat be a bírósághoz. Hogy ezzel érdemes-e próbálkozni, nem tudjuk megítélni.

Az egészségügy is csak egy szolgáltatás

A luxembourgi székhelyű Európai Unió Bíróságának állandó ítélkezési gyakorlatából következik, hogy az orvosi ellátások az EU működéséről szóló szerződés 57. cikkének hatálya alá tartoznak, vagyis szolgáltatásnak minősülnek, és e tekintetben nincs helye különbségtételnek aszerint, hogy az ellátásokat milyen keretek között nyújtják. Vagyis senki nem gátolható abban, hogy másik tagállamban vegyen igénybe egészségügyi szolgáltatást. A szerződés 56. cikkébe ütközik minden olyan nemzeti szabályozás, amely a tagállamok közötti szolgáltatásnyújtást nehezebbé teszi a belföldi hasonló szolgáltatásnyújtáshoz képest.

A bíróság álláspontja szerint az a körülmény, hogy egy biztosított valamely másik tagállamban nyújtott kórházi ellátás alkalmával kevésbé kedvező térítésben részesül, mint ugyanezen ellátásnak a biztosítás helye szerinti tagállamban történő igénybevételekor, elbizonytalaníthatja, sőt meg is akadályozhatja a biztosítottat abban, hogy más tagállamban letelepedett egészségügyi szolgáltatókhoz forduljon, ami a biztosított és a szolgáltatók tekintetében egyaránt a szolgáltatásnyújtás szabadságának akadályát képezi.

Az egészségügyi szolgáltatás igénybevételének szabadsága azonban nem korlátlan, legalábbis ami a finanszírozást illeti. Nem zárható ki, hogy a szociális – egészségbiztosítási – rendszer pénzügyi egyensúlya súlyos megbomlásának veszélye olyan közérdeken alapuló kényszerítő oknak minősülhet, amely igazolhatja a szolgáltatásnyújtás szabadságának korlátozását.

A bírósági gyakorlat által kidolgozott korlátokat és kivételeket a fent már ismertetett irányelv kodifikálta.

A hatóság méltányosságot is gyakorolhat

A hivatal méltányosságból is engedélyezheti a külföldi gyógykezelést akkor, ha Magyarországon a társadalombiztosításba nem befogadott ellátásról van szó. Vagyis: olyan gyógymódról, amit a biztosító nem finanszíroz, ezért az állami egészségügyi ellátórendszerben azt nem alkalmazzák. Erre vonatkozó kérelem esetén – de ez már egészen más, az uniós szabályozástól független történet – az Egészségügyi Szakmai Kollégium dönt.

Azt vizsgálják, hogy „az ellátás szakmailag elfogadott-e és reális egészségnyereséggel jár-e, figyelembe véve a külföldi gyógykezelésre jogosult személy egészségi állapotát és betegségének várható lefolyását. A külföldi gyógykezelés akkor jár reális egészségnyereséggel, ha a beteg egészségi állapotának jelentős javulását vagy romlásának csökkenését eredményezi”.

Amennyiben hozzájárulnak a kezeléshez, eseti döntés születik arról is, hogy az alapkezelő az ellátás költségeiből mennyit vállal át. Ilyenkor viszont nem lehet fellebbezést benyújtani. Érdekes különben, hogy méltányossági alapon évi több százas nagyságrendben engedélyezik a külföldi ellátást.