Volt egyszer egy igazi európai

Miért nem értjük az európai integráció lényegét?

2017. május 13. - Magyar Ügyvéd

schuman.jpgRobert Schuman francia külügyminiszter 1950. május 9-én tette közzé nyilatkozatát, amely arról szólt, hogy a történelmi riválisok közötti háború elkerülése érdekben hozzanak létre egy nemzetek feletti szervezetet. Ebből nőtt ki később az Európai Unió. Május 9-ét Európa-napként ünneplik az EU-ban, a magyar parlamentben viszont egy szót sem vesztegettek rá. Pedig aki csak a könnyen megszerezhető uniós támogatások forrásaként tekint az EU-ra, soha nem fogja megérteni az európai integráció lényegét.

Német állampolgárnak született 1886-ban Luxembourgban, később mégis Franciaország miniszterelnöki posztjáig jutott. Édesapja még francia állampolgár volt, de a történelem közbeszólt: 1871-ben Elzász-Lotaringiát Németországhoz csatolták, így hivatalosan ő – és fia – is német lett.

A fiú a tanulmányait az első világháború előtt így Németországban folytatta: jogot, közgazdaságtant, politológiát és teológiát tanult Bonnban, Münchenben, Berlinben és az akkor szintén német fennhatóság alá tartozó Strasbourgban. Végül kitüntetéssel szerezte meg a jogászdiplomát, s ügyvédi irodát nyitott az ugyancsak Németországhoz tartozó Metz városában.

A háború után Elzász-Lotaringia, így Metz ismét Franciaország részévé vált, a fiatalember pedig – aki különben csak az általános iskolában sajátította el a francia nyelvet – felvehette a francia állampolgárságot. A második világháború idején pedig már a francia kormány államtitkára – és az ellenállás aktív szereplője – volt, ezért a megszálló német csapatok elfogták, de sikerült megszöknie. A Gestapo százezer birodalmi márka vérdíjat tűzött ki a fejére, azonban többé nem tudtak a nyomára akadni.

Ő Robert Schuman, a második világháború utáni Franciaország egyik meghatározó politikai szereplője – 1947–48-ban miniszterelnök, 1948–52 között külügyminiszter, 1955–56-ban pénzügyminiszter, csaknem negyven évig, 1919-től egészen 1958-ig parlamenti képviselő –, a mai Európai Unió alapító atyáinak egyike. Egy igazi multikulti személyiség – minősíthetnénk mai szóhasználattal.

Schumannak alapos oka lett volna gyűlölni a németeket, hiszen csak a véletlenen múlott, hogy nem valamelyik náci koncentrációs táborban végezte. Ő azonban más utat választott.

A Schuman-terv

Schuman külügyminiszterként állt a nyilvánosság elé 1950. május 9-én, javasolva, hogy a Franciaország és Németország közötti háború elkerülése érdekben hozzanak létre egy szupranacionális – nemzetek feletti – szervezetet, amire korábban még nem volt példa.

A kőszénlelőhelyekben gazdag német Ruhr-vidéket francia és belga csapatok 1921-ben elfoglalták, s csak a megszálló erőkkel szembeni passzív ellenállás miatt vonultak ki 1925-ben, mert a termelés nagyjából leállt. A független Nyugat-Németország 1949-es létrehozásának francia résztől feltétele volt, hogy a Ruhr-vidéket a franciák dominálta Nemzetközi Ruhr Hatóság irányítása alá rendelik.

A Saar-vidék az első világáborút lezáró versailles-i békeszerződés eredményeként de facto francia ellenőrzés alá került. A békeszerződés értelmében Németország lemondott a Saar-vidéken bányászott kőszénről Franciaország javára. A Saar-vidék lakossága nemzeti mozgalommal reagált a francia elnyomásra.

A békeszerződésnek megfelelően 1935-ben népszavazást tartottak a terület hovatartozásáról. A lakosság túlnyomó többsége a náci Németországhoz való csatlakozásra szavazott. A második világháborút követően Franciaország ismét megpróbálta megszerezni a vasércben és kőszénben gazdag területet és 1956 végéig megszállva tartotta. 

 

„Európát nem lehet egy csapásra felépíteni, sem pusztán valamely közös szerkezet kialakításával integrálni. Konkrét megvalósításokra, de mindenekelőtt a tényleges szolidaritás megteremtésére van szükség. Az európai nemzetek összefogásához szükség van arra, hogy Franciaország és Németország között megszűnjön az évszázados ellentét” – hangsúlyozta Schuman. Úgy látta, a „világbékét csak úgy lehet megőrizni, ha az azt fenyegető veszélyekkel arányban álló kreatív erőfeszítéseket teszünk”.

Azt vetette fel, hogy „a francia és német szén- és acéltermelést együttesen egy közös Főhatóság ellenőrzése alá helyezzék, egy Európa más országai előtt is nyitva álló szervezet keretein belül”. Nem véletlenül gondolt erre az ágazatra, hiszen a két ország közötti ellentétek magyarázata – némi leegyszerűsítéssel – éppen a Ruhr-vidék és a Saar-vidék feletti ellenőrzés megszerzésében keresendő. (Mellesleg Elzász-Lotaringia – amely számos alkalommal gazdát cserélt – ugyancsak stratégiai fontosságú térségnek bizonyult a jelentős vasérckészletek okán.)

Ezért gondolta úgy Schuman, hogy a „termelés egyesítése azonnal biztosítaná a gazdasági fejlődés valós közös alapjait, az európai szövetség első lépését, és ezáltal megváltoztatná ezeknek a hosszú idő óta hadifelszerelések gyártásának szentelt vidékeknek a sorsát, amelyek a fegyverkezés legelső áldozatai voltak”.

„Az ily módon a termelésben kialakuló szolidaritás világossá teszi, hogy ettől kezdve bármiféle háború Franciaország és Németország között nemcsak elképzelhetetlen, hanem gyakorlatilag is kivitelezhetetlen lenne” – vizionálta a politikus. A közös ellenőrzés alatt álló szén- és acéltermelés garanciát jelentett ugyanis arra is, hogy egyik állam se kezdhessen fegyverkezésbe a másik háta mögött, egyúttal értelmetlenné tette az erőforrásokért folytatott fegyveres küzdelmet.

De ennél is többet remélt: a „termelés ily módon megvalósuló erőteljes egysége, amely minden, szabad akaratából csatlakozni kívánó ország előtt nyitva áll, és amely a tagállamoknak az ipari termeléshez szükséges alapvető anyagokat egyenlő feltételek mellett fogja biztosítani, megveti a gazdasági egység tényleges alapjait”.

„A termelés az egész világ rendelkezésére áll majd megkülönböztetés vagy kirekesztés nélkül, annak érdekében, hogy hozzájárulhasson az életszínvonal emeléséhez és a békés tevékenységek fejlesztéséhez” – fogalmazott Schuman. A politikus álma 1951-ben valósággá vált, és létrejött az Európai Szén- és Acélközösség (ESZAK) – közkeletű nevén Montánunió –, amelyhez Franciaország, Nyugat-Németország, Olaszország, Hollandia, Belgium és Luxemburg csatlakozott, vállalva, hogy a szén- és acéltermelésüket egy közös főhatóság alá rendelik.

A szerződő államok belementek abba, hogy eltörlik a szénre és vasra vonatkozó vámokat s a behozatalra vagy kivitelre vonatkozó egyéb korlátozásokat. Vámuniót, majd közös piacot hoztak létre ezekre az árukra. Megvalósult a bányászok és az acélmunkások szabad áramlása is.

A Közösség élén a kilencfős főhatóság állt, amely Luxembourgban székelt. Tagjai függetlenek voltak a tagállamoktól. E szupranacionális szerv – a mai Európai Bizottság jogelődje – széles hatáskörrel rendelkezett a közös piac zökkenőmentes működtetéséhez; tevékenységét az egész közösség érdekében végezte. Első elnöke a francia Jean Monnet lett.

A főhatóság őrködött a piaci verseny tisztasága felett, fellépett a monopóliumok kialakulása ellen. Irányításával az ESZAK támogatta a bányászok és az acélmunkások lakhatási körülményeinek javítását, munkanélküliségi ellátásukat és átképzésüket. Sőt, az főhatóság egyszázalékos adót is szedett. 

Schuman öröksége

Az ESZAK-ot létrehozó párizsi szerződés 1952-ben lépett hatályba. A szerződést ötven évre kötötték, így az ESZAK 2002-ben megszűnt. Schuman nagy álma a viták ellenére is megvalósult: létrejött az áruk, a szolgáltatások, a tőke és a személyek szabad mozgását biztosító, az alapvető demokratikus értékek tiszteletén és a szolidaritáson alapuló jelenlegi Európai Unió. Az európai kontinensen soha ennyi idő nem telt el békében, mint most 1945 óta.

Kár, hogy a Schuman-nyilatkozat megjelenésének 67. évfordulója, tehát 2017. május 9-e – az Európa-nap – alkalmából a magyar parlamentben egyetlen politikus sem tartotta fontosnak, hogy méltassa ennek a nagyszerű francia politikusnak az erőfeszítéseit. Volt persze a múlt hétvégén Budapesten futóverseny és mindenféle fesztivál, de milyen szép is lett volna, ha valamelyik kormányzati potentát tesz hitet Schuman eszményei mellett. Vagy legalább azon a napon kitűzik az európai lobogót az országház épületére. Erre sajnos nem került sor.

Úgy tűnik, hogy a csupán a Brüsszelből érkező támogatásokra ácsingózó, komoly európai elkötelezettség nélküli, a tagállamok közötti szolidarításból és a közös valutából nem kérő kelet-közép-európai tagállamok kimaradnak az európai integráció következő fázisából. Ugyanis Macron, az újonnan megválasztott francia elnök külön költségvetést, parlamentet és pénzügyminisztert adna az eurózóna tagállamainak.

A monetáris uniót kiegészítő fiskális unió lényegében egy szövetségi állam életre hívását jelentheti. Vagyis egy olyan szupranacionális végrehajtó hatalom jöhet létre, amelynek előképe nem más, mint az ESZAK főhatósága. Az EU kemény magjához tartozó államok végső soron nem kizárják az EU-ból a Brüsszel megállítását hirdető bomlasztókat, hanem egyszerűen faképnél hagyják őket, hogy méltóak lehessenek Schuman örökségéhez.

A bejegyzés trackback címe:

https://magyarugyved.blog.hu/api/trackback/id/tr1312502125

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.