Magánnyugdíjpénztárak: harc az utolsó leheletig

2017. május 22. - Magyar Ügyvéd

manyup.jpgEgy olvasónk a magánnyugdíjpénztári járadékszolgáltatással kapcsolatos joghézag miatt fordult hozzánk. Arra hívta fel a figyelmet, hogy maga manyup-tag maradt, de semmilyen formában nem juthat hozzá a pénzéhez. A megtakarítását egy összegben nem lehet kifizetni neki, de a hiányzó szabályozás okán járadék formájában sem kaphat egyetlen fillért sem. Tényleg csak akkor tarthatja meg a spórolt pénzét, ha meghal?

„Pár hónap múlva nyugdíjas leszek. Azon kevesek közé tartozom, akik maradtak a magánnyugdíjpénztárban annak idején. A kezdetektől pénztártag vagyok, nem akartam veszni hagyni a befizetéseimet. A napokban érdeklődtem, hogyan juthatok hozzá a pénzemhez. Azt eddig is tudtam, hogy olyan törvény lépett életbe pár éve, hogy egy összegben már nem lehet felvenni az összegyűlt pénzt, csak járadék formájában. Igaz, a járadék összegét sem határozhatom meg, ha nem egy kialakult kalkuláció szerint a pénztár mondja meg a havi összeget. Ebbe még bele is nyugodtam volna, de ekkor ért a hidegzuhany! A jelenlegi szabályok alapján egyik magánnyugdíjpénztárnak sincs joga járadékot fizetni!” – írja olvasónk.

„Tehát sem egy összegben, sem részletekben, sem sehogy nem juthatok hozzá a befizetéseimhez. Két pénztárral beszéltem, mindkettő javasolta, lépjek vissza az állami rendszerbe. Nem azért maradtam, hogy most visszalépjek! Miért? Mert vannak támogatásra szoruló gyerekeim (már nagykorúak). Amennyiben velem bármi történne, a pénztárban lévő pénzemet ők öröklik és ők egy összegben fel is vehetik. Abban a pillanatban, amikor átlépnék az állami rendszerbe és mondjuk feldobnám a talpam, ebből az összegyűjtött pénzből az örökösök már egy petákot sem kapnának.”

Mindebben sajnos igaza van. A blog nem foglalkozik jogi tanácsadással, mivel azonban a felvetett probléma több ezer embert érint, úgy gondoljuk, hogy ezzel a kérdéssel mégis érdemes kezdeni valamit.

Három pillér

A nyugdíjreformba még az első MSZP–SZDSZ-kormány vágott bele, de három év kellett hozzá, hogy 1997-re összehozzanak egy használhatónak tűnő koncepciót. Ennek lényege röviden az volt, hogy az állami, felosztó-kirovó rendszer mellett – amely elvileg a mindenkori befizetésekből fedezi az aktuális nyugellátásokat – hozzanak létre magánnyugdíjpénztárakat, s a nyugdíjjárulék egy része oda folyjék be. A harmadik pillér az önkéntes nyugdíjbiztosítás, ám ott kizárólag az egyes emberek döntésén múlik, mennyit fizetnek be a későbbi ellátásuk érdekében.

A munkáltatók által fizetett 24 százalékos nyugdíjjárulék továbbra is a központi alapba került, ám a munkavállalóktól levont hét, majd 2010-re kilenc és fél százalékra emelkedő járulék döntő hányada a dolgozó által választott magán-nyugdíjbiztosítóhoz ment tagdíj formájában. Ezek egyéni számlát vezettek azzal, hogy amikor az érintett nyugállományba vonul, az összegyűlt pénzt – annak hozamaival együtt – egy összegben felveheti vagy havi járadékot kérheti. A felhalmozott megtakarítás a pénztártag halása esetén örökölhető is lett volna.

Na, ebből nem lett semmi, bár hárommillió munkavállaló választotta a magánnyugdíjpénztárt, részben kötelező jelleggel, mert a pályakezdőknek be kellett lépniük a rendszerbe. Az idősebbek viszont önként dönthettek erről, hogy akarnak-e az állami mellett más címen is nyugdíjat kapni.

A Fidesz-kormánynak ez már 2001-ben sem tetszett, ezért megszüntették a kötelező pénztári tagságot, s lehetővé tették, hogy bárki kiszálljon, és visszalépjen az állami rendszerbe. A Medgyessy-kormány azonban 2003-tól visszaállította a pályakezdők kötelező tagságát, ugyanakkor csak harminc év alatt tette lehetővé az önkéntes belépést.

Fidesz-dúlás

Azután jött a vég. A második Orbán-kormány 2010 novemberében eltörölte a kötelező tagságot, s lehetővé tette a visszalépést az állami nyugdíjrendszerbe. Nem sokkal később bedobták azt a blöfföt, hogy aki mégis a magánnyugdíjpénztári rendszerben marad, az nem kap állami nyugdíjat („kiiratkozik a társadalombiztosításból”). Sietve gondoskodtak arról is, hogy a nyugdíjjárulék címén levont pénz teljes egészében az állami nyugdíjkasszába kerüljön. Tehát aki a magánnyugdíjat is akarja, maga fizetheti a tagdíjat.

De nem sokan, talán hatvanezren maradtak manyup-tagok, hiszen az üzenet egyértelmű volt: fizet utánad a munkaadót, levonunk vagy tíz százalékot a bruttó béredből is, de ha nem úgy ugrálsz, ahogyan nekünk tetszik, nem kapsz állami nyugellátást. Szóval a döntő többség inkább visszalépett az állami rendszerbe. Igaz, akkor még nem tudták, hogy a kormány az egészen abszurd döntést hamarosan felülvizsgálja, és a módosított szabályozás szerint a magánnyugdíjpénztári tag mégis kaphat majd nyugdíjat. Hiszen fizet érte bőven.

Matolcsy György akkori nemzetgazdasági miniszter a lépést különben azzal magyarázta, hogy a magánnyugdíjpénztári rendszer átalakítására azért van szükség, mert jókora lyuk tátong a nyugdíjkasszán: a nyugdíjkifizetések harminc százalékának nincs fedezete. A kormány által bejelentett átalakítás viszont egyensúlyba hozza a kasszát – állította.

A munkaadók által a dolgozók után befizetett 24 százalékos járulékból tudják fedezni a kiadásokat, a munkavállalók által fizetett tíz százalékot pedig a munkavállalók állami nyugdíjszámláján írják jóvá – hangoztatta Orbán jobb keze. De még azt is megígérte, saját számlát nyitnak az átlépőknek. Sőt azt sem átallta kijelenteni, hogy az állami nyugdíjszámlán megtakarított összeg is örökölhető lesz. Ez persze kamu volt.

Jól megvédték a nyugdíjakat

Viszont legalább eltűnt az a 3000 milliárd forint, amit a magánnyugdíjpénztárak kezeltek – a megmaradt négy pénztár ma kétszázmilliárddal gazdálkodik –, s amit gyakorlatilag lenyúlt az állam. A Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap nagyjából kiürült 2014 végére: százmillió maradt a vagyonból –, anélkül, hogy az államadósságot érdemben csökkentették volna. Viszont buktak például 130 milliárd forintot a MOL-részvényeken, amelyeket a Szurgutnyeftyegaztól vásároltak vissza, részben a nyugdíjra szánt pénzből. Ami azért is érdekes, mert a kormány korábban éppen azt rótta a nyugdíjpénztárak terhére, hogy eltőzsdézik a tagok nyugdíjra szánt pénzét.

Az sem kevésbé izgalmas kérdés, miként kerülhettek egy Fideszhez közeli üzletember kezébe háromszázmillióért olyan, korábban a magánnyugdíjpénztárak birtokában levő részvények, amelyeken nem sokkal később hatszázmillióért adott túl. De semmilyen következménye nem lett annak sem, hogy Schmidt Mária családi cége úgy jutott 2015-ben ugyancsak a magánnyugdíjpénztári vagyonnal elvett részvényekhez, hogy más ajánlatot sem tehetett. És még hány ilyen ügy lehet?

A történetben a legszebb pedig az, hogy a napokban a nemzet gázszerelőjéhez köthető Világgazdaság írta meg: megérte bent maradni hat évvel ezelőtt a magánnyugdíjpénztárakban, a kasszák legnagyobb portfóliói ugyanis az állampapíroknál és a hazai tőzsdénél is jobban teljesítettek. Ha a pénztárak azóta eltelt teljesítményét nézzük – olvasható a lapban –, a vagyon még tagdíjbefizetések nélkül is legalább a másfélszeresére hízott.

Hát ennyit Selmeczi Gabriella egykori nyugdíjvédelmi kormánybiztos hat esztendővel ezelőtti bombasztikus bejelentéséről, amely szerint a magánnyugdíjpénztárak az utóbbi 12 évben egy százalékos reálhozamot hoztak a tagjaiknak. Itt valami nagyon nem stimmel. De a fő az, hogy megvédték a nyugdíjakat. A magyar nyugdíjrendszert sikerült úgy két lábra állítani, hogy az egyik lábát levágták.

Nincs kegyelem

A manyup-ok és a megmaradt tagok azóta is szívóágon vannak. A magánnyugdíjpénztári befizetés akkor vehető fel, amikor a pénztártag nyugdíjba vonul. Az egyösszegű kifizetés lehetősége már megszűnt, a járadékszolgáltatás pedig még nem működik, mert a kormány nem hajlandó megalkotni a számításához szükséges kormányrendeletet. Az üzenet világos: mindenki takarodjék vissza az állami nyugdíjrendszerbe, a manyup pedig pusztuljon.

Ez azért visszás, mert aki még mindig manyup-tag, az meggyőződésből cselekedett, amikor a kormány minden fenyegetése és átverése ellenére dafke nem tette azt, amit a hatalom elvárt tőle. E nem túl fair helyzetben a nyugdíjkorhatárt elérő pénztártagok jelenleg két dolgot tehetnek. Visszalépnek a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe vagy bent hagyják a pénzüket, hogy addig kamatozzék, amíg meg nem oldódik a járadékfizetés kérdése.

Mit tehet, aki nem akar ebbe beletörődni?

Szemben a felosztó-kiróvó rendszerben megszerezhető nyugdíjjogosultsággal, a nyugdíjmegtakarítás alapjogi értelemben tulajdonnak számít, így egyfelől az egyösszegű kifizetés lehetőségének megszüntetése, másfelől a járadékszámítás szabályainak meg nem alkotása együttesen olyan állami beavatkozásnak minősülhet, amely nyilvánvalóan semmibe veszi a megmaradt manyup-tagok érdekeit, vagyis megengedhetetlen.

A nyugdíjjogosultságot szerzett manyup-tag két irányban indulhat el. Egyrészt – a magántulajdonhoz fűződő jogának sérelme okán – beadhat panaszt a strasbourgi székhelyű emberi jogi bíróságra. Másrészt beperelheti a manyup-ot a teljesítés elmaradása miatt, és próbálhatja meggyőzni a bírót, hogy az eljárás felfüggesztése mellett kezdeményezzen az Alkotmánybíróságon egyedi normakontroll iránti eljárást az egyszeri kifizetés tilalmát kimondó jogszabályi rendelkezés megsemmisítése iránt.

Az Alkotmánybíróság egy ilyen eljárásban a járadékszámítási szabályok vonatkozásában megállapíthatja a jogalkotó által mulasztással előidézett alaptörvény-ellenesség fennállását és – határidő megjelölésével – felhívhatja a mulasztást elkövető szervet, vagyis a kormányt feladatának teljesítésére. A két megoldás közül a strasbourgi eljárás nyilván könnyebb és olcsóbb.

(Fotó: Index)

A bejegyzés trackback címe:

https://magyarugyved.blog.hu/api/trackback/id/tr8012530893

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.