A momentumos Pencz András nagyon megszívathatja Budafokot

2017. május 23. - Magyar Ügyvéd

pencz_copy.jpgEgészen elképesztő, de a budafoki önkormányzatnál alapvető jogi ismereteknek is híján vannak. Ha kicsit tájékozódnak, Pencz Andrástól, a Momentum aktivistájától békében is megválhattak volna, s akkor a fiatalember, aki a polgármesteri hivatalnak dolgozott, nem fordulhatna az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz. Amennyiben a jogszabályokban foglalt feltételekkel válnak meg tőle, nincs cirkusz.

Az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordult Pencz András, a Momentum egyik aktivistája, aki korábban a XXII. kerületi fideszes önkormányzatnál végzett szakmai munkát, de kirúgták – derült a napokban a 24.hu-nak adott interjúból. Az ok: a fiatalember aktívan közreműködött az olimpia elleni aláírásgyűjtésben, ráadásul erről az interneten felvétel is megjelent.

Pencz különben azt mondja, hogy szólt a polgármesternek a Nolimpia-kampány kezdete előtt, így ha ez valóban gondot okozott neki, már akkor léphetett volna. egyébként hangfelvétele is van róla, hogy az aláírásgyűjtés, tehát a politikai véleménye miatt kellett mennie, ami hátrányos megkülönböztetés. Ezt közleményében az önkormányzat sem cáfolta.

Az egyenlő bánásmódról szóló törvény szerint az aktivistának igaza van, mert közvetlen hátrányos megkülönböztetésnek minősül, ha egy személy vagy csoport valós vagy vélt politikai meggyőződése miatt részesül kedvezőtlenebb bánásmódban, „mint amelyben más, összehasonlítható helyzetben levő személy vagy csoport részesül, részesült vagy részesülne”.

Amennyiben tényleg a népszavazási kezdeményezésben való részvétele miatt rúgták ki a fiatalembert, a hatóságnak valóban el kell járnia. A vizsgálat eredményeként pedig elrendelhetik a jogsértő állapot megszüntetését, megtilthatják a jogsértő magatartás jövőbeni tanúsítását, elrendelhetik a jogerős határozat nyilvános közzétételét, s ötvenezer forinttól hatmillió forintig terjedhető bírságot is kiszabhatnak. Mindez – ha megalapozott a „vád” – kinézhet az önkormányzatnak. 

A hatóság tavaly nyáron igazat adott annak a férfinak, akit 2010 októberében azért rúgtak ki a Borsod megyei katasztrófavédelmi igazgatóságtól, mert az egyik miskolci körzetben ellenzéki színekben önkormányzati képviselőnek indult. Amikor elküldték, a főnöke még meg is jegyezte neki, hogy nem a munkájával, hanem a baloldali érzelmével van baj. Erről hangfelvétel is készült, amelyen az is hallható volt: „ráadásul most – hogy is mondjam csak – a kormány politikai meggyőződésével nem feltétlenül azonos irányba politizálsz, így hát ez annyira nem népszerű”. Az ügy másfélmilliós bírsággal végződött.

Az interjúból azonban kiderült más is: Pencznek az év végéig volt határozott idejű szerződése az önkormányzattal. Szóval ha jogellenesen rúgták ki, van egyéb keresnivalója is. Azt nem tudjuk, hogy milyen jogviszonyban foglalkoztatták, de ez tulajdonképpen közömbös is.

Ebből a budafoki önkormányzat nem fog jól kijönni

Ha a munka törvénykönyve (Mt.) szerint alkalmazták, a munkaviszonyát azonnali hatállyal teljesen szabályosan is megszüntethették volna, hiszen erre határozott idejű foglalkoztatás esetén a jogszabály lehetőséget teremt. És még csak indokolni sem kell ezt a lépést, így teljesen felesleges volt az ostoba magyarázkodás.

Igaz, a „munkavállaló munkaidején kívül sem tanúsíthat olyan magatartást, amely – különösen a munkavállaló munkakörének jellege, a munkáltató szervezetében elfoglalt helye alapján – közvetlenül és ténylegesen alkalmas munkáltatója jó hírnevének, jogos gazdasági érdekének vagy a munkaviszony céljának veszélyeztetésére”. De hogy egy törvényes aláírásgyűjtésben való részvétel, illetve egy alkotmányos jog gyakorlása alkalmas lehetett-e ennek megállapítására, erősen kérdéses.

Így csupán egyetlen szempontra kellett volna ügyelni: a határozott időre alkalmazott, de annak lejárta előtt menesztett „munkavállaló jogosult tizenkét havi, vagy ha a határozott időből hátralévő idő egy évnél rövidebb, a hátralévő időre járó távolléti díjára”. Tehát ha csendben közlik Penczcel, hogy nem tartanak igényt a továbbiakban a munkájára, s kifizetik, nincs balhé.

Mellesleg hasonló a helyzet, ha a fiatalember a feladatait megbízási vagy vállalkozási szerződés alapján látta el. Ekkor a polgári törvénykönyv (Ptk.) kötelmi szabályai érvényesek, amelyek lehetővé teszik szinte bármilyen kontraktus közös megállapodás alapján történő módosítását, illetve rögzítik a szerződés egyoldalú felmondásának jogkövetkezményeit is. Az önkormányzat felmondhatta volna a kontraktust, s ha kifizeti a felmondási időre járó megbízási díjat, botrány nélkül megválhatott volna a kényelmetlenné vált Pencztől. S akkor nincs Egyenlő Bánásmód Hatóság, nincs cirkusz.

Az kevésbé valószínű, hogy a fiatalembert közalkalmazottként foglalkoztatták. De ha mégis, a határozott időre szóló megbízásra nagyjából az Mt. szabályai érvényesek. Vagyis a jogviszony bármikor megszüntethető, csak a hátralevő időre – de legfeljebb 12 hónapra – ki kell fizetni a megállapodás szerinti illetményt. Kivéve, ha a közalkalmazott menesztésére a nem megfelelő munkavégzés vagy az alkalmatlanság adott okot. De ez ebben a konkrét esetben nem játszik, mert Pencz állítólag jól tette a dolgát.

Így kár az önkormányzatnak huzakodnia, mert nagy valószínűséggel fizetnie kell. Közös megegyezés vagy bírósági ítélet alapján – legfeljebb ez lehet a kérdés. Az utóbbi megoldás viszont macerásabb és sokkal drágább lesz.

Kissé más a helyzet, ha Pencz esetleg köztisztviselőként dolgozott – ez nem túl valószínű –, mert akkor a bizalomvesztés önmagában felmentési ok lehet. Annak indoka azonban a kormánytisztviselők jogállásáról szóló törvény szerint „kizárólag a kormánytisztviselő magatartásában, illetve munkavégzésében megnyilvánuló és bizonyítható tény lehet”.

A jogszabály azt is tartalmazza, hogy a „kormánytisztviselő vezetői iránti szakmai lojalitással köteles ellátni feladatait. Szakmai lojalitás alatt kell érteni különösen a vezető által meghatározott szakmai értékek iránti elkötelezettséget, a vezetőkkel és a munkatársakkal való alkotó együttműködést, a szakmai elhivatottsággal történő, fegyelmezett és lényeglátó feladatvégzést”. De nagyon ebbe sem lehet belekapaszkodni, mert ha Budafok polgármestere támogatta is a budapesti olimpia ötletét, ez nehezen tekinthető a vezető által meghatározott szakmai értékek részének. 

És mi a helyzet a hangfelvétellel? 

Az önkormányzat feljelentést tett a XXII. kerületi rendőrkapitányságon a hangfelvétel miatt – derült ki a Penczcel készített interjúból. A Ptk. alapján a személyiségi jogok sérelmét jelenti különösen a képmáshoz és a hangfelvételhez való jog megsértése. Más kérdés, hogy amikor Pencz rögzítette azt a beszélgetést, amelynek során közölték vele a kirúgását – s ezzel valóban megsérthette a hangfelvételhez fűződő személyiségi jogot –, volt-e olyan legitim ok, ami ellensúlyozhatja a jogsértést.

Úgy tűnik, igen. Születtek ugyanis polgári és büntetőügyben is olyan bírósági ítéletek, amelyek szerint a jogosulatlanul rögzített hangfelvétel perbeli bizonyítékként felhasználható, különösen, ha ezzel a bizonyítási eszközzel állapítható meg a való tényállás és biztosítható az igazság kiderítése és érvényesítése.

Pencznek pedig nyilván nem volt más választása, hiszen egy négyszemközti beszélgetésen elhangzottak másként hitelesen nem rekonstruálhatók. Tehát neki a formális jogsértéshez kétségkívül méltányolható magánérdeke fűződött, hiszen az ügyében a felvétel nélkül nemigen lenne esélye elégtételt kapni.

A hangfelvétel készítése vagy felhasználása akkor nem minősül visszaélésnek, ha arra közvetlenül fenyegető vagy már bekövetkezett jogsértés bizonyítása érdekében közérdekből vagy jogos magánérdekből kerül sor, feltéve, hogy a hangfelvétel készítése vagy felhasználása a bizonyítani kívánt jogsértéshez képest nem okoz aránytalan sérelmet – ez meg egy másik bírósági döntésből derül ki.

Ebben az esetben pedig megvolt a jogsértés közvetlenül fenyegető, mi több, már bekövetkezett veszélye, hiszen a fiatalembert a politikai tevékenysége miatt rúgták ki. Az sem vitatható, hogy ő a felvétel készítésével a bizonyítani kívánt törvénysértéshez képest nem okozott másoknak aránytalan sérelmet.

A bejegyzés trackback címe:

https://magyarugyved.blog.hu/api/trackback/id/tr5812534253

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.