Volt egyszer egy igazi európai szamuráj

Magyarul is tudott a páneurópai mozgalom alapítója

2017. május 26. - Magyar Ügyvéd

calergi.jpgSzabadságharcot vívunk Brüsszellel, gyűlölködünk a migránsokkal szemben, miközben élt egyszer egy félig európai, félig japán nemesember, aki az életet tette fel arra, hogy az európai kontinensen békét és egységet teremtsen. Ezzel az írással rá emlékezünk, s nem titkolt célunk jelezni: a jelenleg fennálló magyarországi rezsim kirekesztő, nacionalista politikája történelmi zsákutcába vezeti hazánkat. Korábbi blogbejegyzésünkben Robert Schumanról írtunk. A nagy érdeklődésre tekintettel az európai egység legnagyobb alakjait bemutató sorozatot indítunk. Íme a második rész.

A Páneurópai Unió létrehozásával véget lehet vetni az európai nemzetek közötti ellenségeskedésnek. A föderatív egyesüléssel az államok többet nyernének, mint veszítenének, mert ez garanciát jelentene arra, hogy nem tör ki belháború Európában, a kontinens országai semlegesek maradhatnak a világ más pontjain jelentkező konfliktusokban, megteremthetik a leszerelés lehetőségét, s Európa gazdasága versenyképes maradhat a többi földrésszel szemben – vizionálta csaknem száz esztendeje, nem sokkal az első világháború befejezése után egy reménytelenül idealista fiatalember.

Felismerte, hogy a párizsi békeszerződések – főként az országhatárok átrajzolása – nem hoztak megnyugvást, s nem sokkal később azt is világosan látta, hogy az újabb fegyveres összetűzés szinte elkerülhetetlen. Ezért a békés integráció alapja az igazságos határok helyett az államok között húzódó határvonalak fontosságának nemzeti, katonai és gazdasági szempontból egyszerű közigazgatási határokká történő eljelentéktelenítése lehet – fogalmazott.

Nem mellesleg ez a fiatalember a múlt század húszas éveiben azt is leírta, hogy a térség stabilitását a tolerancia elvén alapuló általános és kötelező érvényű kisebbségvédelem szolgálhatja. Ezt azt jelentené, hogy nemzetiségi hovatartozástól függetlenül valamennyi állam garantálja a teljes szabadságot valamennyi polgára számára, beleértve azt is, hogy a kisebbségek autonóm politikai és kulturális közösségként élhessenek, így az egyén számára csaknem közömbössé válhat az állami hovatartozás kérdése.

Azt is hangoztatta, hogy ki kell alakulnia a páneurópai szolidaritás érzésnek, az európai identitástudatnak, amely megkoronázza és kiegészíti a nemzeti érzést, mert csak így győzhetők le a nacionalizmus, az előítéletek és a nemzeti sztereotípiák. Ugyanakkor el kell terjeszteni a felismerést, hogy Európa nemzeti kultúrái az egységes európai kultúra összefüggő alkotórészei – állította ez az álmodozó.

Egy migráns is lehet igazi európai

De kiről is van szó? Richard von Coudenhove-Kalergi (1894–1972) egy osztrák-magyar diplomataként dolgozó gróf és szamuráj családból származó japán felesége másodszülött fiaként Tokióban látta meg a napvilágot. Gyermekként a család csehországi birtokán (Ronsperg, ma Poběžovice) élt. Apja személyesen tanította a magyar és orosz nyelvre. Később a bécsi Theresianumban járt iskolába, majd a Bécsi Egyetemen filozófiát és újkori történelmet tanult. A sors különös fordulata: éppen a békeszerződések nyomán 1919-ben csehszlovák állampolgár lett.

Whittaker Chambers jellemzése szerint „lényegében ő maga is egy páneurópai szervezet”. A Coudenhove család Flandriából menekült Ausztriába a francia forradalom elől, a görök Kalergik Kréta szigetéről vándoroltak a birodalomba. Az évek során lengyel, norvég, balti, francia és német nemesek is beházasodtak a kozmopolita családba. Hitler „az egész világ korcsának” (Aller welts bastarden) titulálta.

Így Masaryk csehszlovák elnöknek beszélt először a páneurópai tervről, de nála nem talált különösebben kedvező fogadtatásra. Ez azonban nem szegte kedvét: az európai kérdésről cikkek sorát írta. Coudenhove-Kalergi Paneuropa című könyve – amit később számos nyelvre lefordítottak – pedig 1923 októberében jelent meg.

A fiatalember arra a következtetésre jutott, hogy a világ öt nagy térségre tagolódik: Pánamerikára, Szovjet-Oroszországra, a bit impériumra, Távol-Keleten Japán és Kína mongol népi blokkjára, s a még teljesen szervezetlen Páneurópára. Az európai világuralom visszaállítása ugyan már nem lehetséges – írta – , de az európai béke, szabadság és jólét megóvható, ha ötödik világhatalomként beilleszkedik az új világpolitikai struktúrába.

Azt találta ki, hogy az európai összefogás tartalmát a kulturális egységben, a keresztény és görög alapokon nyugvó vallásban és művészetben, valamint a közös történelemben, a hasonló életstílusban és erkölcsi felfogásban kell keresni. Veszélyesnek tartotta ugyanakkor a nacionalizmus térnyerését, illetve az etnikai konfliktusokat.

„Londonnak pakisztáni polgármestere van, hoppá! Ilyen fényes jövő vár Európára!” – ez jut eszébe Kövér László házelnöknek az Európai Unió kapcsán. Mit kapna tőle Coudenhove-Kalergi?

Azt is vallotta, hogy a Szovjetunió és Nagy-Britannia nem része Páneurópának, mert Oroszország többször is az Európa feletti hegemóniára tört, az akkor még kiterjedt brit birodalom érdekei pedig nem esnek egybe a kontinens többi államának érdekeivel. De kiemelte, hogy mindenképpen békés jószomszédi viszonyra kell törekedni velük, s nyitva hagyta későbbi csatlakozásuk lehetőségét.

Coudenhove-Kalergi persze nagyobbat álmodott. Úgy gondolta, hogy az európai integráció három lépésben valósulhat meg: az első lépésben az államok között laza szövetség alakul ki, a másodikban létrejön az európai vámunió, a harmadikban megalakul a szövetségi állam, az Európai Egyesült Államok. Ő javasolta európai himnuszként Beethoven Örömódáját.

Coudenhove-Kalergi magányos harcosként állt elő a Páneurópa-eszmével, de 1926 őszére elérte, hogy összeült az első Páneurópa-kongresszus, amelyen 24 nemzet több mint kétezer delegáltja vett részt. Az egyik központi kérdés természetesen a francia-német kapcsolatok alakulása volt – a kőszénlelőhelyekben gazdag német Ruhr-vidéket francia és belga csapatok 1921-ben elfoglalták, s csak a megszálló erőkkel szembeni passzív ellenállás miatt vonultak ki 1925-ben –, de tanácskoztak a lehetséges gazdasági, politikai és kulturális együttműködésről is. A következő esztendő végére a Páneurópai Uniónak már 13 országban működött helyi szekciója. A mozgalomhoz olyan hírességek csatlakoztak, mint Albert Einstein, Thomas Mann és Sigmund Freud.

A második kongresszusra 1930-ban került sor, ahol a Briand-memorandum szerepelt a napirenden. Aristid Briand francia külügyminiszter, aki akkor a Páneurópai Unió tiszteletbeli elnöke volt, liberális elveken alapuló föderatív Európa létrehozását javasolta, beleértve a javak, a tőke és a személyek szabad mozgását is. Ausztria, Németország és Olaszország ezt elutasította, de a szélesebb körű együttműködés gondolatának az 1923-33-as világválság sem használt.

A harmadik Páneurópa-kongresszus 1932 októberében Baselben ülésezett, ahol az elmélyülő gazdasági és politikai válság okait vizsgálták – kevés sikerrel. Pár hónappal később pedig Németországban a helyi mozgalmat feloszlatták, Coudenhove-Kalergi írásait betiltották. Nagy-Britannia és Franciaország ugyancsak kihátrált a közös Európa gondolata mögül.

A szervezet negyedik alkalommal is kongresszust hívott össze 1935-ben Bécsben, de hiába ismerték fel a német nemzetiszocializmus veszélyeit, nem tudtak mit kezdeni vele. Próbálkozott ugyan Coudenhove-Kalergi megmenteni a békét – még Mussolinival is találkozott –, de nem tudta nyélbe ütni sem a francia-olasz, sem az angol-francia szövetséget. Csehország német megszállása után 1939-ben pedig menekülni kényszerült, de hiába kapott gyorsan francia állampolgárságot, 1940 júliusában – miután Párizs kapitulált – a megszálló német csapatok elől az Egyesült Államokba távozott.

Így New York-ban hívta össze 1943-ban a negyedik páneurópai kongresszust, ahol Churchill angol miniszterelnök a világ közvéleményéhez fordult, s a háború utáni politikai célként az egységes Európát hirdette meg. Roosevelt amerikai elnököt viszont nem sikerült megnyerni ennek a gondolatnak.

Nemsokára változott azonban a helyzet: a barna veszély után 1945-től a vörös fenyegetés ellen kellett fellépni. Így 1946 közepére egész Amerika – a Fehér Háztól a State Departmentig, a kongresszustól a közvéleményig – hajlandó volt támogatni az Európai Egyesült Államok gondolatát, amennyiben maguk az európaiak is azt akarják.

Churchill 1946-ban a zürichi egyetemen mondta:

„Létezik orvosság, amely (...) néhány év leforgása alatt Európa egészét vagy legalábbis annak nagy részét olyan szabaddá és boldoggá teszi. Ez nem más, mint az európai népek – vagy legalábbis jórészük – közösségének újrateremtése és egy olyan otthon létrehozása számukra, amelynek oltalmában békében, biztonságban és szabadságban élhetnek. Egyfajta Európai Egyesült Államokat kell létrehoznunk”. 

Párizsban, a békekonferencia idején mindenki Európa egyesítését tartotta az egyedüli megoldásnak, de ezt senki nem merte kimondani. Coudenhove-Kalergi viszont levelet írt az európai államok 3913 képviselőjének, amelyben azt kérdezte tőlük: hajlandók-e támogatni az európai föderációt az Egyesült Nemzetek keretében? A kommunistákon kívül minden párt tagjai döntő többségében támogatták a páneurópai gondolatot.

Az Európai Parlamenti Képviselők Uniójának első kongresszusát 1947. szeptember 8. és 10. között meg is tartották Gstaadban, ahol tizenegy nemzeti delegáció jelent meg. A szervezet felszólította a parlamenti képviselőket, hogy az ENSZ alapokmány 52. cikkelye értelmében a legrövidebb időn belül alakítsák meg a szervezet európai regionális csoportját, s Európai Egyesült Államok néven hozzák létre a népek közösségét az együttműködésre hajlandó államok részvételével. Emellett kezdeményezték, hogy mielőbb hívjanak össze európai alkotmányozó gyűlést az európai szövetségi alkotmány kidolgozása érdekében.

A Churchill által 1948. május 7-ére Hágába összehívott Európa-kongresszuson Coudenhove-Kalergi kijelentette: „Sohase feledjük, hogy Európa egyesítése csak eszköz, s nem öncél. Hitler is egyesíteni akarta Európát, s Sztálin hasonló célt követ (…) Mi alapvetően abban különbözünk tőlük, hogy egy szabad és emberi Európát akarunk felépíteni; nem egy faj vagy osztály szolgálatában, hanem valamennyi lakosa jólétére. Azért akarjuk Európát egyesíteni, hogy tartósan biztosítsuk a népek békéjét, s gátat vessünk egy totális megsemmisítő háború borzalmának”.

A kongresszus megbízta a nemzetközi bizottságot, hogy dolgozzon ki konkrét javaslatokat az Európai Gyűlés felállítására. Ezt követően a bizottság 1948. augusztus 17-én memorandumot juttatott el az európai kormányokhoz, amelyben a brüsszeli szerződést aláíró öt kormányt kérte fel a gyűlés megszervezésére. 

Belgium, az Egyesült Királyság, Franciaország, Hollandia és Luxemburg 1948 márciusában kötött megállapodást a gazdasági, szociális és kulturális együttműködésről, továbbá a közös önvédelemről. Ugyanazon év júliusában az öt állam külügyminiszterének hágai ülésén a francia fél európai unió alakítását és európai parlament összehívását javasolta, amelynek képviselőit a nemzeti parlamentek választanák.

Nem sokkal később alakult azonban egy új szerveződés, és a folyamat más irányt vett. Európai Mozgalom néven többek között Churchill vezetésével új szervezet jött létre 1948 októberében, amely a következő év tavaszára tízhatalmi konferenciát hívott össze Londonba, ahol előkészítették az Európa Tanács megalakulását, amely 1949 óta működik. Ekkorra az Európai Egyesült Államok ideája már nem volt napirenden, de Nyugat-Európa országai gazdasági és politikai uniójának gondolatáról nem tettek le.

A brit politika hallani sem akart sem európai alkotmányról, sem nemzetek feletti parlamenttel rendelkező föderáció létrehozásáról. A politikai szervezkedések során az európai egységmozgalom kezdeményezőjét és elindítóját így végül háttérbe szorították. 

Kései üzenet

„Európa nemzeti ifjúságához fordulok, melyet ősei nyelve, történelme és kultúrája kapcsol össze, és népe új nagyságról álmodik: teremtsetek új Európát testvérnépeitek nemzeti ifjúságával együtt a legmagasabb teljesítmény, a legmagasabb oktatás, a legmagasabb műveltség pálmájáért! (…) Európa vallásos ifjúságához fordulok: harcoljatok hittel a kétely ellen, idealizmussal a XIX. század materializmusa ellen, harcoljatok a cinikusok váltóbankjának romjain létrejövő, mélyebben vallásos Európáért! (…) Európa liberális fiataljaihoz fordulok, kiknek a szabadság nem korrupciót, a demokrácia nem nyárspolgárságot jelent: mentsétek meg a szabadság nagy európai hagyományát, Hellász örökségét! A személyes és nemzeti szabadság jegyében teremtsetek új, értelmetlen gátak, értelmetlen háborúk, értelmetlen elnyomás nélküli Európát! (…) Európa szocialista ifjúságához fordulok: robbantsátok szét az európai kisállamiság szorongató béklyóit! Egyesítsétek Európát az igazságosság, a béke, a munka jegyében!”.

Ha Coudenhove-Kalergi ma írná le a fenti sorokat, a magyar kormány hamar Brüsszel és Soros György ügynökének minősítené, a Habony-média pedig leleplezné, hogy voltaképpen migráns, továbbá liberális és szabadkőműves összeesküvő.

 

 

(Az összeállításunk elkészítéséhz felhasználtuk a 2000 irodalmi és társadalmi havilap Páneurópai mozgalom című cikkét, Bóka Éva Richard Nicolaus Coudenhove-Kalergi gróf föderalizmusa címen megjelent írását, a Grotius – Tanulmányok Richard N. Coudenhove-Kalergi – a Páneurópa-gróf címen publikált dolgozatát, valamint a Valóság Richard N. Coudenhove-Kalergi Európa-értelmezése című írását. Köszönjük.)

A bejegyzés trackback címe:

https://magyarugyved.blog.hu/api/trackback/id/tr2812542633

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.