Egy olasz kommunista egy évtizedet töltött a fasiszta rezsim börtönében, majd Mussolini politikai foglyaként élt egy szigeten, ahol megfogalmazta az európai föderalizmus alapdokumentumát. Elsőként javasolta, hogy közvetlenül válasszák az Európai Parlamentet, amelynek később tíz éven át volt tagja. De mi köze mindennek egy Michelin-csillagos étteremhez? Az Európai Unió alapító atyáit bemutató sorozatunk harmadik része következik. (Az első rész itt, a második rész itt olvasható.)

„Kommunista kutyából nem lesz demokratikus szalonna” – a rendszerváltozás után néhány évvel mondta ezt Kövér László, amikor a Fidesz még liberális baloldali pártként határozta meg magát. Az állampárt egykori fizetett alkalmazottja annyiban nem tévedett, hogy belőle valóban nem lett az.

Kommunistaként kezdte, később mégis az európai föderáció harcos híve lett, s ma az Európai Unió alapító atyái közé sorolják az olasz Altiero Spinellit. Egy szabad és egyesült Európa felé címen közzétett kiáltványában fogalmazta meg 1941-ben, tehát a háború kellős közepén: a fasiszta hatalmak feletti győzelem mit sem ér, ha a régi nemzetállami Európát állítják vissza, mert az csak újabb világháborúhoz vezethet.

Mussolini politikai foglya

Spinelli 1907-ben született Rómában, de ötéves koráig Brazíliában élt, ahol az apja diplomataként szolgálta az Olasz Királyságot. Hazatérésük után az iskolában latinul, ógörögül, németül és franciául is tanult, s 16 évesen sikerült leérettségiznie, majd beiratkozott a La Sapienza Egyetem jogi karára.

Mussolini fasiszta mozgalmának ellenfeleként 1924-ben csatlakozott az akkor már betiltott olasz kommunista párthoz. Az újságíróként dolgozó fiatalembert 1927-ben letartóztatták, és a fasiszta rendszer államvédelmi különbírósága (Tribunale speciale per la difesa dello Stato) politikai bűncselekmények miatt 16 év 8 hónap szabadságvesztésre ítélte.

Spinelli 1928-tól 1937-ig tíz évet töltött börtönben. Ezalatt Hegel és Marx műveit olvasta, továbbá megtanult oroszul és spanyolul. Ám ezt követően még hat esztendőn keresztül nem térhetett haza: előbb Ponza, majd Ventotene szigetére internálták. Bármikor szabadulhatott volna, ha feladja a nézeteit, de a fiatalember makacsul ragaszkodott az elveihez.

Pedig meglehetősen kritikusan viszonyult a „létező kommunizmushoz”, a szovjet berendezkedéshez: „a proletárdiktatúra előbb a párt, majd a központi bizottság, végül Sztálin személyes diktatúrájává alakult” – írta. Az olasz kommunista párt 1937-ben ezért mint trockista elhajlót ki is zárta a tagjai közül.

A Ventotenei Kiáltvány

De Spinelli is szakított a kommunistákkal, s 1941 júniusában internált társaival együtt – cigarettapapírra írva – megfogalmazta az európai föderalizmus alapdokumentumát (Per un'Europa libera e unita. Progetto d'un manifesto), közismert nevén a Ventotenei Kiáltványt. A dokumentumot titokban sokszorosították és terjesztették; több átszerkesztést követően 1944-ben nyerte el végső formáját.

A kiáltvány föderális berendezkedésű, nemzetek felett álló Európát képzelt el. Spinelli – a Coudenhove-Kalergi Paneuropa című művében (1923) felvázolt technokrata vezetésű európai uniótól eltérően – általános választójog alapján megválasztott európai parlament és egy valós hatalommal rendelkező, demokratikus „európai kormány” létrehozásának szükségességére figyelmeztetett. Egyértelművé tette ugyanakkor, hogy forradalommal nem lehet az egységet elérni, radikalizmusról tehát szó sem volt.

A kiáltvány szerzői felismerték, hogy létre kell hozni egy, a nemzeti politikai küzdelmekhez szükségképpen kötődő, és így a növekvő nemzetköziesedés igényeit hatékonyan kielégíteni képtelen hagyományos pártokon felüli politikai erőt. Az Európai Föderalista Mozgalom (Movimento Federalista Europeo) Spinelli szabadulása után és az ő kezdeményezésére 1943-ban zászlót is bontott.

Spinelliék abban tévedtek azonban, hogy a második világháború után az államok éppen szuverenitásuk visszaállítását igyekeztek minél hamarabb elérni, tehát nem álltak készen egy európai szövetségi állam létrehozására. Ám abban igazuk volt, hogy a világégés nyomán felértékelődött a kölcsönösen garantált biztonság és az összefogás gondolata.

Így a Ventotenei Kiáltvány meghatározó kiindulópontja lett a világháború utáni föderalista mozgalmak programjainak. Azt máig az Európai Uniót megalapozó legfontosabb alapvetések között emlegetik.

A kiáltvány történelmi jelentőségét jól mutatja, hogy 2016 júliusában az olasz miniszterelnök Ventotene szigetére invitálta a francia elnököt és a német kancellárt, hogy ezen a szimbolikus helyszínen indítsák újra az Európai Uniót. „Európa fordulóponton áll, vagy változtatunk, vagy úgy fognak ránk tekinteni, mint a marslakókra” – fogalmazott akkor Matteo Renzi, aki új európai politikai paktumot sürgetett.

Club Crocodile

Spinelli az 1960-as években kormánytanácsadóként és kutatóként dolgozott, s létrehozta a római Külügyi Intézetet, majd 1970–1976 között az Európai Bizottság belpolitikáért felelős tagja volt. 1976-ban lett európai parlamenti képviselő, és 1986-ban bekövetkezett haláláig az is maradt.

Az EP-t első alkalommal 1979-ben választották közvetlenül az európai polgárok, és Spinelli vette az akadályt. Egy évvel ezután a parlament azon tagjai, akik egyetértettek az európai szövetségi állam – föderáció – létrehozásával és az EP hatásköreinek kiterjesztésével, Spinelli vezetésével a Krokodilhoz (Au Crocodile) címzett strasbourgi étteremben megalakították a Club Crocodile-t. 

A csoport kezdeményezésére az EP az Európai Gazdasági Közösség (EGK) intézményi reformjának előkészítésére bizottságot állított fel, amelynek elnöke Spinelli lett. A grémium azt javasolta, hogy az EGK-t részben szövetségi alapokon nyugvó európai unióvá alakítsák át. Az EP 1984-ben nagy többséggel meg is szavazta a Spinelli-bizottság által kidolgozott szerződéstervezetet.

Noha a tagállamok nem fogadták el a túl radikális szöveget – amely egyebek mellett európai alkotmány megalkotását sürgette –, a tervezetben megfogalmazottak, így a belső piacra és nagyobb mértékű külpolitikai együttműködésre vonatkozó javaslatok bekerültek az Egységes Európai Okmányba (Single European Act), s a dokumentum aláírásának 1986-ban Spinelli még éppen tanúja lehetett.

Spinelli öröksége

A politikus 1986-os halálát követően az EP tagjainak egy csoportja megalakította az Altiero Spinelli Bizottság az Európai Unióért nevű föderalista szerveződést, amelynek célja a Club Crocodile tevékenységének folytatása volt. Nem tudni, mennyiben köszönhető nekik, de a lisszaboni szerződés aláírásával kétségkívül bővült az EP jelentősége. Ma a parlament egyik brüsszeli főépülete Spinelli nevét viseli.

Úgy tűnik, az európai föderális állam létrehozásának politikai esélyei lassan kezdenek megteremtődni. Az USA kivonul a párizsi klímaegyezményből, megpróbálja visszaszorítani az EU-ból érkező importot, ráadásul az amerikaiak a továbbiakban nem kívánják finanszírozni Európa katonai védelmét. Az EU ezért hosszú távon kénytelen lesz saját hadsereget életre hívni, ami nélkülözhetetlen ahhoz, hogy önálló külpolitikai szereplővé váljék.

A szorosabb tagállami együttműködésre a növekvő orosz befolyás és az iszlám terrorizmus elleni hatékonyabb fellépés, továbbá a migrációs válságok hatékony kezelése érdekében is szükség van. Az Egyesült Királyság pedig, amely az európai integráció elmélyítésének mindenkori kerékkötője volt, önként távozik az EU-ból.

A leggazdagabb tagállamokban – Ausztriában, Hollandiában, Franciaországban, Németországban – sorra szenvednek vereséget a radikális jobboldali, euroszkeptikus pártok. Így minden feltétel adott ahhoz, hogy első lépésként az eurózónához tartozó magállamok  egy központi végrehajtó szervre bízzák fiskális (költségvetési) politikájuk összehangolását. Az integrációs folyamat vége pedig az Európai Egyesült Államok létrehozása lehet.

Persze minél mélyebb az integráció, annál több állam fog lemorzsolódni. Az egyaránt NATO- és eurózóna tag Németország, Franciaország, Olaszország, Hollandia, Belgium, Luxemburg, Szlovénia és Szlovákia szövetségi szintre emelheti a védelmi és külpolitikát is. Ugyanakkor Ausztriának, Írországnak, Finnországnak és Máltának ehhez felül kellene vizsgálnia katonai semlegességét. Ez Svédországra is igaz, ráadásul ott még a közös pénz mellett is le kellene tenni a garast.

A három balti állam mindent el fog követni annak érdekében, hogy ne maradjon kint a hidegben az orosz medve martalékaként, bár ezek a jelentős orosz kisebbséggel rendelkező egykori szovjet tagköztársaságok kétségtelenül biztonsági kockázatot jelentenének. Csakúgy, mint az egyre inkább kezelhetetlenné váló Törökország által félig katonai megszállás alatt tartott Ciprus.

Portugália, Spanyolország és Görögország számára az eurózónához tartozás által megkövetelt strukturális reformok (költségvetési hiány, munkanélküliség, nyugdíjrendszer) következetes végigvitele jelenthet kihívást. Ugyanakkor a csehek és a dánok is valószínűleg hajlandóak búcsút inteni nemzeti valutájuknak a szövetséghez tartozás érdekében.

A többiek: Bulgária, Horvátország, Lengyelország, Magyarország, Románia vagy nem akarnak majd csatlakozni az új klubhoz – vagy nem is kapnak meghívást. Hazánk esetében ennek jelenleg elsősorban politikai oka lenne: a fennálló magyarországi rezsim kilóg a demokratikus jogállamok sorából, és Orbán sem kívánja korlátozni teljhatalmát a szorosabb európai integráció vállalásával.

Vajon Kövér László ismeri a Ventotenei Kiáltványt?