Magyar Ügyvéd Blog

A főbíró nem igazán védi meg a Kúria becsületét!

A végrehajtó hatalom immár nem csak szavakkal kívánja befolyásolni az igazságszolgáltatást

2017. november 20. - Magyar Ügyvéd

kormanyinfo.jpgAmikor Medgyessy Péter volt szocialista kormányfő beszólt a bíróságoknak, maga Áder János akkori fideszes frakcióvezető és Mádl Ferenc egykori köztársasági elnök emelte fel a szavát. Most egy miniszter kétségbe vonhatja a Kúria tisztességét, a miniszterelnök meg nyugodtan minősíthet botrányosnak ítéletet, s annak sincs következménye.

Lázár János szerint van egy bíró, aki nagyon haragszik Magyarországra és a kormányára, és szerinte valamilyen „rejtélyes véletlen miatt” minden, a taóval kapcsolatos ügy hozzá kerül. A Miniszterelnökséget vezető miniszter felháborodása persze érthető, hiszen a Baka András tanácsa által hozott, s immár jogerős verdikt alapján a felcsúti fociakadémiának is el kell árulnia végre, milyen forrásokból jutott milliárdos közpénzekhez, s azokat mire fordította. Mellesleg nemigen lehet kétsége senkinek afelől, hogy ha az állam lemond az adók egy részéről, s azokat átengedi civil szervezeteknek – például alapítványoknak – attól ez a pénz még közpénz marad.

A kormányinfón Lázár János a 43. pertől beszélt bakáról és a taó-pénzekről.

Közéleti szereplők politikai megnyilvánulásaira nem válaszolnak – ennyit bírt reagálni a Kúria Lázár durva beszólására. Meg hozzátették, hogy az ügyelosztási rend az egész naptári évre meghatározott, szóval nincs „rejtélyes véletlen”. Forrásaink szerint egyébként a Kúrián összesen két tanács foglalkozik efféle, közérdekű adatkéréssel kapcsolatos ügyekkel, de az egyik betegség miatt most nem működik.

Baka különben haragudhatna is, hiszen 2011 végén olyan szabályt hoztak, amely szerint az akkor Kúriára átkeresztelt legfőbb bírói fórumot csak olyan ember vezetheti, aki rendelkezik legalább ötéves hazai bírói gyakorlattal, Baka viszont a strasbourgi emberi jogi bíróságon szolgált 17 évig mielőtt a magyar igazságszolgáltatás élére került. Még és három és fél éve lett volna hátra a főbírói poszton, de 2012 óta csak tanácselnökként dolgozhat. Ezzel kapcsolatban Baka 2011 decemberében maga azt nyilatkozta, hogy azért kellett mennie, mert bírálta az igazságszolgáltatás átszervezésére vonatkozó elképzeléseket. Később a strasbourgi bíróság is úgy látta, hogy Baka eltávolítása törvénytelen volt, s ezért tavaly százezer euró kártérítést ítéltek meg neki.

Az igazságszolgáltatás és a politikusok közötti konfliktusok amúgy nem új keletűek, legfeljebb a főbírók korábban kissé határozottabban reagáltak a hasonló megjegyzésekre. A múlt század kilencvenes éveinek végén az akkori MDF-es igazságügy-miniszter és a Legfelsőbb Bíróság elnöke keveredett heves szóváltásba, mert Dávid Ibolya úgy vélte, a bíróság a volt Agrobank-vezér perében húzza az időt. Solt Pál szerint – aki tételesen cáfolta a vádat – ezzel a miniszter asszony átlépte a Rubicont, a nyilatkozatot „a bírói függetlenséget és az igazságszolgáltatást sértőnek” nevezte.

Később Medgyessy Péter volt szocialista kormányfő bírált kemény szavakkal egy ítéletet. A magyarcsanádi Gán testvérek csaknem másfél évet töltöttek megalapozatlanul előzetes letartóztatásban gyilkosság vádjával, s kiszabadulásuk után fejenként kétmillió forintos kártérítést kértek. Egy szegedi bíró azonban csak 1,2 milliót ítélt meg nekik, mert az „átlagosnál primitívebb személyiségükből kifolyólag az elzárva töltött időt nem élték meg olyan pszichés károsodással, ami indokolta volna a kért kártérítés megítélését”. A másodfokú ítéletben a primitív jelző már nem szerepelt, de az 1,2 millió maradt.

Medgyessy akkor kijelentette: „nincs demokrácia, ha bárki kirekesztésre hívhat, primitívnek nevezheti embertársait”. Lomnici Zoltán főbíró tiltakozott emiatt, mert szerinte elfogadhatatlan, hogy bárki beavatkozzék a független igazságszolgáltatás működésébe. Mellesleg Áder János köztársasági elnök akkor még a Fidesz-frakció vezetőjeként kijelentette: el a kezekkel a független bíróságtól. Érdekes, mostában nem tartja fontosnak, hogy efféle ügyekben megszólaljon.

Mádl Ferenc köztársasági elnök is közleményt bocsátott ki, hangoztatta: „kötelességem felhívni a figyelmet arra, hogy a közhatalom gyakorlóinak különös körültekintéssel szabad csak a bíróságok ítélkezésével kapcsolatban megnyilvánulni”. Szerinte a konkrét ügyben elhangzott bírálat „veszélyeztetheti a bíróságok alkotmányban garantált függetlenségét, és így az államszervezet demokratikus működését”. Szerinte „a bíróságok az alkotmány és az alkotmányos törvények alapján kötelesek meghozni ítéleteiket, döntéseik csakis a jogszabályokon alapulhatnak”.

A Fidesz nem kívánja kommentálni, hogy a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen feloszlatta a Magyar Gárda Hagyományőrző és Kulturális Egyesület. A Fidesz a törvényesség és a rend pártja. A Fidesz – politikai szervezetként – eddig sem kommentált és a jövőben sem kíván kommentálni bírósági ítéleteket – írta viszont 2009. júliusi közleményében a Fidesz sajtóosztálya. Ne, ebből sem lett semmi.

Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter 2012 tavaszán kérte az ítélkezési gyakorlat felülvizsgálatát Darák Pétertől, a Kúria elnökétől. A politikus a nagy visszhangot kiváltó, esetenként túlzottan enyhe, következetlen vagy ellentmondásos ítéletek – köztük a Cozma-ügy – miatti társadalmi felháborodásra hivatkozott.

Darák igen óvatosan fogalmazott: megérti, ha egy igazságügy-miniszter az ítélkezési gyakorlat irányításával kapcsolatos kúriai feladatokra hívja fel a figyelmet, és kifejezi aggodalmát, s intézkedést vár az elnöktől. Mindez szerinte érthető, hiszen a miniszterek felelősséget éreznek kormányuk büntetőpolitikájáért és annak érvényesüléséért.

Hozzátette azonban: nem tartja szerencsésnek az ilyen felvetéseket, mert megítélése szerint azt a látszatot kelthetik, hogy a Kúriának vannak eszközei az alsóbb fokú bíróságokon folyó konkrét ügyekbe való beleszólásra, miközben ez nincs így, és jogállamban nem is lehet másként. Szerinte egyébként a pártatlanság szempontjából kulcsfontosságú, hogy a bíró döntését sem a közhangulat, sem más, az eljárás keretein kívüli körülmény ne befolyásolhassa.

Egyenesen botrányosnak nevezte 2013 tavaszán Orbán Viktor, amikor a bíróság hatályon kívül helyezte Magyar Energia Hivatal (MEH) áramcégekre vonatkozó, rendszerhasználati díjakat megállapító határozatát. A miniszterelnök napirend előtti felszólalásában akkor azt mondta: a cégek azzal az indítvánnyal fordultak bírósághoz, hogy „vissza akarnak térni a magasabb gáz- és villanyárhoz”, a bíróság pedig a vállalatoknak adott igazat a kabinettel szemben. „Magyarország ma már elég erős ahhoz, hogy a magyarok érdekeit képviselje” – mondta, mindjárt sejtetve is, hogy az ítéletet nem akarják végrehajtani. Na, ezt is szó nélkül hagyta a Kúria.

A kormány reméli, hogy az igazságszolgáltatás mielőbb állásfoglalást hoz a devizahitelek ügyében – üzente Japánból 2013 novemberében Orbán Viktor. „Tudni szeretnénk, az igazságszolgáltatás szerint vajon nem a bankoknak kellene-e viselniük – mint a józan erkölcsi érzék diktálná – az árfolyamváltozásból fakadó veszteséget", s jelezte „mielőbbi gyors állásfoglalást vár” a Kúriától. Hozzátette: nem befolyásolhatja a bíróságokat, de bízik abban, hogy igazságot fognak szolgáltatni, és bízik a gyors döntésben is, mert az már „tegnap is késő lett volna”. A bíróság nem reagált, pedig efféle „elvárásokat” nem ildomos megfogalmazni.

Csak a felháborító fordulatot használta Budai Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő, egykori elszámoltatási kormánybiztos a Hagyó-ügyben született szeptemberi jogerős ítélet kapcsán. Túl enyhének, túl demokratikusnak tartja a verdiktet, és szerinte sok-sok mindent fölvet, hogy az egy-egy ügyben rendelkezésére álló bizonyítékok „nem a megfelelő ítéletben csúcsosodtak ki”.

Mellesleg ha a Sukoró-ügyben hozott ítélet kihirdetése után Varju László, a DK alelnöke azt hangoztathatta, hogy a párt kormányra kerülése után börtönbe záratnák az ügyben eljáró ügyészeket, bírákat, a legfőbb ügyészt és az Országos Bírósági Hivatal elnökét is, akkor kormánypárti politikusként szakmai alapon maga is minősítheti a bíróság döntését – tette hozzá Budai Gyula. De azért lássuk be, hogy az adott esetben nem túl szerencsés, esetleg elfogadhatatlan politikai nyilatkozatok nem mentik a másik fél bárdolatlanságát. 

A független igazságszolgáltatásról csak annyit, hogy amúgy konzervatív Baka András menesztése után Orbán katonatársát választották meg a főbírói posztra. Az Országos Bírósági Hivatal elnöke meg a miniszterelnök feleségének barátnője, Szájer József fideszes EP-képviselő felesége lett. Ő egyébként minden korábbinál szélesebb hatáskört kapott a bírók és a bírósági vezetők kinevezése terén. Legutóbb rendeletben módosították a bírák kinevezésének szabályait, így az államigazgatásból előbb lehet valaki bíró, mint aki bírósági fogalmazóként vagy titkárként évek óta vár a kinevezésre.

(Fotó: 24.hu)

A bejegyzés trackback címe:

https://magyarugyved.blog.hu/api/trackback/id/tr5513311703

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Bírói Etikai Kódex áltudományos 2017.11.21. 11:32:44

A Bírói Etikai Kódex önmagában botrányos. Az áltudományos szervezetek és a szélsőséges vallási szekták színvonala szerint íródott. TEKINTÉLYELVEKET és NEM JOGOT ÉS JOGSZERŰSÉGET VÉD! "kollégái által hozott döntéseket egyéb módon sem bírálja" Pedig a ...

Trackback: Bírók megfigyelése? 2017.11.21. 11:32:06

Végül is, ha ezt a bírói bűncselekmények felszámolása miatt született az új megfigyelési törvény, akkor még megbocsátható és érthető is. Persze a kameráktól a bírók félnek a legjobban, mert úgy nem tudnának jegyzőkönyveket hamisítani.

Trackback: Bírói Önkény Ellen mozgalom Kisokos 2017.11.21. 11:31:19

A  bírói önkény és a bírói bűnözés társadalmunk legveszélyesebb  problémája.  Hazánkban nem csak a papok, bankok, a politikusok,  gázszolgáltatók, de a bírók és a bíróságok is nagyon elkurvultak.   Magyarországon a törvénykezés és a bírósági gyakorla...

Trackback: Makranczi Zita bíró elmebeteg! 2017.11.21. 11:30:44

    Makranczi Zita jelentette ki és foglalta bírósági írásbeli határozatba- a Pesti Központi Kerületi Bíróságon -, hogy "az objektív mérce szerint nem alkalmas a becsület csorbítására az, ha valakiről azt állítjuk, hogy elmebeteg." Ez ugye értelems...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása