Az eltűnt ajánlóívek miatt kiszabott bírságokat az idén sem fogja behajtani senki

2018. március 25. - Magyar Ügyvéd

ke_pernyo_foto_2018-03-25_17_01_25.pngMindössze néhány választókerületet tekintettünk át, s máris kiderült, hogy például az Oxigén Pártnak hét és fél milliós büntetést kellene fizetnie, mert nem számolt el az ajánlóívekkel. De az Élhetőbb, Boldog Magyarországért Párt márt 24 milliónál tart. És csak hat körzetet vizsgáltunk.

Nincs új a nap alatt: 2014 után most ismét megjelentek a kamupártok, amelyek egy része annyira nem veszi komolyan a parlamenti választáson való részvételt, hogy még a felvett ajánlóíveket sem adja le, miközben ha egyetlen nyomtatvánnyal nem tudtak elszámolni, az mindjárt tízezer forint büntetéssel járt. De ez valamiért nem érdekli őket.

Az előző választáson még valamivel több mint ötvenezer forint volt a bírság összege, így négy esztendeje akadt olyan párt – a Keresztény Magyarok Szövetsége –, amelyre 689 milliós bírságot szabtak ki, mert 13 ezer ajánlóívvel nem számoltak el. Különben akkor emiatt az indulók csaknem felét megbüntették, de a sorban második Társadalmi Béke Pártot már csak 172 millióra. Összességében csaknem kétmilliárd forintról volt szó, de ennek behajtásáról az adóhivatal tavaly decemberben végérvényesen lemondott.

Most úgy fest, igencsak hasonló a helyzet. Bár összesített adatok egyelőre nem állnak rendelkezésre, de próbáltunk utánajárni, hogy mely szervezetek estek eddig most is hasonló „hibába”. Hevenyészett összegzésünk szerint a büntetés összegének mérséklése miatt ezúttal talán nem lesz milliárdos nagyságrendű a bírság összege, de a sok száz millió azért borítékolható.

Nézzük először a Bács-Kiskun megyei 1-es körzetet.

  • Az Elégedetlenek Pártja 150 jelölőívet vett fel és ebből 97 darabbal nem tudtak elszámolni ezért 970 ezer forint bírságot kaptak.
  • Az Oxigén Párt 150 darab ívből egyet sem adott le határidőre, ezért másfélmilliós büntetés jár
  • Az Élhetőbb, Boldog Magyarországért hatszáz jelölőívet vett fel és egyet sem adott le, így hatmilliós a bírság.

De alig jobb a helyzet a Fejér megyei 4-es körzetben sem.

  • Az Elégedetlenek Pártjának a 150 „elveszett” ajánlóív miatt ott is másfél milliót kellene fizetnie.
  • Az Oxigén Párt ebben a választókerületben is 150 ívvel maradt adós, így a büntetés szintén másfélmillió forint.
  • A Tenni Akarók Magyarországi Pártja „csak” száz ívvel nem számolt el, ezért nekik egymilliót kellene befizetniük a költségvetés javára.

A Pest megyei 4-es választókerületben a jelölőszervezeteknek még ennél is többet kellene leróniuk.

  • Az Oxigén Párt – figyelik, hogy már harmadszor szerepel a szervezet a listán – itt is 150 ívvel marad adós, ami másfélmilliós büntetést jelent.
  • De még ennél is nagyobb fizetési kötelezettség terheli az Élhetőbb, Boldog Magyarországért Pártot: hatszáz „elveszett” ív után hatmillió forint.
  • Ehhez képest az Elégedetlenek Pártját „csak” másfélmilliós, a Jóléti Magyarországot 1,3 milliós büntetéssel sújtották.
  • A Haza Pártja itt ehhez képest megúszta háromszázezerrel.

Véletlenszerűen megnéztük, mi a helyzet a Zala megyei 1-es körzetben. A pártoknak ott is csaknem tízmilliós büntetést kellene fizetniük.

  • Az Élhetőbb, Boldog Magyarországért Pártot a hiányzó hatszáz ív miatt hatmilliós bírsággal sújtották.
  • Az Oxigén Párt itt sem maradhatott ki: nekik másfélmilliót kellene fizetniük.
  • S megint előkerül az Elégedetlenek Pártja: a rájuk kirótt büntetés szintén másfélmillió forint.

A Somogy megyei 1-es körzetben is találtunk visszaélésre utaló választási bizottsági határozatokat.

  • Az Elégedetlenek Pártja 68 ívvel nem számolt el, s ezért a szankció 680 ezer forint.
  • Megint megjelenik az Oxigén Párt, s ezúttal is a már-már szokásosnak tekinthető másfélmillió a büntetésük.

A Vas megyei 1-es választókerületében viszont szinte idilli a helyzet, mert komolyabb büntetést csak egy párt kapott.

  • Az Élhetőbb, Boldogabb Magyarországért Pártnak a választási bizottság döntése értelmében hatmilliót kellene fizetnie, mert hatszáz ívvel nem számolt el.
  • A Szegény Emberek Magyarországáért Párt nyolcvanezres büntetése ehhez képest igazán bagatell összeg

Próbáltunk még keresgélni, de az országgyűlési egyéni választókerületi bizottságok székhelytelepülései önkormányzatainak honlapján gyakran nem találtuk meg a legfrissebb döntéseket, így csak becsülni tudjuk: ha a 106-ból hat egyéni körzetben összejött vagy harmincmilliós büntetés, összességében hat-nyolcszázmillióval idén is számítani lehet.

És ez az a pénz, amit soha senki nem fog behajtani, mert a bírságot csak a pártok saját vagyona terhére lehetne érvényesíteni. De ha a politikai szervezetek olyan szegények, mint a templom egere, ez nem akadálya annak, hogy jelölőszervezetként részt vegyenek a választáson, akkor a pedig büntetés kiszabásáról szóló jogszabálynak nagyjából nincs semmi értelme.

Így minden párt különösebb kockázat nélkül indulhat, aminek önmagában semmi értelme. Legfeljebb a zavarkeltés. De vajon kinek az érdeke lehet, hogy a választási rendszerből bohócot csináljon? Ha csak annak a jelöltnek nem, aki le akarja nyúlni az őt megillető egymilliós kampánytámogatást...

(Illusztrció: atlatszo.hu)

A bejegyzés trackback címe:

https://magyarugyved.blog.hu/api/trackback/id/tr113778622

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.