Vörösiszapper: születhet ebben a büntetőügyben még tisztességes ítélet?

2018. október 12. - Magyar Ügyvéd

vo_ro_siszap.jpgA nyolc esztendeje tíz ember halálát – és sokmilliárdos kárt – okozó vörösiszap-katasztrófa kapcsán még nem született jogerős ítélet. Meddig lehet húzni egy ilyen ügyet? Úgy tűnik, sokáig, mert jó esetben az év végére is csak egy újabb elsőfokú verdikt születhet.

Nem zárható ki, hogy még idén decemberben, illetve jövő januárban újabb elsőfokú ítéletet hozhatnak a vörösiszapperben, és lehetséges, hogy ezúttal más verdikt születhet – nyilatkozta Magyar György ügyvéd az ATV Start című műsorában. Korábban a most nyolc éve bekövetkezett, tíz ember halálát – és több tízmilliárdos kárt – okozó katasztrófa miatt a MAL. Zrt. 15 alkalmazottja ellen emeltek vádat, de a veszprémi bíróság mindegyiküket első fokon felmentette. A másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla azonban ezt a döntést hatályon kívül helyezte, és a Győri Törvényszéket új elsőfokú eljárás lefolytatására utasította.

Magyar György hangoztatta: az eljárás kapcsán rossz érzés uralkodik rajta, mert úgy tűnik, a bíróság nyomás alatt áll, hiszen a korábbi felmentő ítélettel politikai körök és a közvélemény egy része sem értettek egyet. Az ügyvéd emlékeztetett arra, hogy Orbán Viktor miniszterelnök már a katasztrófa után röviddel felelősségre vonást követelt, a 2016 februári felmentő ítélet kihirdetése után pedig Németh Szilárd akkori rezsibiztos jelezte: az Országgyűlés igazságügyi bizottsága elé viszik a katasztrófa ügyében született felmentő ítéletet.

A bíró csak a bizonyítékok, a jogszabályok és saját lelkiismerete alapján dönthet – hangsúlyozta mindezzel kapcsolatban az ügyvéd. Ha politikusok ezt a folyamatot befolyásolni igyekeznek, nem beszélhetünk független bíráskodásról, és akkor – tette hozzá – nincs is szükség igazságszolgáltatásra. A hatalmi ágak szétválasztása szent és sérthetetlen, amit a mindenkori hatalomnak tudomásul kell vennie, bár szerinte ezt nem feltétlenül sikerült megtanulni.

Egy kérdésre válaszolva Magyar György elmondta: a katasztrófa kapcsán a cég dolgozóin kívül mások, így az iszaptározó tervezőjének vagy a környezetvédelmi hatóság szakértőinek – akik az átszakadt gátat korábban rendben találták – a felelőssége is felvetődhetne, de őket az ügyészség az ügyvéd számára ismeretlen okból nem vádolta semmivel. A most megismételt eljárásban pedig már nem is lehet a korábbi 15 terhelt mellé másokat is bíróság elé citálni. Erre legfeljebb egy újabb bűnügyben lenne lehetőség, de az elévülés miatt erre Magyar nem lát esélyt.

Az ügyvéd egyébként számos érintettet képviselt, és kártérítési perek sorát nyerte meg. Az állam az anyagi javakban bekövetkezett károkat nagyjából kompenzálta ugyan, de a nem vagyoni károkért nem fizettek, csakhogy a bíróságok később emiatt is milliós összegeket ítéltek meg. Sokak adományaiból egyébként 2,2 milliárdnyi szolidaritási alapot hoztak létre, amiből a károsultak közvetlenül egyetlen fillért sem kaptak, s nem mellesleg a mostanában sokat szapult Soros György egymillió dollárral segített.

Más a büntetőjogi felelősség, s más a kívülálló feleknek okozott kár – emelte ki Magyar György. Ez utóbbihoz elég azt bizonyítani, hogy a MAL Zrt. működési körében, a tevékenységével összefüggésben keletkezett mások javaiban kár, illetve szenvedtek el súlyos sérüléseket, egy polgári perben pedig ennél nem kell több.

Az pedig már talán az év végén kiderülhet, hogy a MAL alkalmazottjait – akik az iszaptároló építésekor még nem is dolgoztak a cégnél – terheli-e olyan vétkes mulasztás, ami megalapozhatja az elmarasztaló ítéletet. Ennek eldöntéséhez azonban egyértelműen a szakértői véleményekre lehet csak alapozni, és kérdéses, hogy mit kezd a törvényszék azzal a megállapítással, hogy már a tervezés körül problémák voltak.

De ha ez igaz, miért nem a gát tervezőit vették elő? Lehetséges, talán azért nem, mert a létesítmény 1998-ban épült, s ha akkor valaki tényleg követett el hibát, azzal jogilag nem lehet mit kezdeni, mert az ügy – miután legfeljebb gondatlan cselekményekről lehet szó – elévült. Az ellenőrzésre jogosult illetékes szakhatósággal szemben eljárni meg öngól lenne, hiszen a zagytárolónál nem találtak hibát, és ebben az esetben az államnak is vállalnia kellene a felelősséget.

(Fotó: mno.hu)

A bejegyzés trackback címe:

https://magyarugyved.blog.hu/api/trackback/id/tr914296833

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.