Szavazhassanak a külhoni magyar állampolgárok is az EP-választáson – ezt javasolta Brüsszel, és a kormány nevében Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes sietve be is nyújtotta az erről szóló törvénymódosítást. Sok voksra azonban nem számíthatnak, mert az erdélyi magyarok ezúttal nálunk nem szavazhatnak. Az unió mást is üzent például a tisztességes kampánnyal kapcsolatban, de azt már nem hallották meg.

Most ne bántsuk Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettest: nem ő találta ki, hogy a határon túl – de nem uniós tagállamba élő – magyar állampolgárok is szavazhassanak ez európai parlamenti választáson. Ezt egy 2018 júniusi uniós tanácsi határozat tartalmazza, amely szerint az „a ragállamoknak javasolt meghozniuk az ahhoz szükséges intézkedéseket, hogy a harmadik országokban lakóhellyel rendelkező állampolgárai is szavazhassanak az európai parlamenti választáson.

Tehát meghozhatják – vagyis ez nem kötelező, de nyilván kapóra jött a magyar kormánynak arra, hogy a kettős állampolgárok voksait is begyűjtsék jövő tavasszal. Az viszont erősen aggályos, hogy ezt a törvénymódosítást az EP-választás időpontja előtt nem egészen hat hónappal fogadhatják majd el, de a választási szabályokat ilyen rövid időn belül nem illik módosítani.

De vajon mire mennek vele? Hiába szavazott 2018 tavaszán a parlamenti választáson 225 ezer határon túli – 96 százalékuk a Fideszre –, ez a magas hazai részvétel miatt még arra sem volt elég, hogy egyetlen mandátumot hozzon a kormányoldalnak. Pedig nem spóroltak a kampánnyal.

És még néhány szám: idén 109 ezren Romániában, 36 ezren Szerbiában szavaztak, s a többi voks meg csaknem száz ország között oszlott meg, s a legtöbb, 2200 szavazat Németországból érkezett. Az EP-választáson viszont alapvetően más lesz a helyzet: az uniós tagállamokban a határon túli kettős magyar állampolgárok csak a saját lakóhelyükön szavazhatnak, és nekik ez nem döntés kérdése. Így hiába kérte már csaknem 190 ezer erdélyi a magyar választáson részvételre jogosultak nyilvántartásába történő felvételét, ők eleve kiesnek.

De azzal a harmincezer emberrel sem tudnak mit kezdeni, aki valamely kettős állampolgárságot tiltó országban – tehát valószínűleg Szlovákiában vagy Ukrajnában – él, mert az EP előírja, hogy amennyiben egy tagállam lehetővé teszi harmadik országban élő állampolgára számára is az európai parlamenti választáson való részvételt, annak a lakóhelyét nyilvántartásba kell venni. Szlovákia e tekintetben uniós országként eleve nem játszik, olyan ukrán meg nem lesz, aki megadja a hazai lakcímét, hogy oda kézbesítsék neki Magyarországról a szavazási levélcsomagot.

Így marad Szerbia, ahol a legutóbbi parlamenti választás előtt 54 ezren kérték a névjegyzékbe vételüket, s végül 36 ezren szavaztak. Most már a legfrissebb, 2018. októberi adatok szerint 64 ezren kezdeményezték onnan a regisztrációt, de kérdéses, hogy az EP-választás annyira megmozgatja-e őket, hogy legalább kétharmaduk voksoljon is. Ha igen, akkor a Fidesznek onnan lehet talán negyvenezer szavazata.

Ugyanakkor van még több mint kétszázezer potenciális szavazó, de közülük az értesítést a nyilvántartása vételről 163 ezren elektronikus levélben kérik, róluk így a statisztika semmit nem árul el. Legalábbis mi nem tudhatjuk, hol laknak. Valószínűleg ez a rejtőzködő tömeg sem fogja megadni a lakcímét ahhoz, hogy az EP-választáson nyilvántartásba vegyék.

A maradék harminc-negyvenezer ember pedig a világ csaknem száz országában él. Hát tessék őket mozgósítani, bár képtelenség megoldani, hogy az Egyesült Államokban élő kétezer, a Kanadában lakó másfélezer vagy az Ausztráliában szavazni kívánó ezer magyart aktivizálják.

Másfelől a 2014-es EP-választáson – ahol a részvételi arány a harminc százalékot sem érte el – 2,3 milliónyian voksoltak, s a Fidesz 51 és fél százalékot kapott. Még húszezer szavazat a kormányoldalnak, és akkor 5,04 százalékkal az LMP kiesik. Ebben az esetben valószínűleg lehetett volna még egy mandátuma a Fidesznek.

Jövőre 21 EP-képviselői hely a tét, és ha az előző eredmények ismétlődnek – tehát lesznek a bejutási küszöb környékén teljesítő pártok –, a határon túliak voksai érdemben befolyásolhatják az eredményt. Alacsony hazai részvétel mellett ugyanis hatvan-nyolcvanezer plusz fideszes voks az összes hazai szavazó négy-hat százalékát jelenthetné, s emiatt az ötszázalékos küszöb elérése is emelkedik, Vagyis az a párt, amely a bejutási küszöb határán táncol, könnyen kibukhat. Megint ki van ez sakkozva, hiszen ha a Fidesz nem írja át az országgyűlési választási törvényt, a kormánynak ma a parlamentben nincs kétharmada. De hogy ez most is bejön-e, azt egyelőre senki nem tudhatja.

Szelektív hallás?

Az Európai Parlament 2015. november 11-i, az európai uniós választójog reformjáról szóló állásfoglalása szerint „a választási részvételhez való jog megadása az unión kívüli lakóhellyel rendelkező valamennyi uniós polgár számára hozzájárulna a választói egyenlőséghez”. Erre is utal az az uniós tanácsi határozat, amelyre a Semjén jegyezte törvénymódosítás hivatkozik.

Az állásfoglalásban azonban ilyesmi is olvasható: „a postai, az elektronikus úton és az interneten történő szavazás az európai választások lebonyolítását hatékonyabbá és a választók számára vonzóbbá tehetné”, s a részvételi hajlandóságot növelhetné. A hazai jogalkotók ezt már nem vették észre – bár ez a tanácsi határozatban is szerepel –, hiszen akkor el kellene gondolkodniuk azon, hogy általában is lehet-e különbséget tenni magyar állampolgárok között a tekintetben, hogy hol a bejelentett lakcíműk (a kettős állampolgár levélben voksolhat, akinek meg van hazai lakcíme, de külföldön tartózkodik, utazzon száz kilométereket a legközelebbi magyar külképviseletig). 

Az állásfoglalás ezt is tartalmazza: arra ösztönzik „a tagállamokat, hogy fogadjanak el megfelelő jogi keretet annak biztosítására, hogy a média, és különösen a közszolgálati műsorszolgáltatók, a választási kampánnyal a lehető legmagasabb színvonalnak megfelelően informatív, tisztességes és objektív módon foglalkozzanak”. Ezt persze itthon végképp nem akarja meghallani senki.

Arról már nem is beszélve, hogy kérik „a politikai pártok közötti szabad verseny biztosítását célzó normák megerősítését és különösen a médiapluralizmus és a közigazgatás minden szintje semlegességének fokozására a választási eljárás tekintetében”. Erre mi a hazai jogalkotói válasz: „a helyi önkormányzatok és más állami szervek jogszabályban meghatározott feladatuk során végzett tevékenysége” nem lehet a választási kampány része. A tervezet elfogadása után a kormány – a tájékoztatási kötelezettségére hivatkozva – úgy plakátolhatja tele közpénzen sikerpropagandával vagy egyértelműen megtévesztő információkkal az országot, ahogyan csak akarja.

S még valami: javasolják, hogy „növeljék a választások integritását a kampánykiadásoknak egy olyan ésszerű összegre való korlátozása által, amely lehetővé teszi a politikai pártok, a jelöltek és választási programjaik megfelelő bemutatását”. Tehát az EP-választáson is kellene valamilyen kiadásai plafon, ami ma nincs.

Semjénék mindezeket vajon tényleg nem hallották meg?

(Fotó: 24.hu)