Magyar Ügyvéd Blog

Most már betelt a pohár – de vegyük sorra, mit öntött bele eddig a Fidesz

2019. január 01. - Magyar Ügyvéd

magyargyo_rgy1.jpgMit művelt 2010 óta a Fidesz? A teljesség igénye nélkül próbáltuk összeszedni, miért telt be egyre jobban a pohár. Vagy talán már túl is csordult, legalábbis erre enged következtetni, hogy az ellenzék körében példátlan összefogás körvonalazódik, s a civilek is egyre aktívabbnak mutatkoznak.

Egyértelmű, hogy betelt a pohár: a teljes ellenzék korábban soha nem látott módszerrel próbálta megakadályozni a Parlamentben többek között a munka törvénykönyvének módosítását, valamint a közigazgatási bíróságról szóló törvény elfogadását. Kevés sikerrel, mert a Ház ülését a viharos körülmények ellenére folytatták, és a kormánytöbbség természetesen a szokásához híven mindent megszavazott.

Az emberek nagyobb sikerrel az utcán sem jártak, hiszen hiába tiltakoztak korábban több alkalommal a cafetéria szabályainak megváltoztatása, a CEU kiüldözése, a tanszabadság korlátozása, legutóbb a „rabszolgatörvény” elfogadása, a kormány különbíróságának felállítása, ellen, de lényegében nem történt semmi. A kutya ugat, a karaván halad...

Az ellenzék újabb elkeseredett kísérlete: január első napjaira a parlament rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezték, hogy vitassák meg a december 12-én történteket– amikor cirkuszba illő körülmények között szavaztak egyebek mellett a túlmunkáról, illetve a közigazgatási bíróságról –, meg beszéljenek az MTVA székházában történtekről, amikor biztonsági őrök az erőszakos fellépésükkel nagy valószínűséggel megsértették több képviselő mentelmi jogát.

A Fidesz persze nem vesz részt a rendkívüli ülésen. A nagyobbik kormánypárt álláspontja, hogy „az ellenzéki politikusok a Soros-aktivistákkal együtt előre megtervezett erőszakos akciókban, közintézmények elfoglalásban vettek részt”, s ebből is látszik, hogy „nem a magyar emberek, hanem csak a balhé és a hatalom érdekli őket”.

A Kövér László házelnök által korábban csőcseléknek minősített sértett állapolgárok január 5-én megint tüntetni készülnek. Úgy látszik, most már tényleg betelt a pohár a pohár. És a demonstrációt nem hataloméhes politikusok, hanem civilek és szakszervezetek közösen hirdették meg. Valamennyien Soros-aktivisták lennének? Mint Kövér László, aki egykor a Soros-alapítvány támogatásával kutathatta a közép-európai társadalmi mozgalmakat?

De most ezen lépjünk túl, és vegyük számba, mit művelt 2010 óta a Fidesz. A teljesség igénye nélkül próbáltuk összeszedni, miért telt be egyre jobban az a bizonyos pohár. Vagy talán már túl is csordult, legalábbis erre enged következtetni, hogy az ellenzék körében példátlan összefogás körvonalazódik, s a civilek is egyre aktívabbnak mutatkoznak.

Akkor most nézzük a hevenyészett listát:

  1. A „pofátlan” végkielégítésekre 2010-ben öt évre visszamenőleg 98 százalékos különadót vetett ki a Fidesz. Amivel nem lett volna semmi baj, ha megnevezi mindazokat, akik valamilyen bűncselekmény révén jutottak törvénysértő módon jövedelemhez. Ennek hiányában a visszamenőleges hatályú jogalkotás nonszensz.
  2. Az Alkotmánybíróság ezt a megoldást elfogadhatatlannak tartotta, amire válaszul a kétharmad korlátozta a testület hatásköreit.
  3. A Nemzeti Együttműködés Rendszere új médiatörvényt fogadott el, amelynek nyomán a Médiatanácsnak egyetlen ellenzéki tagja sincs. A sokoldalú, pártatlan tájékoztatás jegyében pedig az állami médiumok nem adnak megszólalási lehetőséget azoknak, akik a kormány politikájával nem értenek egyet.
  4. A Fidesz egyoldalúan új alaptörvényt alkotott, amelynek preambuluma szerint „tiszteletben tartjuk történeti alkotmányunk vívmányait és a Szent Koronát, amely megtestesíti Magyarország alkotmányos állami folytonosságát és a nemzet egységét”. Ez értelmezhetetlen maszlag. Miként az is, hogy „valljuk, hogy a történeti alkotmányunkban gyökerező önazonosságunk védelmezése az állam alapvető kötelessége”.
  5. A 62. évüket betöltött bírákat kényszernyugdíjazták volna, a 2010 előtt megválasztott főbírót pedig idő előtti menesztették. Az Európai Unió Bírósága azonban közbelépett: a kényszernyugdíj nem megy, de a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét, illetve több más bírósági vezetőt sem helyeztek vissza hivatalába, tehát az igazságszolgáltatást nagyjából lefejezték.
  6. A bírák önkormányzati testületét, az Országos Bírósági Tanácsot is felszámolták, és helyette jött a széles igazgatási jogkörökkel felruházott Országos Bírósági Hivatal, amelynek élére Szájer József fideszes EP-képviselő feleségét, Handó Tündét választotta meg a parlament. Ő a bírósági szervezeten belül élet és halál ura lett.
  7. A munka törvénykönyvét 2012-ben ugyancsak egyoldalúan, a munkavállalói – és a szakszervezeti – jogokat korlátozva írták újra. Érdemi egyeztetés szokás szerint ebben az ügyben sem volt, csak az az érv hangzott el, hogy a foglalkoztatás feltételeit rugalmasabbá kell tenni. Vagyis: könnyebben – és olcsóbban – lehessen kirúgni a dolgozót.
  8. Megszüntették a korengedményes és korkedvezményes nyugdíjat, egyes ellátásokat pedig megadóztattak azok esetében, akik a korábbi szabályok alapján korkedvezményben részesültek, s e körbe tartoznak az egyenruhások, de előbb mehettek nyugdíjba például a vasutasok vagy a buszsofőrök is. Aki még nem érte el a tényleges öregségi nyugdíjkorhatárt, attól levontak 16 százalékot.
  9. A választási rendszert a kétharmad egyeztetés nélkül írta át, s választójogot adott a határon túli magyaroknak. A szabályok változásának köszönheti a Fidesz a 2014-es és 2018-as minősített többséget is. A korábbi rendszer szerint ma ugyanis nem lenne kétharmad.
  10. A sztrájktörvényt a NER szintén a saját képére formálta, nagyjából lehetetlenné téve, hogy a közszolgáltatások területén – például a közösségi közlekedésben vagy a közoktatásban – munkabeszüntetéssel szerezzenek érvényt a követeléseiknek a dolgozók.
  11. A gyülekezési törvény sem maradhatott ki a sorból: kitalálták, hogy amennyiben a demonstráció mások magán- és családi életének védelméhez való jogát, illetve a közlekedés rendjét sérti, a rendezvény betiltható. Kész szerencse, hogy ezt eddig nem alkalmazták, mert nemigen van olyan tüntetés, ami ne akadályozná a közlekedőket, és ne sértené mások magánéletének védelméhez fűződő jogát. De ezt a szabályt bármikor elővehetik, ha a hatalomnak szúrja a szemét valamilyen jelenlegi vagy a jövőben várható tüntetés.
  12. Az egyik jogalkotási gyöngyszem pedig az alaptörvény módosítása, amely szerint tilos közterületen életvitelszerűen tartózkodni. A hajléktalant így büntetni kell, szélső esetben őt be is lehet zárni. A közveszélyes munkakerülés szankcionálását még nem akarja visszahozni a Fidesz?
  13. A Stop-Sorosról meg már ne is beszéljünk. A migránsokat segítő civil szervezeteknek bevándorlási különadót kell fizetniük, de ez eléggé elmebajos ötlet. Ezek a civilek nem tesznek egyebet, mint jogsegélyt nyújtanak például azoknak, akik menedékjog iránti kérelmet adnak be Magyarországon. Vagyis nem hívnak be senkit, de segítenek, ha erre felkérik őket.
  14. A legújabb ötletek között jött a munka törvénykönyvének módosítása, amely szerint akár évi négyszáz órányi túlmunkára kötelezhetik a dolgozókat. Mondhatják persze, hogy ehhez a dolgozó beleegyezésére van szükség, de lássuk be: itt nem egyenrangú felek alkujáról van szó. Ha a melósnak nem tetszik a hatnapos munkahét – az évi négyszáz óra túlmunka ezt jelenti –, a foglalkoztatója bármikor felmondhat neki.
  15. Hab a tortán a közigazgatási különbíróság. Az állam és az önkormányzatok, illetve a polgárok közötti jogvitákban 2020-tól olyan bírói fórum dönthet majd, amelynek vezetőit az igazságügy-miniszter nevezi ki, s a bírák személyére a köztársasági elnöknek szintén ő tesz javaslatot. Így az elengedhetetlen bírói függetlenségről nemigen beszélhetünk.

Ez csak egy hevenyészett válogatás, hiszen szinte szót sem ejtettünk például arról, hogy a Fidesz miként írta át az országgyűlési törvényt – szankciókkal fenyegetve a renitens parlamenti képviselőket –, miként szállta meg a független ellenőrző intézményeket, s hogyan vette át az uralmat az Alkotmánybíróság felett.

Szóval egyebek mellett mindezért betelt a pohár, s tán már ki is csordult.

A bejegyzés trackback címe:

https://magyarugyved.blog.hu/api/trackback/id/tr10014526876

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása