Egy 2014 szeptemberi kormányrendelet a Karmelita kolostor átalakításával kapcsolatos beruházást nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította, így számos rendelkezés alkalmazását kizárták. A Miniszterelnökség épülete, az „Orbán-palota” ezért valószínűleg jogszabályok figyelmen kívül hagyásával valósulhatott meg.

Urizál az Orbán-kormány? A második világháború előtti időszak restaurációjára törekszik? Lehet mindebben valami, de most inkább csak jogi szempontból kívánjuk áttekinteni, mi történt a Miniszterelnökség Karmelita kolostorba költöztetése kapcsán, mert az egész, máig vitatott folyamat erősen aggályosnak tűnik. Információnk szerint ugyanis a műemléki védettséget élvező épület átalakítása kapcsán nem feltétlenül mentek rendben a dolgok.

Kezdjük mindjárt az alaptörvénnyel: „a kulturális értékek a nemzet közös örökségét képezik, amelynek védelme, fenntartása és a jövő nemzedékek számára való megőrzése az állam is mindenki kötelességes”. Az örökségvédelmi törvény alapvető célja pedig az, hogy „a nemzeti és az egyetemes történelem során felhalmozott kulturális örökség feltárásának, tudományos feldolgozásának, megóvásának, védelmének, fenntartható használatának és közkinccsé tételének törvényi feltételeit megteremtse”. A védetté nyilvánított kulturális javakat pedig hozzáférhetővé kell tenni a nyilvánosság és a kutatás számára.

A jogszabály azonban különbséget tesz a kulturális javak és a műemléki értékek között. Ez utóbbi körbe tartozik „minden olyan építmény, történeti kert, történeti temetkezési hely vagy sajátos terület, valamint ezek maradványa, továbbá azok rendeltetésszerűen összetartozó együttese, rendszere, amely hazánk múltja és a magyar nemzet vagy más közösség hovatartozás-tudata szempontjából országos jelentőségű történeti, művészeti, tudományos és műszaki emlék alkotórészeivel, tartozékaival és beépített berendezési tárgyaival együtt”.

A műemléki érték tekintetében tehát más a szabályozás: ezek esetében a „hatóság élet-, illetve vagyonbiztonság, továbbá a védett érték megóvása érdekében megtilthatja, korlátozhatja, vagy előzetes engedélyhez kötheti a látogatást, megtekintést”. A tiltásra így tényleg okot szolgáltathat, ha egy műemlékké nyilvánított épületbe védett személy költözik be, de ez eléggé erőltetett jogértelmezésnek tűnik, hiszen a Parlament is rendszeresen látogatható, miközben ott tavaly decemberig legalább egy védett vezető, a miniszterelnök irodája működött.

De ezen is lépjünk túl, s törődjünk bele, hogy egy védett nemzeti értéket hétköznapi halandó mostantól legfeljebb kívülről és kellő távolságból tekinthet meg. Térjünk vissza inkább a kulturális örökség védelméről szóló törvényhez, amely szerint „tilos a kulturális örökség elemeinek veszélyeztetése, megrongálása, megsemmisítése, meghamisítása, hamisítása”. A Btk pedig úgy rendelkezik, hogy „aki a tulajdonában álló műemléket, védett kulturális javak körébe tartozó tárgyat vagy a tulajdonában álló ingatlanon lévő régészeti lelőhelyet megrongálja, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”.

Nem hoznánk bele az ügybe a büntetőjogot, az viszont tény, hogy a Karmelita kolostor a budapesti világörökségi helyszín része, ezért a világörökségről szóló törvény rendelkezéseit is be kellene tartani. Így Magyarországnak előzetesen értesítenie kell a párizsi Világörökségi Központot az olyan felújításokról, átalakításokról, amelyeknek a kiemelkedő egyetemes értéket befolyásoló hatása lehet. Ebbe a körbe tartozhat például a kolostor homlokzatára épített erkély, amely az eredeti épületnek nem volt része. Az UNESCO szerint azonban csak az állagmegóváshoz kértek 2016 tavaszán hozzájárulást, ami nem egyenlő a hozzáépítéssel.

A Karmelita kolostor kapcsán ugyanakkor felvetődnek más kérdések. Így például korábban az épület északi homlokzata előtti Püspökkert nyilvánosság számára való látogathatóságát ígérték, de ez nem valósult meg. Ehelyett beépítették a területet és hiába mondták, hogy legalább a be nem épült területek, a Pestre néző környező teraszok bejárhatók maradnak, ezeket is teljesen lezárták. Részeivé váltak a Miniszterelnökség védett épületegyüttesének. Másfelől csak ismételni tudjuk: a „hatóság élet-, illetve vagyonbiztonság, továbbá a védett érték megóvása érdekében megtilthatja, korlátozhatja, vagy előzetes engedélyhez kötheti a látogatást, megtekintést”. Ebben a rendelkezésben azonban szó sincs a látogathatóság megtiltásának okaként arról, hogy a műemléki területen védett állami vezető munkahelye is van.

A legnagyobb vitát azonban az váltotta ki, hogy a refektóriumból – amit a kormányülések helyszínének céljára alakították át – a teljes barokk díszítőfestést eltüntették. A hivatalos kormányzati magyarázat szerint a falképeket „az épület jelenlegi helyreállítása során tisztították és konzerválták, ezt követően leragasztották, és elfedésével a terem egyszínű, fehér kifestést kapott – egyben biztosítva a műalkotások dokumentálását és megóvását az utókor számára”.

Ez a lépés igencsak vitatható, mert a freskók elfedését semmilyen ésszerű magyarázattal nem lehet indokolni. A kabinet ülését ugyanis nemigen befolyásolhatná, hogy a terem falain és mennyezetén milyen képek láthatók. A freskó – mint a műemlékként védett épület tartozéka – a nyilvánosság számára elérhető kulturális örökségi értékek körébe tartozik, amelynek látogatása  akár meg is tiltható. De talán egyszerűbb a falképet lefedni, mint a megtekintést biztosítani – vagy tiltani. A laikus közvélemény számára azért eléggé megdöbbentő, hogy egy freskót inkább letakarnak, mintsem annak megtekintését lehetővé tennék.

S itt megint bejöhet a politika, mert a képek 1786 nyarán készülhettek, amikor a feloszlatott karmelita szerzetesrend egykori kolostorát II. József rendeletére világi célokra átalakították át, és a refektóriumból kaszinó lett. Talán ebből nem kért Orbán Viktor. Bár a kormányához képest egy kaszinó is tisztességesebben működik.

Végezetül van más kérdés is. Egy 2014 szeptemberi kormányrendelet az egész beruházást nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította, s számos – az építési engedélyezési eljárásban jogszabály erejénél fogva kötelező, a tervek jogszabályoknak való megfelelőségét garantáló – eljárás alkalmazását kizárta. A beruházással összefüggésben nem kellett építészeti-műszaki tervpályázati eljárást lefolytatni, nem kellett építészeti-műszaki tervtanácsi véleményt beszerezni, nem kellett településképi véleményezési eljárást lefolytatni, és településképi bejelentési eljárásnak sincs helye.

Ez a sok felmentés persze csak az engedélyezési eljárás gyorsítására hivatott, és csak azt küszöböli ki, hogy a jogszabályi megfelelőség ellenőrzésére hivatott szervek a szokásos garanciális jellegű eljárásaikat lefolytassák, de a jogszabályoknak való megfelelés alól nem adtak, hiszen egy jogállamban nem is adhatnak felmentést.

A Karmelita kolostort mégis úgy alakították át, hogy azon a műemléki hitelesség szempontjából aggályos új, korábban sosem volt épületrész (terasz) jelent meg, s az épület alapvető értékei közé tartozó, az országban a vonatkozó művészettörténészi szakvélemény szerinti egyedülálló barokk freskók – mint tartozékok – pedig nem érvényesülnek a jogszabályokban előírt méltó módon. Hiszen letakarták őket, egy falfreskó érvényesülésének pedig nyilvánvalóan nem az a méltó módja, ha azt tel senki számára sem látható módon teljesen eltakarják.

A kolostor épületének átalakítása tehát jogilag vitatható módon történt. S ezen az sem változtat, hogy az ügyben gyakran arra hivatkoznak, hogy a hatóság mindent engedélyezett. Persze, hiszen az a kormány irányítása alatt áll. S nemigen van példa olyan esetre, amikor a kabinet alá rendelt hivatal nemet mondott volna egy kormányzati kezdeményezésre. Egyébként arról nem szól semmilyen nyilatkozat, hogy mi volt (volt-e) egyáltalán véleménye magának a Miniszterelnökségnek, amelynek az álláspontját a világörökségi területre vonatkozó építési engedélyezési eljárásokhoz kapcsolódó szakhatósági eljárásokban és szakkérdések vizsgálata során kötelező kikérni. De ez már közömbös, hiszen Orbán beköltözött a Várba, hogy kellő magasságból tekinthessen le az „alattvalóira”.

Tényleg minden védett emléket tönkre lehet tenni?

A Karmelita kolostor esete nem csak az épület műemléki szempontból aggályos átépítése miatt érdekes. Az ügy ennél fontosabb, mert állatorvosi ló: az adófizető állampolgárok közös örökségével szinte mindenütt ez történhet. A műemlékeket érintő kormányzati beruházások közül a Városligetet – Európa egyik első városi közparkját, a szmogos Budapest egyik tüdejét – érintő LigetBudapest projekt, a Nemzeti Hauszmann Terv keretében a budai Várnegyed területén zajló munkálatok (a Miniszterelnökség mellett a Pénzügyminisztérium és a Belügyminisztérium Várba költöztetése), a Budapest világörökségi címmel elismert védett látképét drasztikusan megváltoztató felhőkarcoló-építések stb. mind ugyanilyen beruházásként futnak.

S ha azok is ilyen aggályosak, akkor megkockáztathatjuk: a nemzet közös kulturális örökségét bármikor bármilyen célra átalakíthatják, ha a munkálatokat nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházássá minősítik. Miközben a bíróságok egyedül a LigetBudapest projektben eddig két beruházásról – a Néprajzi Múzeum és a Magyar Innováció Háza (a volt Közlekedési és Műszaki Múzeum) építési engedélyezési eljárásairól mondták ki, hogy a kormányzati projektekben a kormányhivatalok által lefolytatott eljárások törvénysértőek voltak.

Azonban ne legyen nyugodt senki, akinek egy kicsit is fontos a nemzet kultúrájának az épített örökségünkben megnyilvánuló része: a kormánnyal azonos értékrendet valló települési önkormányzatok és magánbefektetők beruházásai hasonló kockázatot jelentenek. Gondoljunk csak a Vörösmarty tér átépítésére, amikor a műemléki jelentőségű területen álló XIX. századi vaskorlátról azt állítják, hogy az semmilyen jogcímen sem védett, azért eltávolítható az egész főváros egyik utolsó ilyen megmaradt téralakító eleme, s az önkormányzat szemrebbenés nélkül állítja, hogy a leendő, ovális mintázatú térkővel burkolt tér jellegében megegyező lesz a jelenlegi, gránitlábazatú vaskorláttal körbevett architektonikus kerttel díszített városi köztérrel...

A felsorolt ingatlanok egytől egyik nemcsak egyedi vagy területi műemléki védelem alatt állnak, hanem a főváros világörökségi területén is fekszenek, amelyről a világörökségi törvény mondja ki, hogy a védelmük mindenki kötelessége. Bárcsak sikerülne megnyugtató módon teljesíteni is ezt a kötelességet, s a szűkebb magánérdekekkel szemben csorbítatlanul érvényesülhetne a közérdek.

(Fotó: alfahir.hu)