Kövér kontra ellenzék: újabb strasbourgi pofonba futhat bele a házelnök

2019. február 27. - Magyar Ügyvéd

dec12.jpgJó ideje tart az éles vita arról, mit engedhet meg magának az ellenzék a parlamentben. A strasbourgi bíróság szerint molinózni lehet, ám hogy elállhatják-e képviselők az ülést vezető elnök pulpitushoz vezető útját, más kérdés. A nemzetközi bírói fórum leszögezte azt is, hogy Kövér László rendészeti jogkörben kiszabott bírságai ellen érdemi jogorvoslati lehetőséget kell biztosítani. Ennek négy éve nem sikerült megfelelni.

Zárt ülésen tárgyalta volna az Országgyűlés mentelmi bizottsága kedden azoknak az ellenzéki képviselőknek a fegyelmi ügyét, akiket Kövér László házelnök a tavaly december 12-i viselkedésük miatt javasolt megbüntetni. A megjelenő ellenzékiek viszont nyílt ülést követeltek, és végül a napirendet sem sikerült elfogadni. Decemberben egyébként síppal, szirénával és az elnöki pulpitushoz vezető út lezárásával akarta megakadályozni az ellenzék a rabszolgatörvénynek nevezett javaslat és a közigazgatási bíróság felállításáról szóló salátatörvény megszavazását.

Hogy ez belefér-e a véleménynyilvánítás szabadságába, az erősen véleményes. De az országgyűlési törvény szerint ha „a képviselő az Országgyűlés ülésén fizikai erőszakot alkalmazott, illetve közvetlen fizikai erőszakkal fenyegetett, arra hívott fel, vagy más kivezettetését akadályozta”, mindenféle szankcióval – például egyhavi tiszteletdíja megvonásával – sújtható.

Mérlegelés kérdése persze, hogy mi számít fizikai erőszaknak, hiszen a képviselők csupán sorfalat vontak az elnöki pulpitushoz vezető egyik lépcső elé, és ezen kívül semmiféle atrocitásra nem került sor. A másik feljáratot viszont szabadon hagyták, tehát az ülést vezető elnöknek legfeljebb néhány métert kellett volna kerülnie. De ebbe most nem érdemes belemenni, inkább emlékeztetünk az emberi jogi bíróság korábbi döntésére.

Kövér László rendészeti jogkörével kapcsolatban 2014-ben Strasbourgban kimondták: sérti a véleménynyilvánítás szabadságát, illetve a tisztességes jogorvoslathoz való jogot is, hogy a házelnök bírságot szabott ki a kormányellenes feliratokat tartalmazó molinókat felmutató képviselőkkel szemben. Az ügyet a magyar kormány a nemzetközi fórum Nagykamarája elé vitte, de ott sem született más döntés, s a kabinet jogerősen pert vesztett.

Még 2014 szeptemberében Kövér egyébként azt nyilatkozta, hogy nincs az ítélet kapcsán további feladat, mert időközben módosították az országgyűlési törvényt, amely szerint a parlament elnöke által kiszabott büntetés ellen megnyitották a jogorvoslat lehetőségét. A szabad véleménynyilvánítás korlátozása kapcsán kifejtett strasbourgi érveket viszont egyszerűen figyelmen kívül hagyta.

Igencsak kérdéses azonban, hogy jogorvoslattal kapcsolatos strasbourgi rendelkezést mennyire vették komolyan. „Bárkinek, akinek a jelen egyezményben meghatározott jogait és szabadságait megsértették, joga van ahhoz, hogy a hazai hatóság előtt a jogsérelem hatékony orvoslását kérje az esetben is, ha e jogokat hivatalos minőségben eljáró személyek sértették meg” – ezt tartalmazza az emberi jogok európai egyezménye.

Tessék figyelni erre a fordulatra: hatékony jogorvoslat. Az országgyűlési törvény módosítása szerint a megbüntetett képviselő a házelnök határozata ellen a paritásos alapon működő mentelmi bizottsághoz fordulhat, amely bizonyos esetekben döntésképtelen lehet, mert a kormánypárti ötven százalék nyilván jóváhagyja a bírságot, az ellenzék pedig esetleg – mint az kedden is megtörtént – nem támogatja a büntetést.

Ekkor az ügy a plenáris ülés elé kerül, ahol már további vitának nincs is helye. Igaz, egyfajta garanciális feltétel, hogy a szankció érvényességéről a jelenlevő képviselők kétharmada dönthet, de a Fidesz éppen ekkora többséggel rendelkezik. Tényleg ez lenne a hatékony jogorvoslat?

A tavaly decemberi akció miatt megbüntetett 38 ellenzéki képviselő útja ismét csak Strasbourghoz vezethet, mert itthon az eset tisztességes és pártatlan megítélésére esély sincs. Mellesleg a Fidesz a saját dugába is dőlhet, mert ha elveszíti a kétharmadot – az előző ciklusban ez előfordult –, Kövér László hiába hepciáskodik, hiszen a minősített többség hiányában nem fenyítheti az ellenzéket saját tetszése szerint.

A házelnök amúgy most újabb strasbourgi pofonba szaladhat bele.

(Fotó: index.hu)

A bejegyzés trackback címe:

https://magyarugyved.blog.hu/api/trackback/id/tr9514656357

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.