Magyar Ügyvéd Blog

A Fidesznek a saját törvénye sem számít: nehogy már belepofázzunk a jogalkotásba

2019. április 11. - Magyar Ügyvéd

parlament_1.jpgA közjóról, a jogszabályok sokoldalú megalapozásáról hablatyol a Fidesz a jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló törvényben. Ám január vége óta a kormány honlapján egyetlen új előterjesztés sem jelent meg, miközben kötelező lenne lehetőséget biztosítani a törvénytervezetek és rendeletek véleményezésére. Igaz, ezt eddig sem vették túl komolyan.

Hónapok óta nem dolgozik a kormány – legalábbis erre utal, hogy a kabinet hivatalos honlapján január végétől egyetlen jogszabálytervezet sem jelent meg. Miközben egy 2010-ben elfogadott, a jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló törvény szerint az előterjesztéseket közzé kell tenni, s azok véleményezésére megfelelő határidőt kell biztosítani.

„Annak előmozdítása érdekében, hogy a jó kormányzás keretében a társadalom legszélesebb rétegei kapcsolódhassanak be a jogszabályok előkészítésébe, elősegítve ezzel a közjó érdekében a jogi szabályozás sokoldalú megalapozását, ezzel pedig a jogszabályok minőségének és végrehajthatóságának javítását, amelyek együtt a jó állam elengedhetetlen feltételei”, biztosítani kell a lehetőséget arra, hogy a „miniszterek által előkészített jogszabálytervezetek természetes személyek, valamint nem állami és nem önkormányzati szervek, szervezetek” véleményezhessék – így szól a Fidesz törvénye.

Ezt persze soha nem vették komolyan, pedig nem nagy feladatról van szó: a kormánypárt maga vállalta kötelezettségének eleget tehet akár azzal is, hogy az előterjesztéseket – például törvényjavaslatokat, rendelettervezeteket – egyszerűen kiteszik a kormány honlapjára. Ott a dokumentumok kapcsán a megadott határidőn belül gyakorlatilag bárki véleményt nyilváníthatna.

Elvileg a „jogszabály előkészítéséért felelős miniszter mérlegeli a beérkezett véleményeket és azokról, valamint az elutasított vélemények esetében az elutasítás indokairól tipizált összefoglalót készít, amelyet a honlapon a véleményezők listájával együtt közzétesz”. Ilyesmire eddig azonban nemigen akadt példa.

Másfelől pedig a kormány dolgozik, mert a parlamenti honlap szerint vagy negyven előterjesztést nyújtottak be az idén. Igaz, ezek közül több mint tucatnyi nemzetközi egyezmény kihirdetéséről szól, amelyre nem vonatkozik az egyeztetési kötelezettség.

A sorban szerepel azonban egyebek mellett a családvédelmi akcióterv, az Erzsébet-program, az agrártámogatások szabályainak változása vagy a felsőoktatási törvény módosítása is. Ezek a tervezetek viszont soha nem jelentek meg a kormány honlapján, így egyértelmű a jogsértés. Az meg csak hab a tortán, hogy csaknem harminc idén benyújtott javaslatot már sietve el is fogadtak.

De ebben olyan sok újdonság azért nincs. Számos törvénytervezetet egyéni képviselői indítványként terjesztettek be – ezekről egyébként sem kell egyeztetni –, javaslatok sora pedig véleményezhető változatban soha nem jelent meg a kormány honlapján. Minek is, mert csak zavart okozna, ha valaki hozzászólna mondjuk a „családvédelmi” akciótervhez vagy a "rabszolgatörvényhez". A hatalom nem kíváncsi az esetleg másként gondolkodók álláspontjára.

Most azonban már a látszatra sem ügyelnek, mert a kabinet hivatalos web-oldalán január óta semmilyen új előterjesztést nem tettek közzé. Sokat azonban nem lehet kezdeni ezzel, legfeljebb jót kacaghatunk azon, hogy az aktuális hatalom szerint a jó kormányzás érdekében szükség van a társadalom legszélesebb köreinek véleményére. Ám legfeljebb akkor, ha álkérdésekben folytatnak nemzeti álkonzultációt. Egyébként meg fogjuk be a szánkat!

(Fotó: wikipedia.org)

A bejegyzés trackback címe:

https://magyarugyved.blog.hu/api/trackback/id/tr7514757355

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása