Magyar Ügyvéd Blog

Nemzeti Légió: az új szélsőjobb egyenruhás csapata megint a cigányok ellen fordul?

2019. május 15. - Magyar Ügyvéd

nemzetile_gio.jpg

Még be sem jegyezték, máris jogsértésre készül a Toroczkai Lászlóhoz, illetve új szélsőséges pártjához, a Mi Hazánk Mozgalomhoz köthető Nemzeti Légió. A keddi sajtótájékoztatójukról megjelent hírek alapján az egyenruhás, paramilitáris szerveződés egyik feladata a roma bűnözés elleni fellépés lehet. Toroczkaiék különben máris szerveztek Törökszentmiklósra akciót, ahol szerintük egy „cigány klán tartja rettegésben a helyieket”. A tüntetést a rendőrség betiltotta, de azt mégis meg akarják tartani.

„A honvédelmi alapismeretek oktatása, a katonai hagyományok ápolása”, illetve katasztrófahelyzetekben, például árvíz idején az élet- és vagyonvédelem is feladata lenne a Nemzeti Légiónak – magyarázta keddi sajtótájékoztatóján Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke. A képen marcona, terepszínű egyenruhába bújt férfiakat láthatunk, akikről sokaknak a rosszemlékű Magyar Gárda jut eszébe, amelyet nem kis részben a cigányellenes felvonulások okán tiltottak be.

Úgy tűnik, folytatják a hagyományt: május 21-én erődemonstrációt tartana a mozgalom, valamint a Betyársereg Törökszentmiklóson a szövetségeseikkel, tehát a MIÉP-pel és a Független Kisgazdapárttal közösen az „utcai terror” miatt – jelentette be korábban Toroczkai László. Ezt kedden, a Nemzeti Légió megalakításáról szóló sajtótájékoztatón pontosította is: a városban „cigány klán tartja rettegésben a helybelieket”.

A Nemzeti Légió egyébként egyesületi formában működik majd, de egyelőre nem szerepel a civil szervezetek közhiteles névjegyzékében. Az új szerveződés hivatalosan június 1-jén mutatkozik be Szegeden. Bár ha komolyan vesszük Toroczkai kijelentését, aki a légióval kapcsolatban is roma bűnözőkről beszélt – „elég volt a cigányterrorból” –, a bíróságnak érdemes megfontolnia, hogy ezt az egyenruhás társaságot egyáltalán be lehet-e jegyezni, vagy az ügyészségnek kell-e fellépnie.

„Aki közterületen vagy nyilvános helyen olyan, a közbiztonság, közrend fenntartására irányuló tevékenységet végez, amelyre jogszabály nem jogosítja fel, vagy ilyen tevékenység látszatát kelti, szabálysértést követ el” – mondja ki a szabálysértési kódex. Szóval a rend biztosítása nem a civil szervezetek dolga. Az állítólagos „cigányterror” felszámolása – már ha egyáltalán van ilyen – sem egy társadalmi szervezet feladata.

De van ennek büntetőjogi alakzata is: aki „olyan, a közbiztonság, közrend fenntartására irányuló tevékenységet szervez, amelyre jogszabály nem jogosítja fel, vagy a közbiztonság, közrend fenntartásának látszatát keltő tevékenységet szervez, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”.

A Btk. szerint pedig aki „más valamely nemzeti, etnikai, faji, vallási csoporthoz vagy a lakosság egyes csoportjaihoz tartozása vagy vélt tartozása (...) miatt olyan, kihívóan közösségellenes magatartást tanúsít, amely alkalmas arra, hogy az adott csoport tagjában riadalmat keltsen, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”. Ennyit a tervezett törökszentmiklósi akcióról. Ráadásul ebben az esetben még az előkészület is bűncselekmény.

Szintén Törökszentmiklós kapcsán: aki „megtiltott gyűlést szervez, vagy azon való részvételre a gyülekezési jogról szóló törvény szerint felhív, ha más bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”. Szóval meg lehet tartani a Toroczkai által jelzett akciót, legfeljebb azt fel fogják oszlatni, a szervezetőt pedig bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt bíróság elé állíthatják. A résztvevők meg szabálysértést követnének el.

Az alaptörvény szerint mindenkinek joga van a békés gyülekezéshez, illetve társadalmi szervezet létrehozásához. Csakhogy Toroczkaiék megint igen sikamlós pályán mozognak: a gyülekezés és az egyesülés alapjoga csakis a hatályos jogrend keretein belül érvényesülhet, s más alapvető emberi jogokat nem sérthet és nem csorbíthat, tehát nem abszolút alapjog. A Magyar Gárda feloszlatása éppen annak tudható be, hogy fajgyűlölő és kirekesztő nézeteikkel a közrendet és köznyugalmat támadták.

Lehetséges, hogy a történelem ismétli önmagát? Megint jöhet majd a bírósági eljárás, s ha rárontanak a cigányokra, következhet a terepszínű egyenruhát viselő, többek között a katonai hagyományokat ápolni kívánó – illetve a „cigánybűnözés” ellen fellépni kívánó – Nemzeti Légió betiltása? Érdemes ezt megvárni, vagy bízzuk a bíróság bölcsességére, hogy ezt a társaságot egyáltalán bejegyzik-e, illetve lesz-e ok, hogy a bűnüldöző hatóság később fellépjen-e majd ellenük?

Fotó: (MTI)

A bejegyzés trackback címe:

https://magyarugyved.blog.hu/api/trackback/id/tr6414829218

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása