Ez már a mélypont: Tarlós szerint a főpolgármester-jelölteket előorvosi vizsgálatnak kellene alávetni

2019. június 21. - Magyar Ügyvéd

tarlo_sistva_n.jpgBudapest főpolgármesterét soha nem az árnyalt megfogalmazásaiért kedveltük, ha kedveltük egyáltalán. De ez ellenzéki jelöltek előorvosi vizsgálatára vonatkozó nyilatkozata a szereplésének mélypontja, mert mintha az ő mentális állapotukat vonta volna kétségbe. Ez egyszerűen elképesztő, és ezért ha valakit szakorvosi vizsgálatnak kellene alávetni, az maga Tartós István.

Nem kizárt, hogy az előválasztáson résztvevőket előorvosi vizsgálatnak kellett volna alávetni – nyilatkozta Tarlós István főpolgármester csütörtök este az ATV Híradójának. A lehetséges főpolgármester-jelöltek közül senkit nem akart minősíteni, azt azonban megjegyezte: kiszámolta-e bárki, mennyibe kerülnek a jelöltek ígéretei, amelyeknek törvényi akadályai is lehetnek.

Magyar György ügyvéd, a Civil Választási Bizottság elnöke elismerte: az előzetes orvosi vizsgálat valóban elmaradt. De ígéri, ha ez fontos társadalmi igényként jelenik meg, az előválasztás győztesét készek szakorvosi vizsgálatnak alávetni. Azt persze nem tudni, hogy ez mennyire orvosi kérdés, de ha elég sokan ezt kívánják, hát szerinte legyen. Csak ingyen végezzék el, amint a kivételes orvosi ellátás az állami vezetőknek is kijár.

Már kérdés – tette hozzá az ügyvéd –, hogy országgyűlési vagy önkormányzati képviselő, miniszter, esetleg a kormány más tagja előzetes orvosi vizsgálat nélkül is elnyerhet választott vagy kinevezett pozíciót. Ha már Tarlósnak ez jutott eszébe, az ötletét minden potenciális politikai vezetőre ki kellene terjeszteni.

Tarlóst soha nem az árnyalt megfogalmazásaiért kedveltük. De ez a nyilatkozata a szereplésének mélypontja, mert mintha a fővárosi főpolgármesteri előválasztás résztvevőinek mentális állapotát vonta volna kétségbe. Ez olyannyira elképesztő gondolat, hogy inkább őt kellene szakorvosi vizsgálatnak.

Amúgy meg a főpolgármesternek van némi igaza: nem lenne baj, ha a politikai élet szereplőinek mentális állapotát tényleg ellenőriznék. Mert akkor talán nem fordulhatna elő, hogy egy közszereplő olyasmit mondjon, hogy „ne ravaszkodj, mert leverem a szemüvegedet, és rá is ugrok!”.

Találják ki, ezt ki mondta? Tarlós István 2006 augusztusában, és az akkori főpolgármester-jelölt egy hangfelvétel szerint többek között tuloknak és sunyinak titulált egy MDF-es politikust, s azt állította, hogy az MDF-ben magukat erotikusan exponáló férfimanökenek tevékenykednek.

Minezek után Tarlósnak lehet véleménye az előválasztáson induló jelöltekről, csak tessék a programjukat szakmai alapon bírálni, s ne orvosi esetként minősíteni őket. Mert lehet, hogy túlzásokba bocsátkoznak, megalapozatlan ígérteket tesznek, de ez a politikai világában nem szokatlan. Viszont senkinek nem akarják leverni és összetaposni a szemüvegét.

Így ha valakinek mentális problémai vannak, az Tarlós maga, aki a fővárosi közgyűlésben nem egyszer megfeledkezett magáról. Egy szakállas agámához hasonlította például a szocialista Horváth Csabát, és nem volt hajlandó reagálni az MSZP politikusának a túlóratörvénnyel, illetve az e-jegyrendszerrel kapcsolatban hozzá intézett kérdéseire.

„Ez egy olyan élőlény, amelyik, ha izgul, mindig felfújja magát és kimereszti a pikkelyeit, hogy erősebbnek és nagyobbnak látsszon. Ön nagyjából hasonló típus az emberek világában" – fogalmazott a főpolgármester idén januárban. Ha egy szakmai vitában egy városvezetőnek tényleg csak ez jut az eszébe, nem kellett volna magának is előorvosi vizsgálaton átesnie?

(Fotó: 24.hu)

A bejegyzés trackback címe:

https://magyarugyved.blog.hu/api/trackback/id/tr5714906004

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.