Magyar Ügyvéd Blog

Ez már nagyon kínos: a kormány fél éve nem tesz eleget törvényes kötelezettségének

2019. július 23. - Magyar Ügyvéd

joga_llam.jpgSzinte napra pontosan hat hónapja annak, hogy a kormány hivatalos internetes oldalán egyetlen jogszabálytervezet sem jelent meg, miközben a jogalkotásról szóló törvény szerint a kabinet által készített törvényjavaslatokat, illetve az egyes tárcák rendelettervezeteit véleményezésre közzé kell tenni.

Miként várja el a hatalom a polgáraitól a jogkövető magatartást, ha a kormány maga sem veszi semmibe a törvényes kötelezettségét? Így milyen alapon kérik számon például azt, ha valaki késve vagy egyáltalán nem nyújt be adóbevallást? De ugyanez igaz többek között a közlekedési szabályok megszegése kapcsán is.

Korábban már jeleztük: egy 2010-ben elfogadott, a jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló törvény szerint az előterjesztéseket közzé kell tenni, s azok véleményezésére megfelelő határidőt kell biztosítani. Úgy fest, blogbejegyzésünk pusztába kiáltott szó maradt. 

Pedig ezt nem kedvtelésből írtuk, mert a jogalkotás törvény maga fogalmaz így: „annak előmozdítása érdekében, hogy a jó kormányzás keretében a társadalom legszélesebb rétegei kapcsolódhassanak be a jogszabályok előkészítésébe, elősegítve ezzel a közjó érdekében a jogi szabályozás sokoldalú megalapozását, ezzel pedig a jogszabályok minőségének és végrehajthatóságának javítását, amelyek együtt a jó állam elengedhetetlen feltételei”, biztosítani kell a lehetőséget arra, hogy a „miniszterek által előkészített jogszabálytervezeteket természetes személyek, valamint nem állami és nem önkormányzati szervek, szervezetek” véleményezhessék – így szól a Fidesz törvénye.

Más kérdés, hogy ezt soha nem vették túl komolyan, mert törvényjavaslatok korábban is csak elvétve kerültek ki a kormány honlapjára, s be kellett érni kevésbé súlyos rendelettervezetekkel. Idén január vége óta azonban egyetlen ilyet sem tettek közzé, miként a kormány több mint kétszáz benyújtott törvénytervezetének sincs nyoma a hivatalos web-oldalon.

Nagyon jó lenne tudni, mi ennek a nyilván tudatos és most már egyértelműen folyamatos törvényszegésnek az oka. S vajon a hatóságok a polgárokkal szemben is ilyen nagyvonalúan járnának el, ha mondjuk nem hosszabbítják meg a lejárt okmányaik érvényességi idejét, nem vinnék el a kötelező műszaki vizsgára az autójukat, s nem jelentenék be a lakcímük változását és így tovább?

Valószínűleg nem lennének ennyire engedékenyek, miközben például a közbeszerzési eljárások kapcsán is folyamatosak a jogsértések, amelyek az ügyészséget látnivalóan cseppet sem zavarják. Miközben a kiszámíthatóan működő jogállam egyik fontos feltétele, hogy a különféle rendelkezésekben foglalt előírásokat mindenkinek – még a kormánynak is – be kell tartania.

Ha ezt a bizonyos jogállamot maholnap sikerül teljesen szétverni, a Fidesz arra ügyelhetne, hogy a saját maga szabta szabályokat legalább formálisan tartsa be. Ez ráadásul nem kerülne szinte semmibe. Viszont ezzel az állampolgárokat veszik semmibe. Várhatóan az ősszel hivatalba lépő új Európai Bizottság sokkal nagyobb figyelmet szentel a jogállamiság betartására, és ezért a súlyos jogállami deficit miatt a magyar kormánynak van mitől tartania…

(Fotó: index.hu)

A bejegyzés trackback címe:

https://magyarugyved.blog.hu/api/trackback/id/tr8814976446

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása