Magyar Ügyvéd Blog

A kormánysajtó máris sokallja az ellenzék helyi képviselőinek illetményét – de a játékszabályokat a Fidesz találta ki

2019. november 01. - Magyar Ügyvéd

polgifizete_s.jpgMilliós fizetéseket osztanak maguknak a balliberálisok Újbudán – írja az állami pénzekből finanszírozott Origo. De ez nem igaz: a polgármesterek, alpolgármesterek és helyi képviselők díjazása tekinteténen az ellenzék mindenütt a Fidesz törvényei szerint jár el. Ha ez valakinek nem tetszik, forduljon Orbán Viktorhoz vagy a választókhoz.

Újbuda ellenzéki többségű képviselő-testülete csütörtökön elfogadta László Imre DK-s polgármester előterjesztéseit, ezzel az előző ciklushoz képest kettő helyett négy alpolgármesterre tett javaslatot. Ráadásul a képviselők az alpolgármesterek fizetését a törvényi maximumban határozták meg. Pesterzsébet után tehát a XI. kerületben is két kézzel szórja a pénzt az Origo szerint az ellenzék.

Milliós fizetéseket osztanak maguknak a balliberálisok Újbudán – írja az állami pénzekből finanszírozott portál. De ezt nem helyben találták ki: a Fidesz a kétharmados többség birtokában 2011-ben módosította az önkormányzati törvényt, amely szerint ma a polgármester járandósága a megyei jogú városok és a fővárosi kerületek esetében megegyezik az államtitkárnak a központi államigazgatási szervekről, valamint a kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló törvényben meghatározott alapilletményéből, illetménykiegészítéséből és vezetői illetménypótlékából álló illetményének összegével.

Ez pedig kevés híján bruttó csaknem egymillió forint, és jár hozzá mintegy 150 ezer forintnyi költségtérítés. Megítélés kérdése, hogy ez sok-e, de a szabályt a Fidesz találta ki. Meg azt is, hogy az alpolgármesterek tiszteletdíja – akiknek a számát jogszabály nem korlátozza – ennek az összegnek hetven-kilencven százaléka, s van hozzá 134 ezer költségtérítés. Ez most fájhat a kormányoldalnak, mert tíz megyei jogú városban és 14 fővárosi kerületben a nagyvonalú szabályozással az ellenzék járt jól.

A kormánypárti sajtó meg őrjönghet, bár eddig ez a megoldás nem zavart senkit. Az sem, hogy hol hány alpolgármester volt, s az ő tiszteletdíjukat a polgármesteréhez képest hetven-kilencven százalék között hol határozták meg. Ha valahol a kilencven százalékot tekintették kiindulási alapnak, ott sem követtek el semmilyen törvénysértést. Amennyiben ez belefér a helyi büdzsébe, jogilag nem kifogásolható az ügy.

Az Origo arra is felhívta a figyelmet, hogy első intézkedésként fizetésemelést szavazott meg magának a pesterzsébeti balliberális képviselőtestület. Erről – meg a polgármesteri és alpolgármesteri illetményről – egyébként az alakulóülésen dönteni kell. Akinek ez nem tetszik, forduljon a kormányhoz, mert miközben a polgármester díjazását megkötötték, a képviselők pénzéről helyben lehet határozni, és csak az a feltétel, hogy az nem veszélyeztetheti az önkormányzat kötelező feladatainak ellátását. A díjazás tekintetében a határ tehát a csillagos ég, amit nyilván a Fidesz nem is akart a saját, 2011-ben elfogadott önkormányzati törvényében korlátozni, mert akkor a maga kádereinek a lehetőségét szorította volna keretek közé.

Ami meg az ellenzéki pesterzsébeti ügyet illeti, az nettó hazugság. A képviselői alapdíjat 184 ezer forintról 193 ezer – illetve 211 ezer – forintra emelnék, ami köszönőviszonyban sincs az Origo állításával, amely szerint az ellenzéki képviselőtöbbség első intézkedéseként komoly fizetésemelést szavazott meg magának, mert innentől kezdve 411 ezer forintot kapnak. Kapnak a fenét, mert a bizottsági tagoknak is legfeljebb háromszázezer jár. Nagy titok, hogy ezt a kerületi önkormányzat október 24-i előterjesztése alapján hogyan számolták ki.

Eddigi rendelkezés

Javasolt módosítás

2. § A képviselői tiszteletdíj (alapdíj) összege 184.000,- Ft (a továbbiakban: alapdíj).

3. § (1) A bizottságok képviselő tagjainak tiszteletdíja az alapdíjon felül 103.500,- Ft.

(2) A bizottsági elnöki funkciót betöltő képviselő tiszteletdíja – több tisztség, bizottsági tagság esetén is – az alapdíjon felül 158.700,- Ft.

(3) A nem képviselő bizottsági tag tiszteletdíja 69.000,- Ft.

4. § A tanácsnoki funkciót betöltő képviselő tiszteletdíja – több tisztség, bizottsági tagság esetén is – az alapdíjon felül 158.700,- Ft.

2. § A képviselői tiszteletdíj (alapdíj) összege 193.200,- Ft (a továbbiakban: alapdíj).

3. § (1) A bizottságok képviselő tagjainak tiszteletdíja az alapdíjon felül 108.700,- Ft.

(2) A bizottsági elnöki funkciót betöltő képviselő tiszteletdíja – több tisztség, bizottsági tagság esetén is – az alapdíjon felül 166.600,- Ft.

(3) A nem képviselő bizottsági tag tiszteletdíja 72.500,- Ft.

4. § A tanácsnoki funkciót betöltő képviselő tiszteletdíja – több tisztség, bizottsági tagság esetén is – az alapdíjon felül 166.600,- Ft.

 

Van azonban egy másik változat is.

Eddigi rendelkezés

Javasolt módosítás

2. § A képviselői tiszteletdíj (alapdíj) összege 184.000,- Ft (a továbbiakban: alapdíj).

3. § (1) A bizottságok képviselő tagjainak tiszteletdíja az alapdíjon felül 103.500,- Ft.

(2) A bizottsági elnöki funkciót betöltő képviselő tiszteletdíja – több tisztség, bizottsági tagság esetén is – az alapdíjon felül 158.700,- Ft.

(3) A nem képviselő bizottsági tag tiszteletdíja 69.000,- Ft.

4. § A tanácsnoki funkciót betöltő képviselő tiszteletdíja – több tisztség, bizottsági tagság esetén is – az alapdíjon felül 158.700,- Ft.

2. § A képviselői tiszteletdíj (alapdíj) összege 211.600,- Ft (a továbbiakban: alapdíj).

3. § (1) A bizottságok képviselő tagjainak tiszteletdíja az alapdíjon felül 119.000,- Ft.

(2) A bizottsági elnöki funkciót betöltő képviselő tiszteletdíja – több tisztség, bizottsági tagság esetén is – az alapdíjon felül 182.500,- Ft.

(3) A nem képviselő bizottsági tag tiszteletdíja 79.400,- Ft.

4. § A tanácsnoki funkciót betöltő képviselő tiszteletdíja – több tisztség, bizottsági tagság esetén is – az alapdíjon felül 182.500,- Ft.

 

De a 411 ezer ez utóbbi változatból sem ebből jön ki, s az utóbbi táblázat szerint még a több bizottsági tisztséget viselő képviselők is legfeljebb bruttó 394 ezret kaphatnának – csakhogy nem mindenkinek jut ilyen hely –, ám egyelőre azt sem sejteni, a javaslatokból a testület mit fogad el.

Mellesleg arról már döntés van, hogy többek között a főváros XVI. kerületének, valamint Kecskemét és Zalaegerszeg fideszes polgármesterének a fizetése szintén majdnem egymillió plusz költségtérítés lesz. A XVI. kerületben pedig az alpolgármesterek illetménye a polgármester juttatásainak kilencven százaléka. Itt is szórják a pénzt? Amúgy a törvény erejénél fogva csaknem egymilliót kereshet a XIII. kerület szocialista és Zugló ellenzéki összefogás támogatta városvezetője, meg az összes megyei jogú város és budapesti kerület első embere is.

De ha a törvény ezt írja elő, az állami kézben levő sajtótermék reklamáljon a Fidesznél vagy a választóknál, és ne mocskolódjék. Ha a kétharmad egykor a saját embereit kedvező helyzetbe hozta, most nyugodjék bele, hogy másnak is kikaparta a gesztenyét.

(Fotó:24.hu)

A bejegyzés trackback címe:

https://magyarugyved.blog.hu/api/trackback/id/tr3615277486

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása