Magyar Ügyvéd Blog

Köszönöm a Magyar-ellenes kirohanásokat, mert hatalmas ingyen reklámot kaptam

2020. március 05. - Magyar Ügyvéd

magyarfuhu.jpgHa a Fidesz akarja, próbáljon meg visszahívni a II. Kerületi Közbiztonsági Alapítvány kuratóriumának éléről, de akkor ezzel az erővel vegyék el a jogosítványomat, mert ugyanazt a közutat használom, mint a kormányoldal emberei, s vegyék vissza a jogi diplomámat, hiszen – velük ellentétben – én alkalmazom a jogot, de tovább megyek: vonják meg az állampolgárságomat, és akkor még szavazni sem tudok majd.

Úgy gondolom, hogy karaktergyilkosságba kezdett ellenem a kormány, és a „börtönbiznisz” szuperblöffjével próbálja elterelni a figyelmet arról, hogy a saját törvényét sem tartja be. Ha Orbán dönt arról, hogy melyik bírói ítéletet hajtsák végre, s melyiket ne, akkor inkább zárják be a bíróságokat, mivel nincs rájuk szükség, alakítsák át azokat börtönökké, a bírókat pedig képezzék át futballbírókká, ha már úgyis a miniszterelnök mondja meg, hogy mi számít gólnak– egyebek mellett erről is beszéltem a Hírklikknek adott szerdai interjúmban.

Amint a Hírklikk is beszámolt róla, a Fidesz azt kérte Őrsi Gergely II. kerületi polgármestertől, hogy hívjon vissza a Kerületi Közbiztonsági Alapítvány kuratóriumának az éléről, mondván: „az ügyvédről nemrég derült ki, hogy a börtönbiznisz egyik legnagyobb nyerészkedője, 419 kártérítési pert indított a bűnözők nevében a magyar állam ellen, és mintegy félmilliárd forint sikerdíjat tett zsebre ebből”. A közleményük szerint emiatt „Magyar György hiteltelen és méltatlan arra, hogy a II. kerületben élők közbiztonsági ügyeit intézze”. Állítják, hogy „a börtönbiznisz a joggal való visszaélés, a bűnözőknek nem pénzjutalom, hanem büntetés jár”.

Az elítéltek kártalanítása nem ajándék 

Csakhogy az egész „börtönbiznisz” abból fakad, hogy a fideszes kétharmad szavazta meg 2016-ban azokat a jogszabályokat, amelyekből az égvilágon semmit nem tartott be a kormány, majd elterelendő a figyelmet saját felróható magatartásáról, kitaláltak egy szuperblöfföt és a hozzá kötött karaktergyilkosságot. Ám egy jogásznak azonnal feltűnik, hogy ez az egész mondvacsinált, kreált ügy durva megsértése a Ptk. azon alapelvének, amely szerint „felróható magatartására előnyök szerzése végett senki nem hivatkozhat”. A kormány tehát saját felróható mulasztását fedi el és a maga felelősségét hárítva támad.

Arról van ugyanis szó, hogy egész egyszerűen nem hajtották végre a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága által előírt, az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló római egyezményből fakadó kötelezettségeket, s a saját maguk által hozott jogszabályok és ígéretek ellenére sem szüntették meg a börtönök túlzsúfoltságát, vagyis nem építettek új fegyintézeteket. Pedig még az akkori igazságügyi miniszter, Trócsányi László előterjesztésére született meg a 2017 januárjától hatályos törvénymódosítás arról, hogy Magyarország – átvéve a strasbourgi ügyeket – maga oldja meg a rendszerszintű problémákat. Így a férőhelyek bővítése mellett kártalanítja azokat az elítélteket, akiket nem megfelelő körülmények között tartanak rácsok mögött.

Fontos hangsúlyozni, hogy a fogvatartottak nem ajándékba kapják a kártalanítást, hanem azért, mert a magyar állam – a vállalása ellenére – nem orvosolta saját jogsértéseit, és változatlanul embertelen körülmények vannak a börtönökben, így a büntetés végrehajtásának módja az, ami nem felel meg a nemzetközi és az abból fakadó magyar kötelező jogi előírásoknak.

Most semmi más nem történik, mint hogy az igazságszolgáltatás 2017 óta kötelezően alkalmazza az Orbánék által hozott törvényt. Ennek értelmében napi 1200-1600 forint kártalanítást kell az államnak fizetnie azoknak a raboknak, akik nem megfelelő körülmények között töltik a büntetésüket, azaz nincs biztosítva számukra a zárkában legalább három-négy négyzetméternyi élettér, nincs elkülönített mellékhelyiség, alapvető higiénés körülmények hiányoznak, esetleg vérszívó parazitákkal élnek együtt. Magyarország különben azt is vállalta, hogy 2019 decemberéig 3000-rel bővíti a börtönférőhelyeket, és erre el is különítettek nagyjából 100 milliárd forintot. De hány férőhelyet létesítettek? Hány börtön alapkövét tették le?

Most én vagyok a „Soros”

A kártalantást különben a rab kapja, az ügyvédeknek ehhez közük nincs. Erre az ügyre és a gyöngyöspatai roma iskolások szegregációja miatt a bíróságok által jogerősen megítélt kártérítésre egyaránt igaz: Orbán akarja megmondani, hogy a bírói ítéletekből mit kell komolyan venni.

S hogy miért pécézték ki éppen engem? – merülhet fel a kérdés. Ebben szerepe van annak, hogy én nem fogom be a pörös számat, elhivatott vagyok a jog uralma mellett, s lelkiismereti kérdés a számomra, hogy nem vagyok hajlandó tudomásul venni a jogtiprást, a jogállam megölését – mert hogy ez történik, amikor a végrehajtó hatalom negligálja a bírói ítéleteket. Ezért egyszerűen nem tetszem nekik, mert ilyeneket mondok és szakmai kritikával élek, szóval nem vagyok NER-kompatibilis.

Vajon szerepet játszott-e ebben a most folyó hadjáratban a politikai tevékenységem? – merül fel a kérdés. Hiszen korábban már indultam főpolgármester-jelöltként, majd visszaléptem, mert érzékeltem, hogy az ellenzéknek nincs esélye, ha egymással szemben állít jelölteket. De megmérettem magam egyéni körzetben az országgyűlési képviselő-választáson Siófokon is. Felróhatják azt is nekem, hogy az önkormányzati választások előtt 2019-ben élesre állítottuk az ellenzéki összefogás ügyét, és az előválasztást lebonyolító Civil Választási Bizottság elnökeként jelentős szerepet játszottam abban, hogy visszanyertük a fővárost, s Karácsony Gergely lett a főpolgármester.

A tavaly októberi önkormányzati választásokon ráadásul az ellenzék közös küldöttjeként dolgoztam a Fővárosi Választási Bizottságban, szóval a közéletben ismernek, és emiatt sem vagyok jó elvtárs Orbánék számára. Még néhány dolog: a migráns nem szól vissza, Junckers és Soros még visszaszólásra sem méltatja Orbánt, de engem nem ebből a fából faragtak, mert én visszabeszélek. Emiatt úgy vélik, hogy jobb, ha karaktergyilkosságot követnek el ellenem. Ám ez hatalmas öngól, ugyanis hatékony ingyen reklámot csináltak nekem, és meg is kell köszönöm a Magyar-ellenes kirohanásokat a kormánymédiának, mert jelentősen növelték az ázsiómat.

Büntetőjogászként pedig csak annyit tudok minderre mondani, hogy a gyilkossági kísérlet akkor alkalmatlan, ha azt alkalmatlan tárgyon, alkalmatlan eszközzel követik el. Az aktuális hatalom esetében pedig az ellenem indított karaktergyilkosság teljesen alaptalan, mert azon a hazugságon alapul, hogy a bíróságok által a fogvatartottaknak kártalanításként megítélt összeg az ügyvédek árbevétele, s ezzel olyan hangulatot keltenek, hogy a nép haragja az elítélt, a bírók és az ügyvédek ellen forduljon. Ebbe a sorba illeszkedik, hogy az ügyeletes népnyúzó, az ügyeletes „Soros” éppen én vagyok.

Kinek is biznisz a „börtönbiznisz

Amúgy tényleg lehet „börtönbiznisz”, de nem olyan értelemben, mint amit a kormány sugall. A kabinet 2016-tól kezdődően félretett 100 milliárd forintot börtönkapacitás-fejlesztésre, s ezt most megtoldotta további 30 milliárddal azzal, hogy hat hónap alatt majd megvalósítják a projektet, és lesz 1500 új férőhely. Ez tényleg biznisz, hiszen a büntetés-végrehajtás nincs arra felkészülve, hogy megfelelően képzett és elegendő őrt biztosítson; így megszüntethetik az eddigi állami monopóliumot, s magán őrző-védő szolgálatokkal fogják őriztetni az objektumokat, vagyis egy újabb közfeladatot privatizálnak és szerveznek ki. Nem kell ahhoz élénk fantázia, hogy rájöjjünk, kiknek az érdekeltsége fog nyerni a dolgon, tehát kinek is lesz ez valójában biznisz. Több legyet ütnek ezzel egy csapásra: a csókosok jól járnak, miközben sikerült újabb ellenségképet kreálni.

Ami pedig az említett visszahívást illeti, komoly társadalmi bizalmat élvezek, amit az is mutat, hogy nemcsak az ominózus II. Kerületi Közbiztonsági Alapítvány munkáját segítem, hanem több tucatnyi hasonló szervezet elnökségének, illetve kuratóriumának is tagja vagyok. Ha a Fidesz akarja, próbáljon meg visszahívni a II. Kerületi Közbiztonsági Alapítvány kuratóriumának éléről, de akkor ezzel az erővel vegyék el a jogosítványomat, mert ugyanazt a közutat használom, mint ők, vegyék vissza a jogi diplomámat, hiszen – velük ellentétben – én alkalmazom a jogot, de tovább megyek: vonják meg az állampolgárságomat, és akkor még szavazni sem tudok majd.

(A blogbejegyzés ezúttal a Hírklikknek adott interjúm szerkesztett, de lényegi tartalmi módosításokat nem tartalmazó változata.)

(Fotó: MTI /Czeglédi Zsolt)

A bejegyzés trackback címe:

https://magyarugyved.blog.hu/api/trackback/id/tr3415504806

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása