Magyar Ügyvéd Blog

Május 1.: a szolidaritást a kormány szándékai ellenére is sikerült kifejeznünk

2020. május 01. - Magyar Ügyvéd

ke_pernyo_foto_2020-05-01_22_44_17.pngSzokatlan május 1-je volt az idén. A koronavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzet miatt felvonulni nem lehetett, de az ünnep még így is alkalmat kínált arra, hogy szolidaritást vállaljunk azokkal, aki a járvány okán elveszítették a munkájukat.

Az ELEGY – az Ellenzéki Együttműködés, amelynek magam is kezdeményező és alapító tagja vagyok – május 1-jére szolidaritási akciót kezdeményezett, mert meg kívántuk mutatni, hogy ebben a sajátos helyzetben is ki tudjuk fejezni a szolidaritásunkat mindazokkal szemben, akik a járványhelyzetben elveszítették az állásukat, a megélhetésüket. Ezért szerveztünk online tüntetést, illetve adománygyűjtést a fővárosi Városligetben.

A civil szervezetek, ellenzéki pártok és szakszervezetek egységéből létrejött ELEGY az adott jogszabályi keretekre figyelemmel találta ki, hogy adományosztó autós felvonulás keretében gyűjtsünk a rászorulóknak adományokat, amelyek segíthetnek a reményvesztett helyzetbe került embereknek a túlélésben. Ehhez meg kellett találni azokat a jogi eszközöket, amelyek módot adnak arra, hogy akik szeretnének május 1-jéről megemlékezni, s akik úgy vélik, hogy a jelenlegi intézkedések mellett nagyon sokan elvesztették a munkájukat, nincs megélhetési forrásuk, azok is adományozhassanak kevésbé szerencsés sorsú honfitársaiknak.

Nem akartunk jogot sérteni, dudálni, gyülekezni. Ez a sajátos május 1-je így kizárólag az adományosztásról szólt, és akik részt vettek az akcióban, körbejárták a Városligetet gépkocsijukkal, majd az Oltalom Karitatív Egyesület és más segélyszervezetek részvételével négy helyen adhatták le adományaikat.

A gyülekezési jog alkotmányos alapjog, s ezt most áttörte a rendkívüli helyzet és a felhatalmazási törvény. Ebbe a korlátozásba viszont belefért az ELEGY akciója. De ez a szabadságjog nem korlátozható akármeddig, mert az ellentétes még a Fidesz saját alaptörvényével is. Most viszont igazából nem is ez a legfontosabb: a lényeg az, hogy a rendkívüli körülmények mellett is tudtunk olyan megmozdulást szervezni, amely alkalmas volt a szűkre szabott keretek között az emberek egymás iránti szolidaritásának kifejezésére, ami május 1-jének egyik fontos üzenete.

A járványhelyzet megszűnte után új világ következhet, és az ezzel kapcsolatos kérdések megfogalmazására is alkalmas a munka – a munkások – ünnepe. Hogyan tehetjük fenntarthatóbbá a gazdaságot, mit kezdjünk az állásukat veszítő százezrekkel, s nem kell-e újra gondolni a tőke- és munkajövedelmek társadalmi megosztását?

De mehetünk kissé messzebbre is. Az ELEGY kezdeményezése 2018 végén, a rabszolgatörvény elleni közös tiltakozásokkal indult, majd folytatódott tavaly a budapesti és ferencvárosi előválasztást megszervező Civil Választási Bizottság működésével. Ezt az együttműködést tartjuk fenn továbbra is, és a mostani május 1-je ennek egyik állomása volt. Távlati célunk, hogy az előválasztást is minél hamarabb kezdjük el egy ellenzéki miniszterelnök-jelölt kiválasztása érdekében. Ehhez nagy valószínűséggel tudunk technikai hátteret biztosítani, hogy talán online is meg lehessen kérdezni az emberek véleményét.

A Fidesznek persze nem tetszik, ha valaki kilóg a sorból, de ígérhetjük: továbbra sem tagozódunk be a közös kórusba. Változatlanul fújjuk a magunkét, s fogcsikorgatva bár, de tiszteletben tartjuk a NER saját alaptörvényével is ellentétes rendelkezéseit. Meg fogjuk mutatni, hogy Orbán Viktort – akinek a koronavírus-járvány kapcsán is elsősorban a maga hatalmának és hűbéreseinek, oligarcháinak megerősítése a célja – saját pályáján és a saját szabályai szerint is le lehet győzni. Ehhez persze elengedhetetlenül fontos az ELEGY alapvetése: aki nem NER és mer, ha együttműködik.

A bejegyzés trackback címe:

https://magyarugyved.blog.hu/api/trackback/id/tr5115653722

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása