Magyar Ügyvéd Blog

Magyar György: A koronavírus-járvány kapcsán kihirdetett „veszélyhelyzet” jogellenes

2020. május 12. - Magyar Ügyvéd

ke_pernyo_foto_2020-05-12_12_40_39.pngA járványveszély idején különösen szükség lenne az egyenes beszédre. Különben csak ködszurkálás folyik, mert a hatalom játszik az emberek életével: csak arról ad információt, ami a saját érdekeit szolgálja. Például a csepegtetett adatokkal azt sugallja, hogy van mitől félnünk, de a kormány megvéd minket. Politikai célja ebben a válsághelyzetben sem más, mint a hatalom megőrzése.

A koronavírus-járvány kapcsán kihirdetett jelen állapotok teljesen jogellenesek, hiszen az alaptörvény és az egészségügyi törvény hatályát és végrehajtását nem függesztették fel, miközben Kásler miniszter úr leveleket küld, utasításokat bocsát ki, de azoknak semmilyen jogi hatálya nincs – ezt hangsúlyozta Magyar György ügyvéd az ATV-ben múlt szombaton. A korrekt megoldás csak az lehetne, hogy a lakosság életviszonyait érintő kérdésekben – a veszélyhelyzetre hivatkozva bizonyos keretek között, az alkotmányos jogok tiszteletben tartása mellett ilyen módon törvényt is módosíthatnának – legalább mindenki számára hozzáférhető kormányrendeletet hoznak.

A Civil a pályán című, május 9-i adás vendége volt még Bezzegh Attila mikrobiológiával foglalkozó laboratóriumi szakorvos, Madár István, a Portfolio vezető elemzője, valamint Pusztai Erzsébet egészségügyi szakértő.

Meglehetősen abszurd, hogy ebben a helyzetben az emberek nemigen tudják, mit is kell tenniük, például hová kell fordulniuk, hogy negatív koronavírustesztet produkáljanak, ami bizonyos egészségügyi ellátások feltétele. Bezzegh Attila szerint akkora laboratóriumi kapacitás sincs, amennyi vizsgálatot egy fogászati beavatkozás előtt el kellene végezni, így nem véletlen, hogy a miniszter gyorsan visszakozott.

Pusztai Erzsébet álláspontja: jó lett volna, ha a politikusok világosan megmondják, milyen feltételekkel indulhat legalább részlegesen újra az egészségügyi ellátórendszer. Madár István pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a közvélemény számára ismeretlen információkra alapozva akkora kórházi kapacitást szabadítottak fel, amennyi New Yorknak is elég lenne. A résztvevők egyébként egyetértettek abban, hogy a válság kezelésében az egyik legnagyobb hibát a kormány azzal követi el, hogy visszatart adatokat.

Ráadásul összevissza beszélnek, mert a kormányszóvivő szerint Budapesten és Pest megyében érvényben marad a kijárási korlátozás, tehát onnan még a nyaralójukba sem utazhatnak el az emberek, nem sokkal később pedig a Miniszterelnökséget vezető miniszter azt nyilatkozta, hogy a biztonsági rendszabályok betartása mellett a központi régióból is lehet utazni. Nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal – kommentálta a helyzetet az ügyvéd. Úgy látja különben, hogy a tájékoztatásért felelős személyek azt mondanak, amit a szájukba adnak, mert a szervilizmusnak nincs felső határa.

Sajnálatos ugyanakkor – tette hozzá –, hogy a politika célja ebben a válsághelyzetben sem más, mint a hatalom megőrzése. Szerinte ezért akarnak minél nagyobb felelősséget Karácsony Gergely főpolgármesterre hárítani, aki ha maga dönt, magára húzza a felelősséget, ha pedig nem dönt, azért lehet támadni és alkalmatlansággal vádolni. Csakhogy a felhatalmazási törvénnyel – ami a veszélyhelyzet határidő nélküli meghosszabbításáról szól – a kormányfőnek kell mindenért viselnie a következményeket.

Madár úgy látja, a gazdaság állapotáról sincsenek korrekt adatok, amit Magyar György azzal egészített ki, hogy – hivatkozva az ATV Egyenes beszéd című műsorának címére – ezekben az ügyekben egyenes beszédre lenne szükség. Különben csak ködszurkálás folyik, mert a hatalom játszik az emberek életével: csak arról ad információt, ami a saját érdekeit szolgálja. Például a csepegtetett adatokkal azt sugallja, hogy van mitől félnünk, de a kormány megvéd minket.

Az egész rendszer annyiban is hibádzik – véli Magyar György – hogy január végén nem operatív törzset kellett volna felállítani, amely igazából nem kíván együttműködni senkivel, s nem kíváncsi a szakmai véleményekre. Ehelyett dolgozhatnának a megyei (fővárosi) és helyi védelmi bizottságok, amelyek elnöke a kormánymegbízott, illetve járási hivatalvezető – akik amúgy a kormány emberei –, s tagjai többek között a megyei közgyűlés elnökei, valamint a (fő)polgármesterek, a rendőrkapitányok, illetve a népegészségügyi szakigazgatási szerv vezetői is.

Amire pedig a műsorban alig jutott idő: az egészségügyi törvény szerint „mindenki köteles tiszteletben tartani mások jogait egészségük fejlesztéséhez, védelméhez, a betegségek megelőzéséhez, a gyógyuláshoz és az orvosi rehabilitációhoz”. Akit ettől a lehetőségtől megfosztanak, azt akár egy kártérítési perben is érvényesíthető joghátrány ér. Azután a rászorulóknak segítő ügyvédeket megint ki lehet kiáltani nemzetellenesnek.

Azt sem lehet elég sokszor emlegetni, hogy mindenkinek „joga van olyan ismeretek megszerzéséhez, amelyek lehetővé teszik számára az egészsége védelmével és fejlesztésével kapcsolatos lehetőségek megismerését, valamint megfelelő tájékoztatáson alapuló döntését az egészséggel kapcsolatos kérdésekben”. Ezt is az egészségügyi törvény írja elő.

Meg azt is, hogy a „lakosság egészségét veszélyeztető tényezőket és tevékenységeket észlelő, illetve ilyen tevékenységet folytató személyeket és szervezeteket a külön jogszabályban foglaltak szerint bejelentési kötelezettség terheli”. Ami nem a polgárok dolga, az viszont mindenkit érint, hogy az ilyen „információkat, az egészségkárosodás megelőzéséhez szükséges ismeretekkel kiegészítve, nyilvánosságra kell hozni”.

Ha már 2020 januárjában a kormány az akkor a közvélemény számára alig ismert járványhelyzetre hivatkozva rendeleti úton létrehozta a vitatható legitimitású koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzset – ilyen szervezetet egyetlen jogszabály sem ismer, és akkor még veszélyhelyzet sem volt –, mi akadályozza meg ezt a szervezetet abban, hogy megfelelően tájékoztassa a lakosságot?

Elhallgatásokkal, félinformációkkal, fals tájékoztatással, az egészségügyben bevezetett félkatonai rezsimmel aligha lehet a járványt sikerrel leküzdeni.

„A kormány áttekintette a Kínai Népköztársaság területéről indult koronavírus-járvány kapcsán kialakult helyzetet, és megállapította, hogy Magyarország polgárainak védelme érdekében elengedhetetlen az egészségügyi és járványügyi helyzet alakulásának fokozott figyelemmel kísérése, a szükség szerinti intézkedések hatékony megszervezése, és mindezek érdekében az állami szervek tevékenységének összehangolása” – így szól az operatív törzs megalakításáról szóló kormányhatározat. A törzset a belügyminiszter az emberi erőforrások minisztere bevonásával vezeti, és tagja a grémiumnak a Belügyminisztérium közbiztonsági főigazgatója, az országos rendőr-főkapitány, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatója, a Dél-Pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet főigazgatója, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság főigazgatója, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója, az országos tisztifőorvos, valamint a Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központ főigazgatója. Már itt gyanakodhattunk volna, hiszen mi köze ehhez az egészhez a BM közbiztonsági főigazgatójának, az országos főrendőrnek, az idegenrendészeti főigazgatónak, a terrorelhárításnak? De legalább a tisztifőorvos tizedikként bekerült a sorba.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://magyarugyved.blog.hu/api/trackback/id/tr2515684928

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása