Magyar Ügyvéd Blog

Budai Gyula egykori katonai ügyész elveszítette a józan ítélőképességét

2020. június 09. - Magyar Ügyvéd

bo_rto_nne_pszava.jpgA „börtönbizniszen” százmilliókat keresnek „a baloldalhoz köthető gátlástalan ügyvédek és Sorosék – fogalmazott Budai Gyula fideszes képviselő. A politikus azt követően nyilatkozott, hogy az Országgyűlés hétfőn elfogadta azt a törvénymódosítást, amely lehetővé teszi a börtönök zsúfoltsága miatt megítélt kártérítés kifizetésének felfüggesztését az év végéig.

„A baloldal mindig a börtönbizniszen gazdagodó baloldali ügyvédek és Soros-szervezetek oldalán állt, és mindent megtett azért, hogy zavartalanul tudjon folytatódni ez a milliárdos iparág” – jelentette ki hétfőn a fideszes Budai Gyula egykori katonai ügyész. Majd hozzátette: a „börtönbizniszen” százmilliókat keresnek „a baloldalhoz köthető gátlástalan ügyvédek és Sorosék”. A börtönviselt bűnözőket képviselve milliárdokat pereltek ki a magyar államtól – fogalmazott –, és ez szerinte a „joggal való gátlástalan és üzletszerű visszaélés”, amelynek ideje volt véget vetni.

Budai Gyula mégiscsak jogvégzett embernek számít, és tisztában kellene lennie azzal, hogy a strasbourgi emberi jogi bíróság által a fogva tartás embertelen körülményei miatt megítélt kártérítéseket Magyarországnak, mint az Európa Tanács tagjának ki kell fizetnie. Az emberi jogok európai egyezménye szerint ugyanis senkit nem lehet „kínzásnak vagy embertelen, megalázó bánásmódnak vagy büntetésnek alávetni”.

Nem okozhat súlyos problémát, hogy ezt a mondatot bárki helyesen értelmezze. Kivéve Budai Gyulát, akinek már megint a börtönbiznisz jutott az eszébe. Csak arról feledkezik meg, hogy miután az emberi jogi bíróság már korábban felhívta a magyar kormány figyelmét a büntetés-végrehajtás rendszerszintű problémáira – egyebek mellett arra, hogy az elítéltek számára nem biztosítanak megfelelő életteret, nem választják le a zárkákat a mellékhelyiségtől, s nem megoldott a cellák szellőztetése, viszont mindenféle rovarokkal is együtt kell élniük az elítélteknek –, valamit lépnie kellett. A börtönök túlzsúfoltságát nem voltak képesek jelentősen csökkenteni, így maradt egy másik megoldás.

„Kártalanítás jár az elítéltnek vagy az egyéb jogcímen fogvatartottnak a fogva tartása során a jogszabályban előírt élettér biztosításának hiánya és az ehhez esetlegesen kapcsolódó más, a kínzás, kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmód tilalmába ütköző elhelyezési körülmény, különösen az illemhely elkülönítésének a hiánya, a nem megfelelő szellőztetés, világítás, fűtés vagy rovarirtás (a továbbiakban együtt: alapvető jogokat sértő elhelyezési körülmények) által előidézett sérelem miatt. A kártalanítás minden egyes, az alapvető jogokat sértő elhelyezési körülmények között eltöltött nap után jár. A kártalanítás megfizetésére az állam köteles” – mondta ki a fideszes kétharmaddal rendelkező parlament az emberi jogi bíróság döntése alapján. Ez a törvénymódosítás 2017 óta van hatályban.

Most akkor miről is beszél ez a mérsékelt felkészültségű politikus? Legfeljebb a saját pártját ekézheti – két okból is. Egyrészt a Fidesz-kormány nem volt képes a börtönkörülményeket a férőhelyek bővítésével javítani, viszont arra kényszerült, hogy a magyar törvények alapján a magyar bíróság jogerős döntései alapján kártérítést fizessenek, ha az elítélteket embertelen körülmények között helyezik el.

Ez a hatályos szabályozás szerint 1200-1600 forint/nap, amit a büntetés-végrehajtási bíró állapít meg, és ehhez semmi közük nincs az elítélteket képviselő ügyvédeknek. Lehet ennek kifizetését felfüggeszteni, csak nagyon nem jól fest, ha egy jogvégzett ember a bírósági döntés végrehajtásának felfüggesztésével kapcsolatban a párthűség okán törvénymódosítást nyújt be. Mert akkor mi értelme az eredeti törvénynek? Tessenek inkább nyíltan beszélni: mi nem foglalkozunk az emberi jogi bíróság iránymutató ítéletével, s miránk nem kötelező az annak alapján született magyar jogszabály sem.

A jelek szerint ezt a Nemzeti Együttműködés Rendszere a kétharmados parlamenti többség birtokában bármikor kimondhatja. De akkor ne ködösítsenek: vállalják a saját mulasztásukból eredő következményeket, és bűnbakkeresesés helyett hajtsák végre az ítéleteket. Amennyiben nem fizetnek az embertelen körülmények között tartott raboknak, a fogva tartottak akkor megint a strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordulnak, ott pedig vastagabbon fog a grémium ceruzája.

Persze Budainak és elvbarátainak azt a fórumot sem kell komolyan venniük, de ennek könnyen az lehet a vége, hogy az Európai Unió is végre belátja: Magyarország nem jogállam többé, és erre hivatkozással megvonhat, illetve feltételekhez köthet EU-s támogatásokat.

(Fotó: nepszava.hu)

A bejegyzés trackback címe:

https://magyarugyved.blog.hu/api/trackback/id/tr4915771532

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása