Magyar Ügyvéd Blog

A választási iroda távozó vezetőjének a szájába adta a kormány, hogy a választási rendszert újra át kell alakítani

2020. augusztus 29. - Magyar Ügyvéd

ke_pernyo_foto_2020-08-29_16_18_57.pngA választási szabályok újabb, az eredményeket befolyásoló átalakítására lehet számítani, legalábbis ez olvasható ki a Nemzeti Választási Iroda leköszönő elnökének utolsó nyilatkozatából. De miért pont a nyugdíjba vonulása előtti percekben világosodott meg? Lehet, hogy a kormány általa akarta üzenni: a szakma sürgeti a változást? És ha tényleg hozzányúlnak a rendszerhez, mi lesz a végeredmény?

Lehet a választási törvényen még tovább finomítani, hogy legközelebb is meglegyen a kétharmad. Egyebek mellett erről beszélgetett Magyar György ügyvéd, az Ellenzéki Együttműködés (ELEGY) alapító tagja a Klubrádió szerdai Reggeli Gyors című adásában Para-Kovács Imrével (a felvétel 67 perc 45 másodpertől hallgatható vissza.)

Nincs azonban szükség semmilyen trükközésre – mondta az ügyvéd –, hanem egyszerűen törvénybe kellene foglalni, hogy csak a Fidesz nyerhet. A Nemzeti Választási Iroda (NVI) távozó elnöke, Pálffy Ilona amúgy búcsúzóként többek között azt üzente, hogy Pest megyében változtatni kellene a 12 országgyűlési egyéni választókerület beosztásán annak érdekében, hogy az egyes körzetek lakosságszámának átlagtól való eltérése ne haladja meg a törvényben rögzített értéket. Érdekes, hogy Pálffy Ilona miért pont most világosodott meg? Csak nem az ennek a magyarázata, hogy a tavalyi önkormányzati választás során a kormányoldal elbukta Érdet, Gödöt  Pomázt, Szentendrét és Vácot is? Ezzel kapcsolatban rossz érzésünk támadhat: mintha az NVI leköszönő vezetője még utoljára valamilyen pártfeladatot teljesítene, amikor bedobta a választási szabályok kisebb átalakításának szükségességét. 

Kérdéses azonban, hogy amennyiben a hatalom változásokat kezdeményez, hol áll meg, és milyen választ ad arra, hogy az ellenzéki oldalon csaknem teljes az egyetértés az akár előválasztáson kiválasztandó közös jelöltek indítását illetően, és esély lehet egyetlen közös lista állítására is. Egyelőre senki nem tudja, hogy a Fidesz boszorkánykonyhájában erre reagálva mit főznek ki.

Nem vitás ugyanakkor, hogy a jogszabály szerint felülvizsgálandóak a választókerületi határok, ha azok szavazásra jogosult lakosságának száma plusz-mínusz húsz százalékkal eltér az országos, nagyjából 75 ezres átlagtól. Pest megyében pedig valóban van hat olyan körzet , ahol meghaladja a 90 ezret a választópolgárok száma.

Ez lehet ürügy arra, hogy a Fidesz a saját érdekében változtasson a körzethatárokon. Ebből az egészből könnyen az jöhet ki, hogy a kormányoldal a 2022-es parlamenti választás előtt újraszabja akár a teljes választási térképet. A gerrymandering akkor még tovább finomítható, vagyis: a választókörzetek határait mondjuk a 2018-as eredményekre is figyelemmel módosíthatják. Az egyes körzetek eltérő népességszámára hivatkozással – ami tulajdonképpen legitim ok – a Fidesz érdekeit szolgálva tologatnak településeket vagy településrészeket ide-oda.

Egyébként korábban is ez történt: amikor az egyéni választókerületek számát 176-ról 106-ra csökkentették – a képviselők számának 386-ról 199-re mérséklése mellett – , és meglehetősen önkényesen, a korábbi választási adatokra figyelemmel rajzolták meg a körzeteket. Bár Pest megyében a Fidesznek sok félnivalója a 2018-as eredmények alapján nincs, a szükséges változtatásokat nyilván úgy fogják végrehajtani, hogy 2022-ben se legyen. 

Ahhoz pedig, hogy szinte a teljes választási térképet újraszabják, elég egy apró törvénymódosítás: ha az egyes körzetek választópolgárainak száma közötti plusz-mínusz húsz százalékos eltérés helyett 15 százalékot határozna meg a jogszabály a határok kötelező átrajzolására, a korábbi eredmények alapján a kormányoldal jó pár mandátumot szerezhetne. Nem akarunk ötleteket adni, de ez több választási szakértő szerint is benne van a pakliban.

És ki tudja, hogy a Fidesz még mire készül, hiszen a formálisan most éppen nem létező, ám – a német kisebbségi önkormányzat, illetve a Jobbikból kiugrott Mi Hazánk néhány képviselőjének támogatását bírva – a valóságban meglevő kétharmad birtokában a kormányoldal bármilyen más meglepetéssel szolgálhat. Az elmúlt tíz év alatt megtapasztalhattuk, hogy a kreativitásuk, ha a jogállam lebontásáról van szó, szinte határtalan. Ezek után nem túlzás azt mondani, hogy az esetleg átalakítandó választójogi rendszer nem jogállami, nem tisztességes, és tényleg egyszerűbb lenne kinyilvánítani, hogy csak a Fidesz nyerhet.

(Fotó: MTI) 

A bejegyzés trackback címe:

https://magyarugyved.blog.hu/api/trackback/id/tr4416181988

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása