Magyar Ügyvéd Blog

Járványveszély: Orbán bejárja a kórházakat, de baj esetén az orvosoknak kell viselniük a felelősséget

2020. szeptember 28. - Magyar Ügyvéd

magyaratv_1.jpgA kormányfő váratlanul (?) ellátogatott néhány egészségügyi intézménybe, de az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben nem érdekelte az ott megkérdezett orvos véleménye, aki jelezte: lélegeztető gép van elég, csak a személyzet hiányzik hozzá. A lényeg az, hogy van itt haditerv, amelynek élén egy „Facebook-huszár” áll, akinek önmagát minősítette a miniszterelnök. Azért meg viseljék a felelősséget az orvosok, ha egy telefonbeszélgetés alapján tévesen diagnosztizálják, hogy a hívó nem koronavírusos.

A miniszterelnök Pintér Sándor belügyminiszterrel közösen tett villámlátogatást a budapesti Szent László Kórházban a múlt héten a koronavírus-járvány kapcsán. „Van benn ügyeletes főorvos vagy valami főnök?” – kérdezte a kormányfő. A portás azonnal telefonált, de annyira izgatott volt, hogy a magas méltóság tisztségét is eltévesztette: „Kérem, tessék fogadni a Orbán Viktor miniszter urat, ha lehetséges”.

Az ügyeletes főorvos asszony – aki ökölpacsit kapott Orbántól – arról számolt be, hogy az ambulánsbeteg-forgalommal meg tudnak birkózni a kórházban, de nagyok sokan érkeznek szűrésre. A kormányfő megtekintette a klinika udvarán felállított tábori kórházat, amit akkor fognak bevetni, ha jelentősen növekszik a kezelésre szoruló betegek száma.

A kórházban 140 ágy áll készen a koronavírusos betegek kezelésére, s a miniszterelnök megtudta, hogy ezt az ágyszámot 180-ra bővíthetik. Orbán Viktor sok sikert kívánt, azután a kíséretével együtt elhagyta az intézményt.

Az ATV Civil a pályán című, múlt szombaton sugárzott műsorában – amelynek részvevője volt Duronelly Péter közgazdász, Magyar György ügyvéd, Póta György, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének vezetője, valamint Tétényi Éva építész – ez a „villámlátogatás” is napirendre került. A résztvevők többek kötött beszéltek arról, hogy mi lehet az Orbán szerint lépcsőzetes védekezési rendszer hatása, amelynek alapján kijelölték az első nyolc kórházat, és ha azok megtelnek, akkor jön a második lépcső, majd a továbbiak, s az orvosokat, nővéreket oda kell vezényelni, ahol szükség van rájuk.

Tétényi Éva úgy vélte, a kórházlátogatás illik a sorba, hiszen amikor árvíz volt, Orbán akkor is megtekintette a gátakat. Ugyanakkor azt gondolja, most nagyon nem tudja a kormány, mit kellene kezdeni a járvánnyal, az pedig kifejezetten zavarja, hogy gyakran háborús retorikával élnek, hiszen van itt haditerv, Facebook-huszár – akit maga a miniszterelnök minősítette saját magát ekként –, meg átvezénylés.

Duronelly szerint egy negyedórás „vizit” nem sok mindenre elég, de ennyi idő alatt meg lehetett volna nézni a tusolót és a vécét, s abból máris adódnának bizonyos következtetések arról, hogy milyen viszonyok vannak a kórházakban. A kormányfő efféle apróságokra nyilván nem fordított figyelmet. Hiszen amikor szintén váratlanul (?) ellátogatott az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetbe – hívta fel a figyelmet Magyar György –, akkor sem érdekelte az ott megkérdezett orvos véleménye, aki jelezte volna: lélegeztetőgép van elég, csak a személyzet hiányzik hozzá.

Az átvezényléssel kapcsolatban fejtette ki a véleményét Póta György, hangsúlyozva, a nem koronavírusos betegek kezelése maradhat el, ha orvosokat és szakápolókat rendelnek ki a covidos fertőzöttek ellátására szakosodott intézményekbe. Nem mellesleg azt is megjegyezte: gyermekorvosként a munkaideje kilencven százalékát az tölti ki, hogy a szülők telefonon történt beszámolója alapján igazolást állít ki a gyermek egészségügyi állapotáról. Vagyis arról, hogy a tanuló egészséges és közösségbe mehet.

Amúgy a háziorvosok a felnőttek esetében is a telemedicina biztosította korlátozott lehetőségekkel élhetnek. Tehát egy telefonbeszélgetés alapján kell dönteniük arról, hogy a hívó koronavírus-fertőzött-e, és kiküldi-e a tesztvizsgálat elvégzése érdekében a mentőszolgálatot. Itt jön be a büntetőjog – fűzte tovább a gondolatot Magyar György –, mert a foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetést követheti el az az orvos, aki melléfog a „távgyógyítással”, és visszaenged a tanulóközösségbe covidos gyereket, illetve nem rendeli el egy felnőtt indokolt vizsgálatát. Mindkét esetben előfordulhat, hogy a hibás diagnózis miatt tömeges fertőzések lehetőségével kell számolni.

Arról nem is beszélve – amire Póta doktor utalt –, hogy az átvezénylések miatt betegek sora maradhat ellátás nélkül. Ezzel kapcsolatban az ügyvéd szerint citálni lehet az egészségügyi törvényt is, amely szerint „minden betegnek joga van (...) az egészségi állapota által indokolt, megfelelő, folyamatosan hozzáférhető és az egyenlő bánásmód követelményének megfelelő egészségügyi ellátáshoz”. Ha valaki ezt nem kapja meg, annak büntető- és polgári jogi következményei lehetnek...

Fiala János műsorvezető az adásban felvetette, hogy nem hallott ilyen típusú perekről. De vannak ilyen esetek, vagyis van mitől félniük az orvosoknak – replikázott Magyar György. A részletekről azonban az érintett feleket képviselő ügyvédként nem kívánt nyilatkozni.

Ami viszont biztos: tényleg nem tudja a kormány, mit kellene kezdeni a koronavírus-járvány második hullámával, pedig lett volna az idő a nyáron felkészülni. Ehhez csak egyetlen adalék: a Puskás Arénában a Bayern München–Sevilla FC közötti mérkőzésnél egészségügyi sátrat állítottak fel, ahol hőkapuval mérték a 14 ezer szurkoló testhőmérsékletét. Összesen 16 néző volt, akinél megemelkedett testhőmérsékletet érzékeltek, ám a később megismételt teszt már náluk is normál értéket mutatott.

Ez így rossz viccnek tűnik. Egyébként 37,8 fokos testhőmérséklet az a határérték, ami felett az iskolába történő belépés során rövid pihentetés után ismételt hőmérsékletmérésre kell sort keríteni. Azt javasolják a szülőknek, kísérőknek, hogy várják meg, amíg a hőmérsékletmérés rendben megtörténik – jelezte hétfőn Müller Cecília országos tisztifőorvos. Értettük! Illetve nem értjük az egészet. Már csak azért sem, mert a 37 fok feletti testhőmérséklet a hozzáértők szerint már egyértelműen valamilyen betegségre utalhat.

A lényeg az, hogy van itt haditerv, amelynek élén egy „Facebook-huszár” áll, akinek önmagát minősítette a miniszterelnök. 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://magyarugyved.blog.hu/api/trackback/id/tr6416219142

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása