Magyar Ügyvéd Blog

Magyar György: Mostanra az ellenzék is felismerte, hogy együttműködés nélkül marad a NER

2020. november 18. - Magyar Ügyvéd

ke_pernyo_foto_2020-11-17_19_38_18.pngÜdvözölte Magyar György a Klubrádióban, hogy hat ellenzéki párt mostanra felismerte: valamennyi egyéni körzetben egyetlen jelöltet, közös miniszterelnök-jelöltet és egyetlen listát kell állítaniuk a 2022-es választáson, különben esély sincs a Fidesz leváltására. Fontosnak minősítette, hogy az előválasztáson civil indulókra is számítanak, mert ez is záloga annak, hogy helyben megtalálják a legalkalmasabb, leghitelesebb jelölteket.

A DK, a Jobbik, az LMP, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd a napokban bejelentette, hogy a 2022-es választáson közös programmal indulnak, közös országos listát állítanak, és előválasztáson döntenek majd az egyéni jelöltekről, illetve a közös miniszter-elnök személyéről is. Magyar György, az Ellenzéki Együttműködés (ELEGY) alapító tagja, a Civil Választási Bizottság elnöke a Klubrádió Reggeli Gyors című műsorában (a beszélgetés a 93 perctől hallgatható meg) hangsúlyozta: az egyetlen helyes döntés született.

„A pártelnökök megerősítették, hogy 2022-ben kormány- és korszakváltásra készülnek, a készülő közös programban meghatározzák azokat az alapértékeket, amelyek iránytűként szolgálnak a demokrata pártok együttműködéséhez és későbbi közös cselekvéséhez”

Annak pedig különösen örül Magyar, hogy a civilek előtt is megnyitották a lehetőséget, tehát az előválasztásokon tulajdonképpen bárki indulhat. Ez segíthet abban, hogy – ami az ellenzéki oldalon az előválasztás mellett újabb innováció – párthovatartozástól függetlenül mindenütt megtalálják a helyben ismert és elfogadott legesélyesebb jelölteket. Ezzel a választókat aktivizálni, a közbeszédet pedig tematizálni lehet, ráadásul a polgárok érezhetik, hogy érdemben bevonták őket a jelöltek kiválasztásába.

Magyar ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: a humán, a szellemi és anyagi erőforrásokat koncentrálni kell, beleértve a civil szerveződéseknél, de akár a független szakértőknél felhalmozott tudást és tapasztalatot is. A 2019-es önkormányzati választásokon elért részleges siker is azt bizonyítja – tette hozzá – hogy a NER elleni összefogás eredményre vezet.

Egy most vasárnapi választáson az ellenzék közös listája legyőzné a Fideszt – derült ki a Závez Research közvélemény-kutatásából, amelynek eredményét Karácsony Gergely főpolgármester osztotta meg a Facebookon. Karácsony azt írta, több mint tíz éve nem volt ilyen adat a közvélemény-kutatásokban, a mostani pedig azt mutatja, hogy a megkérdezettek 40 százaléka támogatna egy közös ellenzéki listát, és csak 36 százaléka a Fideszét.

Az előválasztás Magyar szerint akár lehet kétfordulós is, és miután rendelkeznek a szükséges tapasztalatokkal és informatikai feltételekkel, a civilek készek segíteni a folyamat lebonyolításában, illetve közreműködnének a szavazatszámlásban is, hogy kiszűrjék az esetleges visszaéléseket. Mi több, számíthatnak rájuk a kampány során a mozgósításban, a valóban alkalmas jelöltek kiválasztásában, a rendelkezésre álló erőforrások koncentrálásában, a felhalmozott tudás és tapasztalat megosztásában.

Arra a műsorvezetői felvetésre, hogy a Fidesz a kétharmad birtokában bármikor megváltoztathatja a választási szabályokat – legutóbb Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes nyújtott be módosító indítványt arról, hogy 27 helyett 50 egyéni körzetben kell jelöltet állítania egy pártnak, ha országos listát akar –, Magyar úgy reagált: mindenre fel vannak készülve, és szürkeállományban is jobban állnak a kormányoldalnál. Szóval állítása szerint az ellenzéket már nem érhetik olyan meglepetések, amelyekre ne tudnának megfelelően reagálni. Éppen ezért hozták létre az ELEGY-et, s annak szakbizottságaiban felkészült szakértők sora dolgozik azon, hogy a jelenlegi torz választási rendszer mellett miként verhető meg a Fidesz.

Az ügyvéd utalt arra is, hogy a társadalom szövetét most a koronavírus-járvány mellett az autoriter hatalom ugyancsak kikezdi, ám ez utóbbira vannak megfelelő válaszaik. A diktatúra teljes kiteljesedése szinte visszafordíthatatlan folyamatának azonban csak akkor szabhatnak gátat, ha erre a választók 2022-ben felhatalmazást adnak. Reméli, az emberek mind nagyobb többsége felismeri, hogy a demokratikus alapértékeket tagadó, a szegények millióit semmibe vevő, az unió ellen állandóan harcot folytató NER ámokfutásának véget kell vetni.

(Illusztráció: 444.hu – a képeken a hat pártvezető: Jakab Péter (jobbik), Szabó Tímea (Párbeszéd), Kanász-Nagy Máté (LMP) Gyurcsány Ferenc (DK), Tóth Bertalan (MSZ),  Fekete-Győr András (Momentum)

A bejegyzés trackback címe:

https://magyarugyved.blog.hu/api/trackback/id/tr5516289520

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása