Magyar Ügyvéd Blog

Játék a számokkal – játék az egészségünkkel?

2021. január 09. - Magyar Ügyvéd

ke_pernyo_foto_2021-01-09_17_39_12.pngEgyetlen hétvégén beoltanánk az egész országot a koronavírus ellen – gőgösködött Orbán Viktor. Később visszakoztak, s már csak arról beszéltek, hogy egy-másfélmillió embert lehetne oltani egy hétvége alatt. Már ha lenne vakcina, de amennyiben valamilyen csoda folytán lenne is, ezek az ígéretek némi számítás alapján fizikai képtelenségnek bizonyulnak. Ráadásul egyelőre azt sem tudja senki, mikor érkezik meg az állítólag lekötött 19 millió oltóanyag. E nélkül pedig az egész csak üres duma.

Kétségkívül önkényesen szemezgettünk a koronavírus-járvány kapcsán elhangzottakból, de az idézetek azért szolgálhatnak valamennyi tanulsággal. Óvakodtunk attól, hogy orvosszakmai kérdésekben bármit is mondjunk, mert ez nem a mi dolgunk. Csak arra szorítkoztunk, hogy – a teljesség igénye nélkül – a laikusok számára értelmezhető idézeteket ragadjunk ki a járványkommunikációs cunamiból. Az összeállításunkból elég világosan kiderül, hogy az illetékesek össze-vissza beszélnek.

  1. február 26.

Hazánkban igazolt kononavírusos beteg a hivatalos kommunikáció szerint még nincs, de maszkokat és fertőtlenítőszert a patikákban már alig-alig lehet beszerezni.  

  1. március 13.

Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggel még arról beszélt a közrádióban, hogy az iskolák bezárása nem indokolt. Estére változott az álláspont: hétfőtől bezárnak az iskolák, és tantermen kívüli digitális munkarendet vezetnek be, s  átalakul az iskolai élet, tehát a diákok nem mehetnek be az intézményekbe.

  1. március 23.

Fürkészeket és portyázókat küldött ki a kormány a világ minden tájára ­– mondta Orbán Viktor. Nyugaton mindenből hiány van, segítséghez jutni jelenleg csak keleten lehet, az eszközök és kellékek beszerzése folyamatban van. Később kiderült, hogy sikerült csaknem 17 ezer darab lélegeztetőgépet 300 milliárdért – két-háromszorosan túlárazottan – beszerezni. Ma ezek közül talán négyszáz van használatban.

  1. május 4.

Az elmúlt egy hét alatt 17 millió 516 ezer maszk érkezett Magyarországra, és a koronavírus-járvány elleni védekezéshez szükséges eszközök szállítása ezen a héten is folyamatos lesz – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A tárcavezető kiemelte: így „már megközelítették a százmilliót a világjárvány kirobbanása óta importált maszkok vonatkozásában”. Maszkból azonban akkor is hiány volt.

  1. szeptember 17.

Mindenki megnyugodhat, mert ha elkapja a betegséget, meg fogják gyógyítani – nyugtatta az embereket Orbán Viktor. Ezt a kijelentését magyarázza meg a Covid 19-ben meghalt több mint tízezer elhunyt hozzátartozóinak.

  1. december 18.

Magyarországon egy hétvége alatt be tudnának oltani mindenkit, aki kéri, csak az oltás hiányzik – nyilatkozta Orbán Viktor kormányfő. Ezt vajon komolyan gondolta? Nyolcmillió felnőttet ellátnának két nap alatt? Ehhez 48 óra alatt – ami 2880 percet jelent – szünet nélkül percenként kellene átlagosan több százas nagyságrendben oltani. 

  1. január 2.

Megjelent az oltási terv kivonata, amely szerint a Covid-19 vakcinával történő oltás a TAJ-számmal rendelkező 18 év feletti állampolgárokat érinti, akiknél az elmúlt 6 hónapban nem igazolódott a COVID-19 fertőzés. A meglehetősen slendriánul fogalmazott anyag szerint azonban a pedagógusok – az egészségügyben és a szociális ellátásban foglalkoztatottakkal szemben – nem tartoznak a kiemelt csoportba, miközben a munkájuk során ők is meglehetősen sok diákkal találkoznak. Az sem derül ki, hogy a fertőzés szempontjából kockázati csoportba tartozó 60 évesnél idősebbek mellett a hasonló korú népességet egyáltalán fogják-e oltani. Ők valamiért kimaradtak a felsorolásból.

  1. január. 3.

Magyarországon a kivitelezés oldaláról nincs kapacitáskorlátja a tömeges és gyors oltásnak, csak a vakcinahiány – ismételte meg Orbán Viktor. Ha holnap reggel érkezne több millió vakcina, akkor arra is megvannak a kijelölt oltópontok, ahol be lehetne mindenkit oltani. Ha sokakat kell egyszerre beoltani, akkor azokon a számítógépes végpontokon ez megtörténhet, ahol máskor szavazni szoktak az emberek. Vagyis az általános iskolákban – amelyekben mellesleg folyamatosan zajlik az oktatás –, mert a tíz és fél ezer szavazókör többsége ezen intézményekben van. Így maradna az oltásra a hétvége.

  1. január 4.

Az oltóorvos az oltást megelőzően kérdőív segítségével kikérdezi és megvizsgálja a jelentkezőt, és az oltás beadásáról minden esetben az orvos dönt. Tehát orvos részvétele nélkül nem megy az „oltakozás”, ők viszont mindössze 35 ezren vannak. Mellesleg az országos tisztifőorvos korábban elmondta: az oltóhelyeken először teljes körű felvilágosítást kap az oltakozó, majd ki kell töltenie az egészségi állapotára vonatkozó kérdőívet és egy beleegyező nyilatkozatot, s csak ezután kapja meg a páciens az oltást, amely után 20 percig megfigyelés alatt tartják. Ebből meg az jön ki, hogy egyetlen vakcina beadása nagyjából fél órát vesz igénybe. A mintegy nyolcmillió felnőtt magyar állampolgár beoltására kellene tehát négymillió munkaóra, ami a teljes gyakorló orvosi karra és egy műszakra számolva legalább három hét. De ez így biztosan nem igaz, mert a napi rutinból a gyógyítók jelentős részét nem lehet kivonni.

  1. január 8.

Akár 1-1,5 millió embert is beoltanának koronavírus elleni vakcinával egyetlen hétvége alatt – ez szerepel az RTL Klub Híradó birtokába került levélben, amelyet az országos kórházi főigazgató küldött a kórházigazgatóknak még szerdán. A kórházaknak aznap válaszolniuk kellett, hány oltóhelyet tudnak kialakítani. Tehát a szavazókörök már nem játszanak? És mellesleg ha 48 óra alatt – három műszakban – csak egymillió embert akarnak oltani, az is óránként húszezer főt jelent. Egy műszakkal számolva már hatvanezer fő jutna egy órára, és amennyiben mind a 35 ezer orvost bevetnék, s lenne elegendő oltópont, elvileg ez talán még sikerülhetne is, de a gyakorlatban kivihetetlen. A fél órával számolva ugyanis egymillió ember vakcinálása 500 ezer munkaórát venne igénybe, s ha tízezer oltóponttal számolunk, akkor is ötven ember jutna mindenhová, akiknek az oltásához 25 órára lenne szükség.

  1. január 8.

Jövő kedden újabb 39 ezer ember beoltására elegendő oltóanyag érkezik a Pfizer vakcinájából Magyarországra – közölte az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs pénteki online sajtótájékoztatóján. Müller Cecília hozzátette, hogy a következő héten kisebb mennyiséget várnak a Moderna oltóanyagából is, de pontosan mennyit és mikor, arról nem tudott tájékoztatást adni. Elmondta azt is: eddig 42 549 egészségügyi dolgozó kapta meg a védőoltást, elkezdődött négy, nagy létszámú idősotthon lakónak és dolgozóinak oltása, a hétvégén pedig a 150-nél nagyobb létszámú otthonokba is megérkezik a vakcina. Egyébként a Pfizer/BioNTech vakcijánával csaknem 3,3 millió, a Moderna oltóanyagával 872 ezer, az AstraZenecáéval 3,27 millió ember oltására van lehetőség. A Janssen vakcinájával 2,18 millió embert lehet beoltani, míg a CureVac készítményével 250 ezer ember beoltására elegendő vakcinát kötött le Magyarország.

Végkövetkeztetés gyanánt: igazából nem is mi játszunk a számokkal, hanem a miniszterelnök és saját csapata játssza el a választók bizalmát. Mert folyamatosan játszanak a számokkal, miközben a konkrétumokkal rendre adósok maradnak. A pénteki közlés alapján sem tudunk ugyanis semmit arról, mikor, honnan és milyen, az unió által minősített vakcina érkezik, mert ettől függően kezdődhet meg a lakosság tömeges oltása. További kérdés, hogy mikor és hol? Az összes többi csak népbutítás, csúsztatás, a polgárok félrevezetése. A kormány a saját tehetetlensége, bizonytalansága, inkompetenciája okán ne az ellenzéket kiáltsa ki bűnbaknak, hanem járjon el úgy, ahogyan az tőle elvárható.

(Fotó: Dado Ruvic/Reuters)

A bejegyzés trackback címe:

https://magyarugyved.blog.hu/api/trackback/id/tr7916378616

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása