Szakmai és jogi szempontból egyaránt elfogadhatatlan a korábban II. Lajosnak tulajdonított, a Magyar Nemzeti Múzeumban őrzött, a legértékesebb darabok között nyilvántartott díszpáncél Lengyelországnak ajándékozására vonatkozó döntés. Az ezzel kapcsolatos érveket egy örökségvédelemmel foglalkozó szakértő osztotta meg velünk.
Sajátos helyzet állt elő egy történelmi tévedés okán: II. Zsigmond Ágost lengyel király gyermekpáncélja a Trianon után kötött 1932-es úgynevezett velencei egyezmény értelmében került hozzánk. Ez az egyezmény azért született, hogy a tőlünk 400 éven keresztül a bécsi császári gyűjteményekbe hurcolt műkincsek egy részének visszaadása útján kárpótoljanak minket. A II. Lajosnak tulajdonított páncél úgy tűnik, tényleg nem az, mint amilyen indokok alapján nekünk ítélték, de a lengyeleknek ehhez az ügylethez és a tévedéshez magához semmi köze, nem károsította meg őket senki.
A Zsigmond lengyel herceg – későbbi lengyel király – számára Ausztriában készült vértet ugyanis nem a lengyelektől hurcolták el, mint oly sok mindent, őket emiatt veszteség nem érte. Az egyezmény nélkül a műtárgy még ma is Bécsben lenne, és nem náluk. Kulturális javaitól tehát Lengyelországot nem fosztották meg, s a tárgy teljesen legitim módon került hozzánk, vele kapcsolatban bármilyen jogügylet csak Ausztria és Magyarország között jöhet szóba.
Másrészről a II. Lajoshoz fűződő történeti hagyomány miatt (többek között a 18. századi Stefan Dorffmaister, illetve a 19. századi Borsos József festménye esetében is ez a darab szerepel II. Lajos ábrázolásán) a páncél a magyar történeti emlékezet, ereklyekultusz fontos része. De ha ezt a „fiktív” történeti hagyományt nem tartanánk elég fontosnak, akkor is az lett volna a nemzeti érdek, hogy Mohács közelgő évfordulója kapcsán a Magyar Nemzeti Múzeum elcserélje a páncélt a Kunsthistorisches Museummal, mégpedig arra, amelyik tényleg II. Lajosé volt.
Különösen aggasztó az ügy politikai háttere, az a tény, hogy Orbán Viktor a vétóval való fenyegetőzésben jeleskedő lengyel politikai szövetségeseit ajándékozta meg hálából egy közgyűjteményi műtárggyal, mégpedig II. Zsigmond születésének 500. évfordulója alkalmából, ám megfeledkezve 1526 közelgő 500. évfordulójáról. Azt már csak remélni merjük, hogy ez az ügy nem fog precedensként szolgálni további hasonló döntésekhez. Hazánk jelenlegi újfeudális viszonyai közepette ugyanis tartanunk kell attól, hogy a miniszterelnöknek máskor is eszébe jut majd pazar fejedelmi ajándék gyanánt közgyűjteményi műtárgyakkal megajándékozni külhoni politikai szövetségeseit, mondjuk egy következő Erdogan- vagy Putyin-látogatás alkalmából.
De mindezen túl hazai jogi szempontból is igen aggályos a „II. Zsigmond Ágost lengyel király gyermekpáncéljának a Lengyel Köztársaság részére történő tulajdonba adásáról” szóló kormányhatározat. Abban az állami vagyonról szóló törvényre hivatkoztak, amely szerint „állami vagyon tulajdonjoga ingyenesen átruházható (...) nemzetközi szerződésben vállalt, vagy nemzetközi szervezetben viselt tagságból eredő segítségnyújtási vagy más kötelezettség teljesítése érdekében”. A lengyel-magyar kulturális együttműködési megállapodásból, mint nemzetközi szerződésből viszont nemzeti vagyonelemek ingyenes átruházásának joga nem vezethető le. Más nemzetközi szerződésben vállalt vagy nemzetközi szervezeti tagságból eredő segítségnyújtási kötelezettség pedig, amelynek teljesítéséhez a konkrét páncél átadása lenne szükséges, fel sem vethető.
A kormányhatározat nem felel meg a muzeális intézményekről szóló törvénynek sem. A szerint „muzeális intézmény alapleltárában szereplő kulturális javak korlátozottan forgalomképesek; elidegenítésükhöz a miniszter engedélye szükséges. Ugyanakkor az alapleltárban szereplő „kulturális javakat külön jogszabályban meghatározottak szerint írásbeli szerződés alapján” cserélhetik el a gyűjtőkörbe tartozó más kulturális javakkal.
A további jogszabályi részletektől tekintsünk el, de arra emlékeztetjük az olvasót, hogy „állami vagy helyi önkormányzati fenntartású közgyűjteményekben őrzött, kulturális javak (...) birtokba adásáról a tulajdonosi joggyakorló vagy a vagyonkezelő a kulturális örökség védelméért felelős miniszter javaslata alapján” dönthet. Ismereteink szerint ilyen miniszteri javaslat – amelynek megfelelő szakvéleményen kell alapulnia – biztosan nem született, hanem egyszerűen politikai elhatározásról van szó.
Mellesleg az alaptörvény szerint „nemzeti vagyont csak törvényben meghatározott célból lehet átruházni, törvényben meghatározott kivételekkel az értékarányosság követelményének figyelembevétele mellett”. A nemzeti vagyonnak pedig része az „állami vagy helyi önkormányzati fenntartású közgyűjtemény saját gyűjteményében nyilvántartott kulturális javak körébe tartozó dolog”.
Szóval úgy tűnik, egyszerűen nincs olyan jogszabály, ami lehetővé tenné a nemzeti vagyon körébe tartozó műtárgy tulajdonjogának ingyenes átadását, főleg nem külföldre. A kormányhatározat így alkotmány- és törvényellenes.
