Névtelenül senki nem adományozhat civil szervezeteknek a kormány csütörtöki rendelete szerint, mert azok a támogatók személyét kötelesek nyilvánosságra hozni. De miért ilyen szemérmesek, amikor a TAO esetében azt sem tudhatjuk meg, hogy a látványsportokat milyen cégek mennyivel segítették? Mellesleg a pártok esetében is csak a félmilliót meghaladó összeg esetén kell nyilvánosságra hozni, hogy egy politikai szervezet mely magánszemélytől kap ennél többet.

Zűrzavaros, álságos és végrehajthatatlan a civil szervezetek gazdálkodása, az adománygyűjtés és a közhasznúság egyes kérdéseiről szóló 2011-es kormányrendelet csütörtökön kihirdetett módosítása. Ha már az unió nyomására a részben külföldről támogatott civil szervezetek megkülönböztetése kapcsán a kormány visszakozásra kényszerült, kitalált még egy, az elutasítottnál is otrombább szabályozást.

A rendelet úgy szól, hogy a „civil szervezet köteles a közhasznúsági mellékletében (...) feltüntetni a részére támogatást, adományt nyújtó személy (...) tekintetében a végső adományozót”. Most ne menjünk bele a részletekbe, hogy ez pontosan mit jelent. Érjük be annyival, hogy a „civil szervezet javára adománygyűjtő tevékenység folytatható”. Ennek pedig része lehet az is, hogy például egy háziorvosi rendelőben vagy mondjuk egy gyorsétteremlánc kiszolgáló helyiségében elhelyeznek gyűjtőládát, ahová mindenki bedobhatja a tetszőleges, a dobozon megjelölt alapítványi célt szolgáló saját forintjait. És akkor még nem is beszéltünk a telefonos adománygyűjtő akciókról.

Az adomány címzettje ezek alapján miként lesz képes azonosítani, hogy kitől kapott akár csak pár száz forintot is a tevékenysége támogatására? Erre nyilván képtelenek lesznek. De az még aggályosabb, ha valaki egy jogvédő szervezetnek a saját bankszámlájáról esetleg rendszeresen utal némi pénzt, mert az ő személyét elvileg fel lehet fedni. Ennek szükségszerű következménye lesz, hogy például a kormány által nem kedvelt jogvédő szervezeteknek egyre kevesebben fognak fizetni, mert senki nem szeretne bekerülni valamilyen bizonytalan célokra használt állami nyilvántartásba.

Ezt fordítsuk le egy konkrét példa alapján magyarra: amikor egy köztisztviselő rendszeresen támogatja a Greenpeace-t, kétszer is meggondolja majd, hogy a továbbiakban fizessen-e egyetlen fillért a környezetvédőknek, mert az állásával játszik. Ha ugyanis az adatbázisokat összefuttatják, lebukhat, és sietve kirúgják, mert egy Soros-féle szervezetet támogat. Ami nálunk főben járó bűn.

Orbán Viktor egyértelműen a putyini modellt követi, hiszen a NER-nek sincs szüksége a másként gondolkodókra, de így a fürdővízzel kiönti a gyereket is. Gondoljunk csak arra, hogy Áder János és felesége, Herczegh Anita által létrehozott a Covid-árvákat segítő alapítványt. Az új szabályozást – bár nehezen lehetne őket „sorosistának” minősíteni – ők sem úszhatják meg, mert a kezdeményezésüket támogató személyek adatait nekik is be kell mutatniuk.

A társadalmi szervezetek – alapítványok – jelentős részének amúgy semmi köze nincs a politikához. Például az egészségügyi célú alapítványok száma meghaladja az 1300-at, és a mostani kormányrendelet ezeket is nehéz helyzetbe hozza. Hogy a csudában fognak névvel fillérre elszámolni a támogatókkal? Ezeket a szervezetek kötelezni a konkrét neveket tartalmazó listák bemutatására végtelenül nagy ostobaság – mi több, teljesíthetetlen elvárás. Vagyis: civilek sorát hozzák lehetetlen helyzetbe azért, hogy üssenek egy nagyot a „sorosistákon”. A cél ugyanis többek között az Amnesty, a Magyar Helsinki Bizottság, a Transparency, a Politacal Capital, a Háttér Társaság levadászása.

Nem mellesleg: a pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló törvény sokkal megengedőbben fogalmaz. A szerint „jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet vagyoni hozzájárulást nem adhat, a párt jogi személytől, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezettől vagyoni hozzájárulást nem fogadhat el”. További feltétel, hogy politikai szervezetek névtelen hozzájárulást magánszemélytől is legfeljebb ötszázezer forintig fogadhatnak el, azt ezt meghaladó összeget a pénzügyi kimutatásban az adományozó megnevezésével és az összeg megjelölésével külön fel kell tüntetni.

Ez így legalábbis kettős mérce. De az ügynek nincs még vége. Mert beszélhetnénk hármas mércéről is. A kormány ugyanis kitalálta a TAO-támogatást: a cégek az adózott jövedelmük terhére a látványsportok és a filmalkotások támogatására a társasági adó nyolcvan százalékát ilyen célokra fordíthatják. Csakhogy az, hogy egy-egy vállalkozás hová mennyit utal át, az nem elérhető adat. Tehát miközben a magánszemélyek, illetve gazdasági társaságok alapítványoknak biztosított juttatása nyilvános, az, hogy a TAO címén – akár a támogatotton számon kérhető teljesítmény nélkül – a cégektől hová mennyi pénz kerül, az adótitok.

Mi több, a kedvezményezettektől is többnyire csak közérdekű adatigénylés keretében lehet kiperelni, már ha sikerül, hogy a közpénzt – mert a jogerős bírósági döntések alapján egyértelműen erről van szó, hiszen a kormány lemondott az adóbevételei egy részéről – mire használták fel.

A párttámogatások szabályaival nincs különösebb baj, bár a finanszírozás kapcsán – különösen a kormánypártok esetében – vannak problémák, és a TAO esetében is felmerülnek kérdések, mert miért adótitok, hogy mely cég milyen egyesületeket támogat. Mégis csak azok az átkozott civil szervezetek szúrják Orbán szemét.

(Fotó: 444.hu)

Frissítés: