A Tisza mellett szükség lenne egy centrista, balliberális blokkra, hogy azoknak is legyen lehetőségük hova voksolni, akik sem a Fideszre, sem a Tiszára nem akarnak szavazni. Ezt jól illusztrálta a két héttel ezelőtti 300 ezres fővárosi tömeg, amely Magyar Péter passzivitása ellenére vonult az utcára. Nélkülük nem valószínű a kormányváltás.
Egyes vélemények szerint már a Fideszen belül is számolnak a választási vereséggel – vetette fel a Klikk TV Mélyvíz című adásában Sebes György. Én azonban úgy vélem, egyelőre nem szabad Orbán Viktort leírni, mert kétharmados többsége van a parlamentben, ennek ellenére rendeletekkel kormányoz, hihetetlen anyagi erőforrásokkal rendelkezik, és elképesztő a NER médiafölénye. Mindezek birtokában – a közvélemény-kutatási adatok láttán – „bátorak” lehetnek akár a választójogi törvényt úgy módosítani, hogy az amúgy is lejtő pálya még jobban lejtsen. Erre jó példa a kampánykiadások felső határának eltörlése. Ennek az lehet a következménye, hogy a Fidesz minden eddiginél költségesebb – és agresszívebb – kampányt folytat majd, amivel az ellenzék képtelen lesz felvenni a versenyt. Azt sem tartom kizártnak, hogy még hozzányúlnak a választási szabályokhoz, megakadályozandó Magyar Péter esetleges kétharmados többségét.
Ezzel kapcsolatban érdekes a 21 Kutatóközpont felmérése: a válaszolók fele kormányváltást akar, ám megosztottak abban, hogy jó-e, ha a Tiszának egyedül lenne parlamenti többsége (30 százalék), vagy inkább más ellenzéki pártok képviselőivel együtt jöjjön ez össze (31 százalék) (https://n9.cl/6buc9). Radnóti Sándor esztéta-filozófus, az MTA tagja szerint a legfontosabb Orbán és kormányának elzavarása, ám ő sem örülne egy kétpárti parlamentnek. Szerinte annak kellene drukkolni, hogy jelentős, de nem kétharmados Tisza-győzelem szülessék, viszont más pártok is bekerüljenek a parlamentbe, amelyekkel együtt már megvolna a kétharmad, s ezek kívülről támogatnák a Tisza-kormány minden olyan intézkedését, amely az Orbán rendszer hagyatékának felszámolását szolgálja (https://n9.cl/ak8iuv).
Az adásban magam is hasonlóképpen vélekedtem. A Tisza mellett szükség lenne egy centrista, balliberális blokkra is, hogy azoknak is legyen lehetőségük hova voksolni, akik sem a Fideszre, sem a Tiszára nem akarnak szavazni. Ezt jól illusztrálta a két héttel ezelőtti 300 ezres fővárosi tömeg, a Tisza passzivitása ellenére. El kell kerülni, hogy több egy-egy körzetben több ellenzéki jelölt induljon, és meg kell osztani a szavazatainkat: listán a vezető Tisza Pártot, míg egyéniben a győzelemre esélyes egyetlen hiteles ellenzéki jelöltet támogassuk.
Az adást az alábbi linkre kattintva tekinthetik meg:
