Magyar Ügyvéd Blog

Utólagos törvénytelen jogalkotással nem legitimálható az ukrán pénzszállítók elleni provokáció

2026. március 11. - Magyar Ügyvéd

ke_pernyo_foto_2026-03-11_12_24_06.pngAz ukrán pénzszállítók elleni provokatív kommandós akció után csaknem egy héttel sem tudunk semmit azon kívül, hogy a magyar és az ukrán kormány között szinte kibékíthetetlen ellentétek feszülnek. Ezen az sem segít, hogy a hatalom újabb jogalkotási szörnyszülöttekkel próbálja legitimálni a védhetetlent. Mindez ráadásul a választási kampány véghajrájában folyik. Így legfeljebb abban bízhatunk, hogy április 12-én a bölcs választók eldöntik ennek az áldatlan vitának a kimenetelét is.

Mivel a nagyobb összegű készpénzszállításnak szigorú szabályrendszere van, nehezen képzelhető el, hogy hivatalosan dokumentált bankközi tranzakciók során bűncselekményből származó pénzeszközöket fuvarozzanak Magyarországon át – mondtam még múlt pénteken a Klubrádió Esti gyors című műsorában azzal összefüggésben, hogy két ukrán pénzszállító autót is feltartóztatott a TEK pénzmosás gyanúja miatt az M5-ös autópályán. Amit később pontosítottak: az akciót az M0-ás körgyűrűn hajtották végre. Na ennyit az egész történet hitelességéről. Ami viszont legalább stimmelt: az ukránok 40 millió dollárt, 35 millió eurót és kilenc kilogramm aranyat szállítottak együttesen mintegy 27,5 milliárd forint értékben.

A pénzmosás miatt indított eljárás elrendelésének amúgy feltétele, hogy az elkövető tudott vagy tudnia kellett arról, hogy az általa szállított pénz és érték valamilyen korábban elkövetett bűncselekményből származik – emeltem ki a Klubrádióban. Ha azonban beigazolódik az ukrán fél állítása – amit a küldeményt feladó osztrák bank is megerősített –, hogy minden szabályt betartottak, akkor ebből az ügyből a magyar kormány nem fog jól kijönni. Már csak azért sem, mert a NAV közleménye szerint csak idén eddig több mint 900 millió amerikai dollárt, 420 millió eurót és 146 kilogramm aranytömböt fuvaroztak Magyarország területén keresztül Ukrajnába. Ezt honnan tudták? Csak nem tán onnan, hogy a szállítmányokat mindig szabályosan dokumentálták? Amennyiben ez így történt, a pénzmosás gyanúja fel sem merülhet. Árnyékra vetődtek.

Éveken át a Garancsi István érdekeltségébe tartozó Criterion készpénzlogisztikai vállalat szállította a magyar és ukrán határ között azokat a pénzeket, amelyeket osztrák pénzintézetből küldtek Ukrajnába a háború 2022-es kitörése óta – erősítette meg a Telex információját több, egymástól független forrás. Ezekről a szállításokról a magyar hatóságok, így a rendőrség és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) is tudott, a cég szakemberei rendszeresen egyeztettek is az illetékes szervekkel, sok ilyen egyeztetés zajlott. 

A filmbe illő látványos akció óta eltelt jónéhány nap, miközben – az újabb jogalkotási selejteken kívül – eddig csak annyi derült ki, hogy az ukrán bank alkalmazásában álló pénzszállítókat kiutasították, vagyis nem gyanúsították őket semmivel, a két páncélozott járművet viszont a tartalmukkal együtt visszatartották. Lefoglalták, zár alá vették? A büntetőeljárási jog szerint a „lefoglalás célja a bizonyítási eszköz, illetve az elkobozható dolog vagy a vagyonelkobzás alá eső vagyon biztosítása a büntetőeljárás eredményes lefolytatása érdekében”.

Csakhogy ebben az esetben vélhetően nem indult büntetőeljárás. A TEK kommandósai által letepert pénzszállítókat állítólag jegyzőkönyv és jelentés nélkül hallgatták meg, majd utasították ki az országból. Mindezeknek nem volt semmilyen törvényes alapja. Most már van, mert a törvénygyár szokott rapid módon, utólag, visszamenőleges hatállyal újabb jogalkotási szörnyeket alkotott. Megszületett egy sajátos kormányrendelet, amely a „hazánk nemzetbiztonsági érdekei védelmében a szokatlan mennyiségű, Magyarország területén szállított készpénz és aranyrudak kapcsán szükséges intézkedésekről” címet viseli, ami hétfőn 23 órakor hatályba is lépett. Ám mintha a NER döntéshozói is érezték volna, hogy itt valami bűzlik, mert hasonló tartalommal ugyanazon a napon egy törvényt is elfogadtattak a parlamenttel, amely kihirdetésre vár. (Az Amerikában turnézó köztársasági elnöknek az aláírásra még nem volt ideje.)

Az ukránok szerint itt az állami banditizmus esete forog fenn, ami annyiban igaz, hogy a pénz- és aranyszállítmányt valóban jogalap nélkül tartóztatták fel. Nem lehet egy múlt heti megrendezett akciót utólagos jogalkotással legitimálni azzal, hogy kimondjuk: a Magyarországon keresztül történő pénzszállítás nemzetbiztonsági érdeket sérthet. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a kormányrendelet szerint a NAV az ügyben mégis folytat eljárást. Ha ez tényleg így van, miért hagyták futni a szállítmányt kísérő – részben állítólag titkosszolgálati múlttal rendelkező – embereket?

Lázár János miniszter hétfőn Gödöllőn adott minderre egyfajta magyarázatot. Szerinte a szállítmány „lefoglalása” nyilván nem volt független lépés attól, hogy a Barátság kőolajvezetéken szünetel a szállítás, mert a kormány nem tűrheti a zsarolást. „Nem véletlenül csináltuk, amit csináltunk, a pénzt vissza nem adjuk” – szögezte le. Hozzátette, hogy várják az újabb ukrán pénzszállítmányokat is Magyarországon keresztül. Ez alig titkolt fenyegetés. Ki zsarol kit? Ki az, aki ütött, s ki, aki csak visszaütött?

Ez az egész történet kezd hihetetlen mélységekbe süllyedni. Csaknem egy hét után sem tudunk sokkal többet azon kívül, hogy a magyar és az ukrán kormány között szinte kibékíthetetlen ellentétek feszülnek. Mindez ráadásul a választási kampány véghajrájában folyik. Így legfeljebb abban bízhatunk, hogy április 12-én a bölcs választók eldöntik ennek az áldatlan vitának a kimenetelét is.

(Fotó: a TEK kommandósai földre viszik az ukrán pézszállíítókat) 

A bejegyzés trackback címe:

https://magyarugyved.blog.hu/api/trackback/id/tr5719064214

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása