Máig nem csillapodtak a vagyonvisszaszerzési hivatal politológus elnökének megválasztása körüli indulatok. Vajon alkalmas Unger Anna erre a posztra? Meg kell adni a bizalmat az új elnöknek és a még kialakításra váró csapatának, de csodát ne várjunk. Lehet, hogy hatékonyabb lenne, ha a kiemelt ügyekben kijelölnének speciális nyomozócsoportokat, ügyészeket és bírákat, akiknek nem lenne más dolga, mint a közvagyon súlyos sérelmével járó különösen veszélyes eseteknek a feltárása és a tettesek mielőbbi felelősségre vonása.
Ligeti Miklós, a Transparency International (TI) jogi igazgatója ismertebb Unger Anna politológusnál, és a tevékenységével bizonyította, hogy a korrupció minden formája ellen kész eltökélt küzdelmet folytatni. A Klubrádióban Bolgár György Megbeszéljük című műsorában erről is kérdezett. Magam csak annyit mondtam, hogy a parlament pénteki döntését el kell fogadni, és az Unger vezette Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak (NVVH) biztosítani kell a működéséhez szükséges feltételeket, és meg kell adni a bizalmat az új elnöknek és a még kialakításra váró csapatának. Ugyanakkor felvetettem: miért ne lehetne Ligeti – akinek a segítségére egyébként Unger kiemeltem számít – akár ügyvezető igazgatóként főszereplő?
A miniszterelnök egyébként – jó politikai érzékkel – ígéretet tett arra, hogy megerősítik a nyomozóhatóságokat, újabb forrásokat biztosítanak, illetve jogszabály-módosításokkal is rövidítik az eljárások időtartamát Ezzel reagált Unger Anna azon sokak által kifogásolt megjegyzésére, amely szerint hat éven belül ne várjunk a hivatal működésétől jogerős ítéleteket. Pedig az elnöknek igaza van: az eddigi tapasztalatok alapján a bonyolult korrupciógyanús gazdasági ügyek lezárása hosszú éveket vehet igénybe. A garanciák és a jogszerűség nem nélkülözhetők. Az igazságszolgáltatás hatékonysága ugyanakkor igen nagy részt az alkalmazottak és jogi asszisztensek megbecsülendő érdemi munkájának függvénye. Másfelől az is aggályos lehet, hogy az elnök soha nem foglalkozott korrupciós ügyekkel, és vezetői tapasztalattal sem rendelkezik, miközben most egy nagyjából kétszáz fősre tervezett hivatalt kell felállítania és irányítania.
Az Unger kinevezése körüli heves vitákkal kapcsolatban Magyar Péter álláspontja is igazolható: „soha nem vállaltunk olyat”, hogy minden vezetői pozícióról a közvélemény szavaz, mert a kinevezésekért az adott döntéshozó viseli a felelősséget. Úgy fogalmazott, hogy Magyarország és a társadalom „újratanulja a demokráciát”, ennek pedig része annak megértése is, hogy a megválasztott vezetőknek bizonyos kérdésekben önállóan kell határozniuk. „Ha mindig a közvélemény döntene kinevezésekről, jogszabályokról, költségvetésről, adókról, akkor az ország kormányozhatatlanná válna. Tudomásul kell venni mindenkinek (nekünk is), hogy nem mindig a legnépszerűbb döntés a jó döntés” – írta, hozzátéve, hogy a Tisza-kormány tagjai négy évre vállaltak szolgálatot, és döntéseiket akkor is meghozzák, ha azok pillanatnyilag nem népszerűek. Nehéz vitatkozni ezzel, miközben a Tisza-kormány nem volt hajlandó dönteni például az uniós menekültügyi szabályok magyarországi alkalmazásának hiánya miatt kiszabott napi egymillió eurós pénzbüntetés kapcsán, ami eddig több száz milliárd forintos veszteséget okozott.
Ami Ungert illeti, kijelentette, hogy a munkája során senki által nem hagyja befolyásolni magát, és őt ne hívogassa senki. Magyar Péter sem, mert ha a miniszterelnök keresné valamilyen gyanúsnak vélt ügyben, neki is azt mondaná, hogy állampolgárként tegyen hivatalos bejelentést. Ez az NVVH vezetőjétől ígéretes kezdés. Reméljük, hogy tartja a szavát, és szakmai kérdésekben valóban az egyes szakterületekért felelős helyetteseire hagyatkozik, akik közül egyelőre csak Tasnády Katalin ismert. A főügyészségi ügyész, akit augusztus 28-án választott meg az Országgyűlés, dolgozott a rendőrségen, a Fővárosi Nyomozó Ügyészségen és a Központi Nyomozó Főügyészségen is, és az elmúlt hónapokban kiemelt korrupciós ügyek nyomozásában vett részt.
Lépjünk ezen tovább, és nézzük a tételes határidőket. A büntetőügyekben az előkészítő eljárás általában 1-6 hónapot vehet igénybe a feljelentés kiegészítésére vagy a bűncselekmény gyanújának ellenőrzésére. Ez így rendben van. A felderítési szakasz viszont a gyanúsított kilétének megállapításáig tart, és ennek nincs felső határideje, azt kizárólag a bűncselekmény elévülési ideje korlátozza. Ezen bukhat meg az egész történet, mert a következő határidő a gyanúsított kihallgatásától indul, ami alapesetben 2 év, de bizonyos esetekben 3-4 év is lehet. A bírósági szakasz az ügyészségi vádemelés után kezdődik, ami átlagosan 6 hónaptól több évig is elhúzódhat az ügy bonyolultságától és a vádlottak számától is függően.
Mi következik ebből: határidőhöz kellene kötni a felderítési szakaszt, ehhez azonban szükség lenne megfelelő erőforrásokat biztosítani a nyomozóhatóságnak. Kissé túlzásnak tűnik a gyanúsított(ak) kihallgatására biztosított 4 év, és határidőhöz szükséges kötni a bírósági eljárás időtartamát is. Ehhez nem kellene sok pénz, csupán néhány jogszabály módosítása, illetve a rendelkezésre álló erőforrások megfelelő allokációja. Például a kiemelt ügyekben kijelölhetnének speciális nyomozócsoportokat, ügyészeket és bírákat, akiknek nem lenne más dolga, mint a közvagyon különösen súlyos sérelmével járó veszélyes eseteknek a feltárása és a tettesek mielőbbi felelősségre vonása. Ha megvan a politikai akarat, ez menni fog. Türelem, bizalom, szakértelem...
A Klubrádió adását a linkre kattintva hallgathatják vissza:
https://www.klubradio.hu/archivum/megbeszeljuk-2026-augusztus-28-pentek-1605-60154
(Fotó: Unger Anna és Ligeti Miklós)
