Az ügyvédi hivatásommal elégedett vagyok, ám megmaradt a civil „fertőzöttség”: feladatomnak érzem, hogy megszólaljak több olyan, a társadalom jelentős részét érintő ügyben, amelynek van valamilyen jogi felülete. Közel a 77. születésnapomhoz is vannak még terveim, ilyen például az alkotmányozás. Azt kell megértenie mindenkinek, hogy egy valóban „gránitszilárdságú” alaptörvényre van szükség, amely stabil alapokon nyugszik, egyértelműen szabályozza az állam és a polgárai viszonyát, a jogokat és kötelezettséget, S ami talán a legfontosabb: megvédi az embereket a „dúvad” állammal szemben.
Soha nem akartam miniszterelnök lenni, miközben valóban kétszer is elindultam a főpolgármesteri posztért: 1994-ben a Köztársaság Párt színeiben, majd 2014-ben civil szervezetek felkérésére független jelöltként. Kiderült azonban, hogy ’94-ben megelőztük a korunkat, amikor azt hittük, hogy szükség van egy liberálisan gondolkodó centrista erőre. Másodjára pedig, miután nyilvánvalóvá vált, hogy az általunk képviselt értékrendre nincs valós társadalmi igény, visszaléptem Bokros Lajos javára – beszéltem a politikai próbálkozásaimról a Klubrádió Vágjunk a közepébe! című, Bolgár György vezette adásában. A parlamenti választáson 2018-ban még elindultam Siófokon az MSZP-Párbeszéd közös egyéni jelöltjeként, ám a Jobbikkal versenyezve alulmaradtunk a fideszes indulóval szemben. Hibás volt a koncepció, mert ha egyikünk visszalép, helyben legyőzhető lett volna a NER. Azóta nincsenek politikai ambícióim, bár a közélet iránt máig végzetesen fertőzött civilként szívesen válaszolok bárki kérdésére. Ezért is vállaltam a Klubrádió mostani felkérését is, ami egy sajátos életútinterjú lett.
Szóba került az, hogy miként lettem ügyvéd. A gimnáziumban – miután volt bennem mindig némi hajlam az exhibicionizmusra – felvetődött még a színészi pálya lehetősége is, ám a tanáraim inkább azt javasolták, válasszak olyan hivatást, ahol szabadon kidumálhatom magam. Vagyis menjek például ügyvédnek. A szüleim örültek ennek a döntésnek, és máig nem bánom, hogy így alakult az életem. Ám akkor miért nem marad a cipész a kaptafánál? – adódhat a kérdés. A hivatásommal elégedett vagyok, de megmaradt a civil „fertőzöttség”: feladatomnak érzem, hogy megszólaljak több olyan, a társadalom jelentős részét érintő ügyben, amelynek van valamilyen jogi felülete. Ez azonban nem akadályoz a mindennapi tevékenységem gyakorlásában, mert Sárközi Tamás egykori jogászprofesszortól megtanultam, hogy elsősorban nem ügyfelet, hanem ügyet kell képviselnem, érkezzék bármelyik oldalról a megbízás.
Bolgár György kérdezte azt is, miként fogadtam Magyar Péter váratlan feltűnését és kétharmados győzelmét. Szerintem a 16 év ámokfutása után elkerülhetetlen volt, hogy feltűnjék egy új, tehetséges közéleti figura. Ám talán nem is ő találta meg a tömegeket, hanem a választók leltek rá Magyar „remény” Péterre, akiben esélyt láttak a velejéig romlott NER leváltására. Hogy mire megy a kezdeti lendülettel? Adjunk neki bizalmat és türelmet, s bízzunk az új kormány szakszerűségében.
A beszélgetés során felvetődött, hogy – közel a 77. születésnapomhoz – vannak-e még terveim. Igen, ilyen az alkotmányozás. Azt kell megértenie mindenkinek, hogy egy valóban „gránitszilárdságú” alaptörvényre van szükség, amely stabil alapokon nyugszik, egyértelműen szabályozza az állam és polgárai viszonyát, a jogokat és kötelezettséget, S ami talán a legfontosabb: megvédi az embereket a „dúvad” állammal szemben. Talán furcsán hangzik, de a régi 1949-es, 1989-ben módosított alkotmánynak a törzstartalmával alig van baj, legfeljebb a vadhatásokat kell lenyesegetni. Ez bizonyosan jobb kiindulási alap, mint a Szájer-féle, 2011-ben iPaden született, a NER hatalmát bebetonozó dokumentum.
És hogy Martin Luther Kinget idézzem, nekem is van egy álmom. Mi, civilek – részben a Tisza-szigetekkel közösen – szervezünk már alkotmány-előkészítő fórumokat különböző helyeken. Ezeken a szakma bevonásával előkészített anyagokat vitathatjuk meg, majd jöhetne egy „alkotmányozó nemzetgyűlés” – például a pártok, szakmai és civil szervezetek, önkormányzatok, régiók és egyházak delegáltjainak részvételével felálló kvázi „második” kamara –, amely megvitathatná a javaslatokat. A döntés persze az országgyűlés joga lenne, míg a végső szót népszavazás mondaná ki. Mindezt megfelelő garanciákkal körülbástyázva kellene eldönteni, hogy a „gránitszilárdságú” alaptörvény ne lehessen a napi politikai érdekeknek kiszolgáltatva. Szülessék végre a rendszerváltozás után majd’ négy évtizeddel egy közmegegyezésen nyugvó legitim alkotmányunk.
A teljes beszélgetést a linkre kattintva tekinthetik meg:
https://www.youtube.com/watch?v=c_cjGfgm9JQ
