Magyar Ügyvéd Blog

Önkényes döntés lehet, hogy egy gyanúsítottat mikor vernek talpig vasba Magyarországon

2024. február 01. - Magyar Ügyvéd

ke_pernyo_foto_2024-02-01_18_46_42.pngEgy olasz antifasiszta tanárnőt, aki a becsület napjának csúfolt tavalyi szélsőjobbos tüntetésre érkezett társaival Budapestre, bármit is követett el, embertelen, a hazai és nemzetközi normák megcsúfolásával tartják foga. Az olasz külügyminisztérium bekérette a magyar nagykövetet, majd sajtóhírek szerint ezzel kapcsolatban Giorgia Meloni olasz miniszterelnök maga hívta fel Orbán Viktort. Az il Giornale olasz lap azt írja, az asszonyt olyan bűncselekmény gyanújával tartják fogva már lassan egy éve, amiért Olaszországban talán csak házi őrizet járna. Kifogásolják azt is, hogy egy európai uniós országban a nőt láncra verték, kéz- és lábbilincsben, pórázon állították elő a bíróságra.

Tovább

Kastélytörvény: a nemzeti örökség védelme is a szuverenitásunk része

ke_pernyo_foto_2024-01-26_9_17_24.pngAz állami forrásokból felújított kastélyok fenntartása költségvetési forrásból működő vidéki muzeális kiállítóhelyként lehetetlen – véli Lázár János miniszter. Orbán Viktor szerint meg van, ami nem pénzkérdés. Így nem engedünk a migrációs ügyekben, az „LMTQ-propaganda” ügyében, bármit követel tőlünk az unió. Amennyiben a szuverenitásunk védelmét fontos szempontnak tartjuk, a nemzeti örökség védelme sem csupán pénzkérdés. Vagyis nem lehet ingyenesen elkótyavetyélni a közvagyont, mert az nem szolgálja a polgárok érdekeit.

Tovább

Fővárosi önkormányzati választás: a Fidesznél röhögnek a markukba, és kivárják, mi sül ki az ellenzéki huzavonából  

ke_pernyo_foto_2024-01-22_12_21_45.jpgA tavaly decemberben módosított szabályok szerint az ellenzék valószínűleg csak akkor őrizheti meg a fővárosi közgyűlésben a többségét, ha közös listát állít. Karácsony Gergely főpolgármester a napokban ezért üzente meg, hogy ideje lezárni az önkormányzati választásokkal kapcsolatos tárgyalásokat. Ami azért is fontos, mert a kerületvezetői posztokról ugyancsak döntenek a polgárok, és ha valahol a jelöltekről vita van, legalább azokban a városrészekben a 2019-es mintára érdemes előválasztást tartani.

Tovább

Budapesten kötelező feladat a tömegközlekedés biztosítása, de az állam elfelejti, hogy azt finanszíroznia kellene

ke_pernyo_foto_2024-01-17_20_30_07.jpgAz alaptörvény szerint a „helyi önkormányzat részére kötelező feladat- és hatáskört törvény állapíthat meg. A helyi önkormányzat kötelező feladat- és hatásköreinek ellátásához azokkal arányban álló költségvetési, illetve más vagyoni támogatásra jogosult”. Hetek óta kicsinyes elszámolási vita folyik a főváros és az állami tulajdonú közlekedési cégek között, miközben arról szó sem esik, hogy Budapesten kötelező feladat a tömegközlekedés biztosítása, amelyhez a főváros legfeljebb filléreket kap.

Tovább

Ha változást akarunk, győzelemre esélyes ellenzéki magyar válogatottat kell kiállítani

ke_pernyo_foto_2024-01-07_17_30_40.pngA magyar társadalom egyharmada Fidesz-hívő, egyharmada nem akarja a NER-t támogatni, további egyharmada pedig bizonytalan. Itt a középső harmad megnyerése jelenti a kihívást. Amennyiben az ellenzéki oldalon vagy tucatnyi párt verseng – ami a bizonytalanok megnyerésének sem kedvez –, a polgárok szétszavaznak, és győz a Fidesz. Ezt akarjuk?

Tovább

A kavarás vagy a NER leváltása a cél?

ke_pernyo_foto_2024-01-05_11_51_45.jpg„Kavarja ez itt most a dolgokat, vagy nem kavarja?” – tette fel a kérdést Rejtő Jenő Piszkos Fred közbelép című klasszikusában a címszereplő ügyeskedései kapcsán Fülig Jimmy. Valaki más, de most is kavar a Budapest-bérlet ügyében. Meg a valós támogatottsággal nem rendelkező ellenzéki pártocskák alapítása is csak kavarodást okoz. El kellene dönteni: kicsinyes pozícióharcokat vívnak, vagy a NER leváltása a cél?

Tovább

A nők a társadalom egyenrangú tagjai – vagy inkább “csak" gyermekeket szülő anyák?

anyasa_g.jpgNe zavarja a nőket az, hogy kevesebbet keresnek, mint a férfiak. Inkább örüljenek, hogy szülhetnek gyereket – ezt nyilatkozta Novák Katalin még családügyért felelős tárca nélküli miniszterként. Most viszont első női államfőként már az a véleménye, hogy semmi nem elérhetetlen a szebbik nem számára. Egykori párttársa sarkosabban fogalmazott: „az anyáknak vissza kéne térniük a gyereknevelés mellé”, szülni sok-sok gyereket, és akkor „fel sem merülhetne a családon belüli erőszak".

Tovább

A pártok közötti versenyben kellene tiszta viszonyokat teremteni, de erre a Szuverenitásvédelmi Hivatal teljesen alkalmatlan

ke_pernyo_foto_2023-12-12_9_09_20.pngA párt- és kampányfinanszírozás szabályozása annyira káoszos, hogy ebben kellene tiszta viszonyokat teremteni. Meg abban, hogy a NER ne költhessen az állampolgárok pénzéből számolatlanul milliárdokat fideszes propagandára. Meggyőződésem szerint tehát nem a civil szervezeteket is fenyegető szuverenitásvédelmi törvényre lenne szükség. Más az álláspontja Deák Dániel politológusnak, a XXI. Század Intézet vezető elemzőjének, aki úgy véli, a külföldről érkező támogatások nemzetbiztonsági aggályokat vetnek fel, miközben a hazai források akár pártpolitikai célú felhasználása „csupán” belpolitikai ügy.

Tovább

Répássy szándékosan mellébeszélt: szerinte a parlament felelőssége a választási rendszer alakítása, és ebbe a kormány nem kíván beleszólni

ke_pernyo_foto_2023-12-01_8_55_57.pngA Fidesz nehezen viseli Budapest elvesztését, és mindent megtesz a főváros feletti ellenőrzés visszaszerzésére. A Mi Hazánk kezdeményezte: módosítsák az önkormányzati választási törvényt úgy, hogy a fővárosi képviselő-testület tagjait listán válasszák meg, amivel esetleg jól járhat a Fidesz és szélsőjobbos szatellitszervezete. De ha a demokratikus ellenzék összefog, akár öngólt is rúghatnak? A lényeg az, hogy történjék bármi, csak a Fidesz!

Tovább

Szuverenitásvédelem, avagy itt az új AVH? Nem a „dollárbaloldal”, hanem a Fidesz árusítja ki Magyarországot!

ke_pernyo_foto_2023-11-22_19_03_24.pngVégre lehullott a lepel, és kiderült, mi fán terem a szuverenitásvédelmi törvény. Nem lettünk azonban igazán okosabbak a fideszes Kocsis Máté által jegyzett előterjesztéstől, mert az egész egy jogi rémálom. Első pillantásra a javaslat értelmezhetetlen, alkalmazhatatlan, és teljesen felesleges. Amúgy a NER mintha magával menne szembe, mert az aktuális hatalom szolgáltatja ki Magyarországot a nemzetközi – a nyugati és mostanában a keleti – multiknak, és nem az ellenzék.

Tovább
süti beállítások módosítása