Magyar Ügyvéd Blog

Valószínűleg előválasztás nélkül is lehet nyerni, de nagyot bukni is...

2024. február 26. - Magyar Ügyvéd

ke_pernyo_foto_2024-02-25_18_30_32.pngNem először állítom, hogy a jelenlegi torz választási rendszerben az ellenzéknek akkor van esélye a budapesti kerületekben és a nagyobb lélekszámú városokban a polgármesteri tisztség, illetve a helyi képviselői mandátumok többségének megszerzésére, ha a Fidesszel szemben egyetlen közös jelöltet állítanak. A Civil Választási Bizottság elnökeként ezért egyeztetésre hívtam mindazokat, akik úgy vélik, megállapodás hiányában a megfelelő embereket előválasztáson kellene megtalálni. Ez nem kötelező, ám ismereteim szerint nincs jobb demokratikus megoldás.

Tovább

Leiskolázták a pártokat a civil véleményvezérek

ke_pernyo_foto_2024-02-18_19_12_40.pngA NER hatalmának megtörésére vagy legalább korlátozására a civilek nélkül nincs esély – hangoztatom évek óta. A pénteki események engem igazolnak: kilenc ismert, de pártokhoz nem kötődő influenszer az interneten napok alatt akkora tömegrendezvényt hozott össze a gyermekek védelme érdekében, amennyien talán még az állami pénzekkel kitömött CÖF békemenetein sem vettek soha részt.

Tovább

Novák Katalin családbarát államfő – vagy a NER hű katonája?

ke_pernyo_foto_2024-02-05_12_37_23.pngAz egyéni kegyelmezés joga kizárólag az államfőé, amivel azonban csak hosszas procedúra után élhet. Amikor Novák Katalin egy pedofilt segítő embernek adta vissza közfelháborodást kiváltva a szabadságát, ahhoz számos szakértő közreműködésére volt szükség. A családbarát köztársasági elnököt a döntése során vajon megvezették, vagy maga bizonyította a saját alkalmatlanságát?

Tovább

Önkényes döntés lehet, hogy egy gyanúsítottat mikor vernek talpig vasba Magyarországon

ke_pernyo_foto_2024-02-01_18_46_42.pngEgy olasz antifasiszta tanárnőt, aki a becsület napjának csúfolt tavalyi szélsőjobbos tüntetésre érkezett társaival Budapestre, bármit is követett el, embertelen, a hazai és nemzetközi normák megcsúfolásával tartják foga. Az olasz külügyminisztérium bekérette a magyar nagykövetet, majd sajtóhírek szerint ezzel kapcsolatban Giorgia Meloni olasz miniszterelnök maga hívta fel Orbán Viktort. Az il Giornale olasz lap azt írja, az asszonyt olyan bűncselekmény gyanújával tartják fogva már lassan egy éve, amiért Olaszországban talán csak házi őrizet járna. Kifogásolják azt is, hogy egy európai uniós országban a nőt láncra verték, kéz- és lábbilincsben, pórázon állították elő a bíróságra.

Tovább

Kastélytörvény: a nemzeti örökség védelme is a szuverenitásunk része

ke_pernyo_foto_2024-01-26_9_17_24.pngAz állami forrásokból felújított kastélyok fenntartása költségvetési forrásból működő vidéki muzeális kiállítóhelyként lehetetlen – véli Lázár János miniszter. Orbán Viktor szerint meg van, ami nem pénzkérdés. Így nem engedünk a migrációs ügyekben, az „LMTQ-propaganda” ügyében, bármit követel tőlünk az unió. Amennyiben a szuverenitásunk védelmét fontos szempontnak tartjuk, a nemzeti örökség védelme sem csupán pénzkérdés. Vagyis nem lehet ingyenesen elkótyavetyélni a közvagyont, mert az nem szolgálja a polgárok érdekeit.

Tovább

Fővárosi önkormányzati választás: a Fidesznél röhögnek a markukba, és kivárják, mi sül ki az ellenzéki huzavonából  

ke_pernyo_foto_2024-01-22_12_21_45.jpgA tavaly decemberben módosított szabályok szerint az ellenzék valószínűleg csak akkor őrizheti meg a fővárosi közgyűlésben a többségét, ha közös listát állít. Karácsony Gergely főpolgármester a napokban ezért üzente meg, hogy ideje lezárni az önkormányzati választásokkal kapcsolatos tárgyalásokat. Ami azért is fontos, mert a kerületvezetői posztokról ugyancsak döntenek a polgárok, és ha valahol a jelöltekről vita van, legalább azokban a városrészekben a 2019-es mintára érdemes előválasztást tartani.

Tovább

Budapesten kötelező feladat a tömegközlekedés biztosítása, de az állam elfelejti, hogy azt finanszíroznia kellene

ke_pernyo_foto_2024-01-17_20_30_07.jpgAz alaptörvény szerint a „helyi önkormányzat részére kötelező feladat- és hatáskört törvény állapíthat meg. A helyi önkormányzat kötelező feladat- és hatásköreinek ellátásához azokkal arányban álló költségvetési, illetve más vagyoni támogatásra jogosult”. Hetek óta kicsinyes elszámolási vita folyik a főváros és az állami tulajdonú közlekedési cégek között, miközben arról szó sem esik, hogy Budapesten kötelező feladat a tömegközlekedés biztosítása, amelyhez a főváros legfeljebb filléreket kap.

Tovább

Ha változást akarunk, győzelemre esélyes ellenzéki magyar válogatottat kell kiállítani

ke_pernyo_foto_2024-01-07_17_30_40.pngA magyar társadalom egyharmada Fidesz-hívő, egyharmada nem akarja a NER-t támogatni, további egyharmada pedig bizonytalan. Itt a középső harmad megnyerése jelenti a kihívást. Amennyiben az ellenzéki oldalon vagy tucatnyi párt verseng – ami a bizonytalanok megnyerésének sem kedvez –, a polgárok szétszavaznak, és győz a Fidesz. Ezt akarjuk?

Tovább

A kavarás vagy a NER leváltása a cél?

ke_pernyo_foto_2024-01-05_11_51_45.jpg„Kavarja ez itt most a dolgokat, vagy nem kavarja?” – tette fel a kérdést Rejtő Jenő Piszkos Fred közbelép című klasszikusában a címszereplő ügyeskedései kapcsán Fülig Jimmy. Valaki más, de most is kavar a Budapest-bérlet ügyében. Meg a valós támogatottsággal nem rendelkező ellenzéki pártocskák alapítása is csak kavarodást okoz. El kellene dönteni: kicsinyes pozícióharcokat vívnak, vagy a NER leváltása a cél?

Tovább

A nők a társadalom egyenrangú tagjai – vagy inkább “csak" gyermekeket szülő anyák?

anyasa_g.jpgNe zavarja a nőket az, hogy kevesebbet keresnek, mint a férfiak. Inkább örüljenek, hogy szülhetnek gyereket – ezt nyilatkozta Novák Katalin még családügyért felelős tárca nélküli miniszterként. Most viszont első női államfőként már az a véleménye, hogy semmi nem elérhetetlen a szebbik nem számára. Egykori párttársa sarkosabban fogalmazott: „az anyáknak vissza kéne térniük a gyereknevelés mellé”, szülni sok-sok gyereket, és akkor „fel sem merülhetne a családon belüli erőszak".

Tovább
süti beállítások módosítása