Magyar Ügyvéd Blog


Kaleta-ügy: nem a Btk.-ban van a hiba

2020. július 09. - Magyar Ügyvéd

Kevés az egy év felfüggesztett szabadságvesztés a pedofil képeket informatikai eszközein sokezerszám gyűjtő Kaleta Gábor volt perui nagykövettel szemben – napok óta erről folyik a vita. De a túl enyhének tartott verdiktről nem a Btk. és nem a bíróság tehet. Az ügyészség a vádlott beismerésére…

Tovább

A szegregált oktatás miatt ne a kártérítési felelősség szabályait írják át!

A polgári jog kártérítésre vonatkozó alapelveit törné át egy fideszes politikus azzal a javaslatával, amely szerint a szegregált oktatást elszenvedő volt diákokat sérelemdíj gyanánt kizárólag oktatási, képzési szolgáltatások nyújtásával lehetne kártalanítani. De akit az általános iskolában nem…

Tovább

Egy éve történt Magyarország legsúlyosabb hajókatasztrófája, de az ügyben egyetlen lépéssel sem kerültünk közelebb a megoldáshoz

Érthetetlen, hogy egy olyan tőkeerős nemzetközi cég, amely a Viking Sigynt és a testvérhajóját, a mögötte haladó Viking Idunt üzemelteti, miért késlekedik a Hableány sétahajó legázolása miatt elhunyt áldozatok hozzátartozóinak és a baleset sértettjeinek kompenzálásával, s miért nem keresi önként…

Tovább

Börtönbe kerülhet a volt perui magyar nagykövet?

Akár hosszú időre is börtönbe kerülhet Magyarország volt perui nagykövete, aki gyermekpornográfia vádjával áll bíróság elé márciusban. Kaleta Gábort azért fosztották meg a nagyköveti címétől, mert a gyanú szerint kiskorúakról készült pornográf képeket találtak a számítógépén. Ha közreműködött abban,…

Tovább

Balla Irma-ügy: ítélet van, de még mindig nincs meg a valódi gyilkos

Tizenhárom év után sem sikerült megnyugtatóan pontot tenni egy 2007-ben elkövetett emberölési ügy végére. Balla Irma debreceni fideszes önkormányzati képviselőt a saját lakásán ölték meg, és előbb a fiát gyanúsították, s el is marasztalták, majd felmentették. Utána jött a képbe egy másik lehetséges…

Tovább

Már az ügyvédeket is listázzák?

„Megszereztük (...), mennyi pénzt nyertek el a magyar államtól azok az ügyvédek, akik jogerősen elítélt bűnözők nevetséges indokaira hivatkozva milliárdokat kapnak kártérítésként” – írja az Origo. A kormányhoz közeli portál olyan ostobaságokat beszél, hogy arra válaszolni sem lenne érdemes, de…

Tovább

Iszapkatasztrófa: politikai nyomásra született a szigorúbb ítélet?

A politika tartsa távol magát az igazságszolgáltatástól – hangsúlyozta Magyar György ügyvéd hétfőn az ATV Start című reggeli műsorában. A 2010-es iszapkatasztrófa kapcsán ugyanis visszatérően megszólaltak kormányzati tényezők, és üzentek a bíróságoknak. Az ügyben a napokban kihirdetett, a korábbinál…

Tovább

Kubatov-lista: jogerős bírósági ítélet szerint is lehet ilyen

Évek óta folyik a vita a Kubatov-listáról, de a Fidesz támogatóit – sőt akár ellenzőit – tartalmazó adatbázis létezéséről, illetve a nagyobbik kormánypártnak a választók adatainak jogosulatlan kezeléséről máig nincsenek az adatvédelmi hatóság vagy a bíróság eljárása során keletkezett hiteles…

Tovább

Plakátrongálók: sok pénzbe is kerülhet a véleménynyilvánítás szabadsága

Hivatalosan meg sem kezdődött az európai parlamenti képviselőválasztás kampánya, de a kormány Brüsszel elleni gyűlöletkeltő plakátjait több ellenzéki párt már elkezdte átragaszthatni. Ez a bírói gyakorlat szerint a véleménynyilvánítás szabadságának részét képezi, másfelől polgári peres eljárásban…

Tovább

Mennyit ér Magyarországon egy téves ítélettel tönkretett élet?

Perújítást kezdeményez majd a brutális kegyetlenséggel meggyilkolt egykori debreceni önkormányzati képviselő fia, akit annak ellenére is csak bizonyítékok hiányában mentettek fel, hogy időközben képbe került egy férfi, aki bevallotta: ő ölte meg az asszonyt. Ő a közelmúltban elsőfokon 15 évet…

Tovább
süti beállítások módosítása