Magyar Ügyvéd Blog


A járvánnyal kapcsolatos adatok eltitkolása akár bűncselekmény is lehet

2020. október 25. - Magyar Ügyvéd

Közérdekű adatigényléssel fordult az illetékes kormányhivatalhoz egy kerületi polgármester, mert szerette volna megtudni, hogy a területén mennyien koronavírus-fertőzöttek, illetve betegek, s hányan vannak az érintett kontaktszemélyek. A budapesti kormánymegbízott szerint erre nem kötelesek választ…

Tovább

Hálapénz az egészségügyben: egy nagy katyvasz az egész

Nem az a legnagyobb baj, hogy a „hálapénzt” már az ellátás előtt kikövetelő egyik orvost vesztegetés miatt végrehajtható szabadságvesztésre ítélik, egy másik pedig csak felfüggesztettet kap, és még a foglalkozás gyakorlásától sem tiltják el. Ennél sokkal súlyosabb probléma, hogy a paraszolvencia a…

Tovább

Kaleta-ügy: nem a Btk.-ban van a hiba

Kevés az egy év felfüggesztett szabadságvesztés a pedofil képeket informatikai eszközein sokezerszám gyűjtő Kaleta Gábor volt perui nagykövettel szemben – napok óta erről folyik a vita. De a túl enyhének tartott verdiktről nem a Btk. és nem a bíróság tehet. Az ügyészség a vádlott beismerésére…

Tovább

Az ellenzéknek tilos, de a kormány szabadon visszaélhet a személyes adatainkkal

Nyolcmillió választópolgár kapta kézhez az újabb nemzeti konzultációs kérdőívet, s vagy kétmillió nyugdíjasnak kézbesített a posta névre szóló propagandakiadványt. A kormány szabadon garázdálkodhat az állami adatbázisokban, ha pedig az ellenzék gyűjti az íveket, az tényleg súlyos adatvédelmi…

Tovább

Nemzeti Légió: az új szélsőjobb egyenruhás csapata megint a cigányok ellen fordul?

Még be sem jegyezték, máris jogsértésre készül a Toroczkai Lászlóhoz, illetve új szélsőséges pártjához, a Mi Hazánk Mozgalomhoz köthető Nemzeti Légió. A keddi sajtótájékoztatójukról megjelent hírek alapján az egyenruhás, paramilitáris szerveződés egyik feladata a roma bűnözés elleni fellépés lehet.…

Tovább

Ez maga az elmebaj: ha közfeladatot látna el egy civil szervezet, rendőrt hívnak rá

Felcsúton előzetes bejelentés nélkül kátyúzott, s buszmegállót épített a kutyapárt, de rendőrt hívtak az aktivistákra. Ez azonban nem rendőrségi ügy, mégis kivonultak, bár sem a Btk., sem a szabálysértési törvény alapján nem lehet büntetni az efféle dolgokat. Mindezzel kapcsolatban először a…

Tovább

Bűncselekmény lesz a keresztény egyházak érdemeinek tagadása is?

A keresztény kultúra védelme „az állam minden szervének kötelessége” – tartalmazza egyebek mellett az alaptörvény hetedik módosítása. Az államfő aláírta az új rendelkezést, az a Magyar Közlönyben megjelent, s már hatályban is van. De vajon mi következik ebből?

Tovább

Aki fideszes ajánlóíveken szereplő személyes adatokat adott ki, bűncselekményt követett el

Az ajánlóív közokirat, s ha valaki hamis adatokat tartalmazó íveket ad le, az választási csalás és közokirat-hamisítás, s ezért akár négy és fél évet is lehet kapni. De az sem úszhatja meg büntetlenül, aki a saját pártja ajánlóívet – vagy azok másolatát – átadja másnak, hogy neki is meglegyen a…

Tovább

A rettegés foka

A "Soros-tervvel" riogatás biztosan nem rémhírkeltés, csak szimpla hazudozás

Feljelentést tesz a Jobbik rémhírterjesztés miatt a sorosozó kormánypárti politikusok ellen, de a hazudozás nem bűncselekmény. Volt már korábban is kísérlet erre, de az ügyészség 2016-ban lesöpörte a beadványt.

Tovább

Börtönbe kerül a szexragadozó pedagógus?

Alig várta Misi bácsi, hogy a tanítványai betöltsék a 14. életévüket, és akkor lecsapott rájuk. De lehet, hogy alaposan elszámította magát, mert egy pedagógusnak tilos a diákjaival szexuális kapcsolatot létesíteni. Ennek büntetőjogi következményei lehetnek.

Tovább
süti beállítások módosítása