Az MSZP bukni fogja az ügyet, mert az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról nem lesz népszavazás

2018. július 29. - Magyar Ügyvéd

Mások három kudarcos próbálkozása után kezdeményezne ismét népszavazást az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról az MSZP, miközben a Nemzeti Választási Bizottság az ilyen kérdések hitelesítését minden esetben megtagadta. Vajon most miben reménykednek? A Fidesz különben elintézte, hogy…

Tovább

Magyar György: Az LMP még meg is nehezíti az ellenzék dolgát

Az ellenzék most felesleges vitákba bocsátkozva fecsérli el az energiáit, ahelyett, hogy belátnák: túl kellene lépni végre a pártérdekeken. Vagyis meg kellene nevezni mindenütt a legesélyesebb egyéni jelölteket, listán pedig szavazzon mindenki a számára legkedvesebb politikai erőre.

Tovább

„Nem szeretnék bohóccá válni”

Legfőbb céljának a megölt jogállam helyreállítását tekinti Magyar György, s miután elég sokat beszélt erről, nem térhetett ki a siófoki választókörzet civil aktivistáinak felkérése elől. Az MSZP és a Párbeszéd is tudomásul vette, hogy helyben őt akarják, s a két párt egyéni képviselőjelöltje lesz az…

Tovább

Választás 2018: még mindig a süketek párbeszéde folyik

Melyik politikai erő képviseli igazán az emberek érdekeit. A Fidesz? Amely 2014 után most sem árult el semmit a programjáról, viszont a saját holdudvarát gazdaggá tette? Vagy a széthúzó demokratikus ellenzék? Esetleg a néppárti szerepben tetszelgő Jobbik? Nem könnyű a választás…

Tovább

Újra lesz Hazafias Népfront – avagy beteljesülhet Kövér lidérces álma?

A történelmi időutazás folytatódik

Fogadkozhatnak a törpepártok, hogy ők bizony nem fognak össze senkivel, aminek egyetlen következménye lehet: a demokratikus ellenzék a parlamenti helyek húsz százalékát sem fogja megszerezni. Ha nem jutnak egymással dűlőre, s külön indulnak, a közvélemény-kutatási eredmények alapján most legfeljebb…

Tovább

Méltatlanná vált Áder az államfői posztra? – Mindegy, mert úgyis a nyakunkon marad

Az „alaptörvényt vagy tisztsége gyakorlásával összefüggésben valamely törvényt szándékosan megsértő (…) köztársasági elnökkel szemben az országgyűlési képviselők egyötöde indítványozhatja a tisztségtől való megfosztást” – azt tartalmazza az alaptörvény. Ha Áder János aláír egy, a hatályos szabályok…

Tovább

Államfőválasztás: ez lefutott meccs

Az alaptörvény szerint kétharmados többséggel választ a parlament államfőt, de a második körben már elég az egyszerű többség. Borítékolható, hogy Áder János lesz a befutó. A Jobbik úgy döntött, hogy be sem száll ebbe a lefutott meccsbe. A köztársasági elnöki tisztség körül egyébként volt már pár…

Tovább

A választásra készülő ellenzék még mindig nem érti, hogy a számok makacs dolgok

Itt a demokratikus oldal súlyos játékelméleti dilemmája

Előválasztással vagy anélkül, de a demokratikus ellenzék széleskörű összefogása nélkül nagy bukás jöhet a 2018-as parlamenti választáson. Akármilyen módon is, de el kellene érni, hogy mindenütt közös egyéni jelölteket indítsanak és közös listát állítsanak, bár önmagában ez sem garancia semmire;…

Tovább