Magyar Ügyvéd Blog


Helikopterről kell üldözni a rénszarvasokat, mert ettől a járvány is megijed

2021. augusztus 26. - Magyar Ügyvéd

Úgy buzdítja a lakosságot oltakozásra a miniszterelnök, hogy maga leszögezte: a két adag kínai vakcina után ő nem tartja szükségesnek a harmadik oltást, ami önmagában eléggé ellentmondásos, hiszen a kormány lehetővé teszi bárkinek a harmadik vakcina felvételét. De az első adagon is csak 5,7…

Tovább

Ellenzéki pártok és civilek: egymás nélkül nem lesz kormányváltás

A kormányoldalt zavarba lehet hozni, csak nem Orbán Viktor kottájából kell játszani. Ha az ellenzéki pártok és a civil szervezetek tematizálják a közbeszédet, a NER-en könnyen fogást találhatnak.

Tovább

Kövér Lászlónak elgurult a gyógyszere

Parlamenti hozzászólásában senkinek nem javasoljuk, hogy a címben jelzett fordulattal éljen, mert az Országgyűlés elnöke a házőrséggel vezettetné ki vasba verve a renitens ellenzéki képviselőt. Ugyanakkor nem hagyhatjuk szó nélkül, hogy Kövér László a „ficsúr” kifejezés használata miatt csaknem…

Tovább

Előre a „kádári úton”?

Szinte kizárólag fideszes politikusok – miniszterek és államtitkárok, polgármesterek –, a tudományos és a művészeti élet NER-hez közeli szereplői, a jelenlegi hatalom iránt lojális nagyvállalkozók kerülhetnek be az alapítványi fenntartásba adott egyetemek kuratóriumaiba. Orbán Viktor szerint nincs…

Tovább

Több a veszélyeztetett krónikus beteg, mint amennyien a koronavírus elleni oltásra regisztráltak

Máig elég nagy a zűrzavar a koronavírus elleni védőoltás kapcsán. Nem tudni, hogy kit, mikor, hol és milyen vakcinával oltanak majd, de a miniszterelnök azt legalább most világossá tette: aki nem regisztrál, azon nem tudnak segíteni. Csakhogy egyelőre több a krónikus betegségben szenvedő – tehát…

Tovább

Hétfőn lekapcsolják a Klubrádió budapesti frekvenciáját – de kérdéses, hányan tudják majd hallgatni az adást a neten

Akár 150-200 ezer hallgatóját veszítheti el a Klubrádió, miután a bíróság döntése alapján a 92,9 MHz-es budapesti csatornán jövő héttől nem sugározhat. Így marad az internet, de az adó saját adatai szerint a világhálón csak 3-10 ezren kísérték figyelemmel a műsoraikat. A potenciális hallgatók köre…

Tovább

Covid-oltás: Orbán fenyeget, ráadásul össze-vissza beszél

Ha az állampolgárok válogatni akarnak a vakcinák között, megtehetik, legfeljebb majd a sor végére kerülnek – ezt ígérte Orbán Viktor miniszterelnök. Kár, hogy korábban még másként látta a helyzetet: nemsokára lesz mindenféle vakcina, és az emberek kényszer nélkül választhatnak is, melyikkel…

Tovább

Játék a számokkal – játék az egészségünkkel?

Egyetlen hétvégén beoltanánk az egész országot a koronavírus ellen – gőgösködött Orbán Viktor. Később visszakoztak, s már csak arról beszéltek, hogy egy-másfélmillió embert lehetne oltani egy hétvége alatt. Már ha lenne vakcina, de amennyiben valamilyen csoda folytán lenne is, ezek az ígéretek némi…

Tovább

Orbán végjátéka lehet az uniós költségvetési alku

Éppen elég fájó pont Orbán Viktoréknak, ha az unió belelátna a kártyáikba, és a közösség polgárainak adójából juttatott támogatások felhasználásának jogszerűségét vizsgálhatnák. Ezért jelentett be vétót az EU költségvetésére, de most visszakozni látszik. Beéri azzal, hogy a jogállami mechanizmus…

Tovább

Nyílt levél Orbán Viktornak: az Unióban maradunk!

A polgárok túlnyomó többsége nevében felszólítjuk a kormányt, hogy az Unióval való örökös hadakozás helyett tegyen eleget a magyarok kívánságának, és ne veszélyeztesse az ország uniós tagságát! Ennek érdekében nyílt levélben hívjuk fel Orbán Viktor miniszterelnököt arra, hogy ne menjen szembe az…

Tovább
süti beállítások módosítása